Befejeződött a királyhelmeci szakközépiskola felújításának első szakasza. A történelmi épület új tetőszerkezetet kapott, a padláson pedig új szaktantermeket alakítottak ki.
Nemsokára megkezdődik az épület falainak helyreállítása, hőszigetelése, utána pedig befejezik a megmaradt munkákat. Az iskola tizenöt évet várt a felújításra – írta az Új Szó.
„Az iskola épületét 1896-ban építették, a homlokzat és a tetőszerkezet többé-kevésbé eredeti volt, tehát már valóban itt volt az ideje a felújításnak” – jelentette ki Rastislav Trnka, Kassa megye elnöke, amikor meglátogatta az iskolát.
A megye költségvetéséből 990 ezer eurót különítettek el a rekonstrukcióra, további 450 ezer eurót az oktatási minisztérium. Az első szakaszban a főépület 120 éves tetőszerkezetét, a mennyezeteket és a tetőteret újították fel, a tetőteret eddig nem használták, most tantermeket alakítottak ki ott.
„Az épület rossz állapotáról először egy 2004-ben kidolgozott jelentésben számoltak be. Azóta minden évben felszólítottuk mind az oktatásügyi minisztériumot, mind az alapítót, hogy tegyenek valamit. Erre 15 évet kellett várnunk” – mondta Ivan Beňo, a szakközépiskola igazgatója.
A második szakaszban felújítják a homlokzatot és hőszigetelik a falakat, rendbe hozzák a belső tereket, a lépcsőket, a padlót, a belső falak vakolatát.
Az ablakok egy részét 2016-ban kicserélték, a többi cseréjére most kerül sor. Az iskola teljes felújítását a tanév végéig be szeretnék fejezni.
A projektnek köszönhetően új CNC-gépeket és szoftvereket, marógépeket és egyéb felszerelést is vásárolhatott az iskola, amely ebben a tanévben csatlakozott a duális képzéshez.
Németi Róbert
The post Átalakítják a királyhelmeci szakközépiskola épületét appeared first on Magyar iskola.