Bill Gates: Szúnyogok, malária és az oktatás című 2009-es előadása a TED konferencián. A TED konferenciákat a non-profit Sapling Foundation rendezi. Bill Gates a modern filantrópiában bízva, újfajta módon közelíti meg a világ súlyos problémáit. 18 perces lelkes és néhol tréfás előadásában két kérdésben kér minket együttgondolkodásra. Az előadáshoz be lehet kapcsolni magyar feliratot is.
07:48
Engedjék meg, hogy egy másik kérdést is megbeszéljünk, ami eltérő területre visz, de ugyanolyan fontos. Ez pedig: hogyan képezzünk kitűnő tanárokat? Ez olyan kérdés, amivel mindenki szívesen foglalkozik és amiről azt hisszük, hogy értjük. A helyzet az, hogy nem így van. Kezdjük azzal, hogy miért fontos ez? Azt hiszem mindnyájunknak voltak nagyszerű tanáraink. És mindannyian jó képzést kaptunk. Részben ezért is vagyunk itt, és részben ezért is vagyunk sikeresek. Habár én kiestem a felsőoktatásból, mégis elmondhatom, hogy nagyszerű tanáraim voltak.
08:31
Nálunk az USA-ban az oktatás eléggé jól működik. Meglehetősen jó tanáraink vannak az iskolák egy bizonyos körében. Azt mondhatjuk, hogy a diákok 20%-a jó képzést kapott. És ez a 20% a világ legjobbjai közé került be, összehasonlítva más országok felső 20%-ával. Ők hozták létre a szoftveripar és a biotechnológia áttöréseit, és az USA-t a világ élvonalában tartották.
09:00
Nos, ennek a 20%-nak az ereje csökkenni kezdett, és ez igaz az oktatásban is. Nem csak arról van szó hogy egyes oktatási területek gyengék, hanem, hogy tovább gyengülnek. Ha most a gazdaságot tekintjük, akkor azt látjuk, hogy csak a jól képzett embereknek van esélyük. Ezt kell megváltoztatnunk. Úgy kell megváltoztatnunk, hogy egyenlő esélyeket adjunk. Úgy kell megváltoztatnunk, hogy az ország erősebb legyen és az élvonalban maradjon azokon a területeken, ahol kiemelt tudásnak nagy szerepe van, mint például a tudományok és a matematika.
09:40
Amikor először láttam a statisztikai adatokat megdöbbentem, hogy milyen rossz képet tárnak fel. 30%-a a gyerekeknek soha nem fejezi be a középiskolai tanulmányait és erről nem volt tudomásunk hosszú ideig, mivel úgy tekintettünk a kiesőkre, mint akik más képzést vesznek fel és ezt a számot hasonlítottuk azokhoz, akik befejezték a tanulmányaikat. Azért történt ez, mert nem vettük figyelembe a tanulók előző helyzetét. De a legtöbb kieső ugyanoda járt tovább. A nyomonkövetés eredményeként a kiesettek száma a valós értékhez, a 30%-hoz közelít majd. A kisebbségi gyerekek esetében ez 50%-os arányt jelent. Még ha el is végzi valaki a középiskolát de ha nincs elegendő bevétele, akkor 25%-nál kisebb esélye van arra, hogy lediplomázzon. Ha alacsony jövedelmű vagy az USA-ban nagyobb eséllyel kerülsz börtönbe, mint hogy diplomát szerezz. És ez nem tűnik elfogadhatónak.
10:40
Tehát: hogyan javítsunk az oktatáson?
10:43
Az Alapítványunk az elmúlt kilenc évben befektetett ebbe a területbe. Sok ember dolgozik ezen a témán. Dolgoztunk kis iskolákban, ösztöndíj programokat indítottunk segítettünk könyvtáraknak. Mindezeknek jó hatása volt. De minél többet gondolkodtunk, azt láttuk, hogy a nagyszerű tanárok jelentik az igazi kulcsot. Kapcsolatba léptünk olyanokkal, akik a tanárok közötti különbségeket tanulmányozták, a legjobbak, a felső 25% és a legrosszabb 25% között. Mekkora különbségek vannak az iskolán belül és iskolák között? Az a helyzet, hogy a válasz alig hihető. A legjobb tanárok jelentősen növelik az osztályok teljesítményét Mérések alapján, egyetlen év alatt több mint 10%-kal. Mit jelent ez? Ez azt jelenti, hogy ha az USA-ban két évig a felső 25%-ra jellemző színvonalú oktatás folyna, a köztünk és az Ázsia között fennálló különbség eltűnne. Négy év alatt világvezetők lehetnénk.
11:51
Ilyen egyszerű. A legjobb 25%-ba tartozó tanárra van szükségünk. Mondhatnánk: nosza jutalmazzuk ezeket a tanárokat és akkor bizonyosan meg tudnánk tartani őket. Határozzuk meg mit is csinálnak és adjuk át a tudásukat a többieknek. De el kell mondjam, hogy manapság egyáltalán nem ez történik.
12:11
Mi jellemző erre a felső 25% tanári csoportra? Hogy néznek ki, kik ők? Azt gondolhatnánk, hogy bizonyára az érett korosztály tagjai. A válasz az, hogy nem. Amikor valaki már három éve tanít, a tanítási képessége később már nem változik. A változás elenyésző a továbbiakban. Gondolhatnánk, hogy a mesterfokozatnak van hatása. Sokan továbbképzik magukat a mesterfokozatig. Ezen az ábrán négy különböző tényezőt vettünk figyelembe. Hogyan hatottak ezek a változók az oktatás színvonalára? A legalul található az, ami a legkevésbé befolyásolja a színvonalat ez pedig a mesterfokozat megléte. A másik a jutalmazás alapja.
12:53
Ha két dolgot veszünk figyelembe a jutalmazásnál, akkor az egyik a szolgálati idő. Ismert, hogy a fizetés emelkedésével többet fordítunk a nyugdíjunkra. A második, hogy jutalmazzuk azokat, akik megszerzik a mesterfokozatot. De ez semmilyen módon nem függ össze a tanítási minőséggel. Teach for America: némi összefüggés látható. A matektanárok esetében a szakképesítés megszerzésének van mérhető hatása. De, döntő módon, ez a múltbeli teljesítményre utal. És tudjuk, vannak, akik nagyon jó tanárok. Ennek ellenére szinte semmit sem tettünk annak kiderítésére, hogy mi áll a háttérben, hogyan tudnánk ezt használni és továbbadni, felemelni az átlagos oktatókat a magasabb színvonalra vagy legalább bátorítani a kitűnőket, hogy maradjanak a rendszerben.
13:38
Kérdezhetnénk azt is: „Vajon a jó tanárok maradnak és a rosszak mennek el?” Az a helyzet, hogy átlagosan, a kissé jobb tanárok hagyják el a rendszert. És az oktatás egy olyan rendszer, ahol igen nagy a fluktuáció.
13:48
Néhány hely van csupán, ahol az igazán jó tanárok megjelennek. Az egyik jó példa az óraadó tanárokra épített iskola, a KIPP. A KIPP jelentése: ” A tudás erő.” Hihetetlen jelenség. 66 iskolájuk van, általában középiskolák, és kiemelkedő oktatás folyik a falaik között. A legszegényebb gyerekeket veszik magukhoz, és több mint 96%-kuk továbbtanul négyéves egyetemi képzés keretében. A hangulat és a hozzáállás ezekben itt teljesen más, mint a közoktatási intézményekben. Csoportokban tanítanak. Folyamatosan képezik a tanáraikat. Adatokra és mérési eredményekre építve a tanároknak visszajelzést adnak, „Te ennyivel járultál hozzá a növekedéshez.” Mélyen el vannak kötelezve a tanítás színvonalának emelése iránt.
Évente csak egyszer jöhettek ellenőrizni…
Néhány hely van csupán, ahol az igazán jó tanárok megjelennek. Az egyik jó példa az óraadó tanárokra épített iskola, a KIPP. A KIPP jelentése: ” A tudás erő.” Hihetetlen jelenség. 66 iskolájuk van, általában középiskolák, és kiemelkedő oktatás folyik a falaik között. A legszegényebb gyerekeket veszik magukhoz, és több mint 96%-uk továbbtanul négyéves egyetemi képzés keretében. A hangulat és a hozzáállás ezekben itt teljesen más, mint a közoktatási intézményekben. Csoportokban tanítanak. Folyamatosan képezik a tanáraikat. Adatokra és mérési eredményekre építve a tanároknak visszajelzést adnak, „Te ennyivel járultál hozzá a növekedéshez.” Mélyen el vannak kötelezve a tanítás színvonalának emelése iránt.
14:39
Ha meglátogatnak egy ilyen osztályt, meglehetősen bizarr kép tárul Önök elé. Amikor leültem arra gondoltam „Mi folyik itt?” A tanár le-föl rohangált, tele volt a levegő energiával. Azt hittem, hogy valami sporteseményen vagyok. „Mi folyik itt?” A tanár folyamatosan figyelt, hogy mindegyik gyerek követi-e az órát, melyik unatkozik és akkor azonnal kiszólította a táblához. Nagyon mozgalmas környezet volt, az ötödiktől a nyolcadik osztályos évfolyamokig állandó elfoglaltságban tartani a tanulókat úgy hogy mindenki figyeljen, és ne vegye lazán az órát és ne kövesse a rossz példát. Mindenkit be kell vonni. És a KIPP pontosan ezt teszi.
15:26
Hogyan viszonyul ez az átlagos iskolához? Az átlagos iskolában nem közlik a tanárral milyen a teljesítménye. Egyszerűen nincs adat. A tanárral kötött szerződésben meg van határozva, hogy a felettes hányszor látogat órát — néha évente csak egyszer. És még akkor is előre bejelentik. Képzeljük el, hogy egy üzemben, ahol néhányan selejtet gyártanak, és a vezetésnek kikötik, hogy „Évente csak egyszer jöhettek ellenőrizni, de akkor is előtte kötelesek bejelenteni, és akkor majd jó munkát végzünk és jól átverünk benneteket.”
16:03
És még akkor is, ha a tanár javítani akar, nincs hozzá mérőeszköze. Nem állnak rendelkezésre a mérési eredmények az egész apparátus azzal van elfoglalva, hogy ne legyenek adatok. Példaként említem, hogy New Yorkban átment egy törvény, amely kimondja, hogy a tanár teljesítmény adatai nem nyilvánosak és ezeknek nem lehet következménye a tanárra nézve. Mindez tehát az ellenkező hatást váltja ki. Mégis optimista vagyok, mert van néhány egyszerű dolog amit tehetünk.
16:34
Először is, sok vizsgálat ma is zajlik, amiből képet kapunk arról, hol állunk jelenleg. Ebből tudjuk meg, hogy ki az aki jól teljesít és tőlük megtudhatjuk milyen módszereket használnak. A digitális kamerák mára olcsókká váltak, így az osztálytermekben felvételeket készíthetünk, ami nagyon gyakorlati és folyamatos bepillantást enged az iskolákban folyó munkába. Néhány hetente a tanárok megbeszélik a videón látottakat: „Ezen a felvételen egy jó tanítási példát mutatok be.” Vagy: „Itt gyengébben teljesítettem.” „Adjatok tanácsot, Ti mit csináltatok volna ezzel a sráccal? Nézzétek!” Így, együtt, közösen meg tudják beszélni a gondjaikat. A legjobb tanárokat lehet ilyenkor felkérni, hogy kommentálják a látottakat, megmutatni, hogyan dolgoznak fel egy témát a legjobbak.