A japánok gyereknevelésének alapelvei, hogy nem tesznek negatív megjegyzéseket a gyerekeikre, nem alkalmaznak fizikai büntetést, nem kiabálnak, a gyerekek mégis tisztelettudó felnőttekké válnak. Ugyanakkor az is igaz, hogy Japánban sok a depressziós. A mindsetpszichológia.hu cikke a távoli Japán nevelési elveibe enged bepillantást.
A család a mai napig szilárd építőköve a japán társadalomnak. Az urbanizáció hatására igaz, hogy egyre ritkább a nagycsaládi közösség, ahol több generáció él együtt, ennek ellenére a család kohéziója meglehetősen erős. A világ más országaihoz képest aránylag kevés a válás. A gyerekek nevelése és zavartalan jövőjük biztosítása, továbbá a családi vonal továbbvitelének igénye olyan mély erkölcsi kötelezettséget jelent, ami a kevésbé jó házasságokat is összetartja. A gyerekek számára ily módon a család érzelmileg hosszú távon stabil hátországot és sziklaszilárd közösséget jelent, ami más nemzetek gyerekeihez képest irigylésre méltó lelki biztonságot nyújthat számukra. Ha mégis válásra kerül a sor, az a fél, aki a válást kezdeményezte, nem kap semmit, lemond a gyerekeiről is, nincs láthatási joga, teljesen kivonja magát a család életéből.
Panteizmus a gyereknevelésben
A panteizmus az egyik legfontosabb nézet, mely befolyásolja a japánok gyerekeikhez fűződő viszonyát. Úgy tartják, a gyerekek olyan „isteni” természet birtoklói, ami születésüktől fogva eredendően jó, ezért nincs szükségük szigorú nevelésre, természetes módon megvan minden eszközük, amivel a körülöttük lévő világot megérteni képesek. Ebből következik az, hogy a japán szülők:
· még akkor sem kiabálnak a gyerekeikre, ha valamilyen csínytevést követnek el
· nem tesznek negatív megjegyzéseket a gyerekeikre
· nem alkalmaznak fizikai büntetést
· nem idomítják a kisgyereket,
· nem utasítgatják, nem mondják neki, hogy ne csinálja ezt, ne fogja meg azt.
Felmerülhet a kérdés, hogy akkor mégis mivel ösztönzik a gyerekeket arra, hogy megfelelően viselkedjenek.
A szülők nemtetszésüket a tekintetükkel és a hangszínükkel fejezik ki.
Kollektivista társadalom lévén nagy hangsúlyt fektetnek arra, hogy megtanítsák utódaiknak, hogy udvariasan viselkedjenek, figyelmesek legyenek embertársaikkal, valamint viselkedésükkel ne zavarjanak másokat, például az utcán ne beszéljenek túl hangosan.
Japán apák
Japánban a 6 évnél fiatalabb gyerekek apukája naponta átlagosan 67 percet tölt a házi teendőkkel, 39 percet gyerekneveléssel. Az Egyesült Államokban ezek a számok átlagosan 171 és 65, Angliában 166 és 60, Svédországban pedig 201 és 67 perc. 2010-ben jelent meg az úgynevezett Ikumen projekt, melynek legfőbb célkitűzése az apák intenzívebb bevonása a gyereknevelésbe. A kormány különböző intézkedésekkel igyekszik ezt segíteni, például csökkenti a férfiak munkaidejét. A kezdeményezés eredményességét mi sem bizonyítja jobban, mint hogy azoknak a serdülőknek, akiknek az édesanyja bizalommal fordulhatott a férjéhez és az apjuk támogatását tapasztalták otthon, stabilabb a lelki egészségük.
Játék és nevelés
Japánban a kora gyerekkori játék hagyományokon, kulturális értékeken alapszik. A „houki” szavuk a gyereknevelés „lelkét” jellemzi, vagyis azt, hogy törődnek a gyerekek érzelmi és fizikai fejlődésével is.
Meggyőződésük, hogy a gyerek kezdeményezőkészsége a kulcs a fejlődéséhez, s a felnőttek feladata, hogy serkentsék ezt a gyerekekben.
Úgy tartják, hogy a játék fontos színtere a fejlődésnek, és a gyereknek szabadnak kell éreznie magát, hogy játszhasson. Ugyanakkor a nevelők ezt figyelemmel kísérik, vagyis nem abszolút szabadságról van szó. Ami az oktatást illeti, nemcsak az elméleti tananyag elsajátítására helyezik a hangsúlyt, külön figyelmet fordítanak például a fizikai és mentális egészség fejlesztésére, a kapcsolatok ápolására, valamint az érzelmek kifejezésének képességére is. A tanárok játékokon keresztül segítik a gyerekek szociális készségeinek fejlődését. Kevéssé kerül előtérbe a strukturált játék, azonban a tanulás leginkább játékokon alapszik a korai életszakaszban. Japán játékkutatók könyveket is írtak arról, hogy a tanárok hogyan tudják a legjobban fejleszteni a gyermekek érzelmi, társas, kognitív és fizikai fejlődését játékokon keresztül.
Személyre szabottan
A tanárok személyre szabottan alakítják a kapcsolatukat a gyerekekkel. Az együttműködő játék szintén fejlesztő hatású, ezt is támogatják. Ennek gyökere régre nyúlik vissza, amikor Japán mezőgazdasági társadalom volt, és a különböző korú gyerekek együtt játszottak, amíg a szüleik dolgoztak. A szülők életfelfogását befolyásolta az, hogy sokan dolgoztak együtt a földeken, s a jobb eredményért együttműködtek. Ez pedig visszaköszöntött gyermekeik játékában, hiszen ők is kooperatívan játszottak együtt. Ez a fajta nézet terjedt el az oktatásban is, s így kerültek előtérbe a csoportmunkák, amelyek a harmonikus kora gyerekkori kapcsolatok kiépítésére fókuszálnak.
A korlátlan szabadság azonban körülbelül 10 éves korig tart, majd erőteljes betörési szakasz következik. A társadalom, az iskola és a család elnyomja az egyéni kibontakozás minden apróbb megnyilvánulását.
Japánban a gyereknevelés az európaival ellentétes elveken alapul. Európában a kisgyerekek minél előbbi „betörése”, a nevelés és a közösségi normákhoz való szoktatás a cél, s ahogy nő a gyerek, vele párhuzamosan a szabadsága is. Japánban a kezdeti szabadságot követi a nevelés, mely számunkra bizonyára idegen gondolatnak hangozhat, hiszen a mi szocializációnk nem ezt az utat írja le. Ez is egy kiváló példa lehet a nyugati és a keleti társadalmak gondolkodás- és életmódbeli különbségeinek érzékeltetésére. (SzK)
