Megismételve tavalyi PénzSztáros sikerét, ismét a rangos pénzügyi verseny Észak-Kárpát-medencei döntőjének első helyezettje lett a komáromi Gépipari és Elektrotechnikai Szakközépiskola csapata. Az iskola beszámolója.
A Stefankovics Glória, Csóka Gergely, Jezsó Emil és Szulényi Dániel alkotta négyfős csapat Szitás Zsuzsa tanárnő vezetésével vett részt a megmérettetésen, amely a magyarországi és határon túli magyar középiskolások pénzügyi, gazdasági és vállalkozási versenye.
A PénzSztáron a házigazda magyarországi mellett szlovákiai, erdélyi és vajdasági diákok voltak jelen. Valamennyi országot a két, rendkívül színvonalas online forduló után az első öt helyen végzett csapat képviselte. Szlovákiában az online fordulóban összesen 32 csapat versenyzett. A felvidéki diákok Miskolcon, az erdélyiek Debrecenben, a vajdaságiak Szegeden, míg a magyarországiak az egyes megyeszékhelyeken küzdöttek, egy időben.
A PénzSztár színvonaláról mindent elmond, hogy Miskolcon a zsűrit a Miskolci Egyetem Gazdaságtudományi Karának dékánhelyettese, a Budapest Bank miskolci kirendeltségének igazgatója, valamint az adóhivatal főosztályvezetője alkotta. A következő megmérettetés már Budapesten, a Budapest Bank központi székházában lesz, ahol a három első helyezett, illetve a két legtöbb pontot szerzett második helyezett csapat mérkőzik meg egymással.
Bízunk abban, hogy a szorgalmas felkészülés meghozza gyümölcsét, és a komáromi iparisták bizonyítani tudják tudásukat az utolsó fordulóban is.
Szitás Zsuzsa
Gépipari és Elektrotechnikai Szakközépiskola
A versenyről
A PénzSztár Hazai és Külhoni Magyar Középiskolák Pénzügyi, Gazdasági és Vállalkozási Versenye egy egyedülálló kezdeményezés a pénzügyi műveltség fejlesztésére. Átfogja a gazdaság és a pénzvilág minden fontosabb szegmensét, kiterjed egész Magyarországra és a határon túli magyarlakta területekre is.
A 2013-ban elindított PénzSztár egy nagyszabású, évente megrendezendő, játékos pénzügyi műveltségi verseny. Elsődleges célja, hogy felkeltse a középiskolás korosztály érdeklődését a gazdaság és a pénzügyek iránt. Méérje és tovább bővítse ilyen jellegű ismereteiket. A verseny a diákokon keresztül igyekszik egyúttal a szélesebb társadalmi rétegekhez is közelebb hozni a pénzügyi műveltséget és elősegíteni a felnőtt generáció tudatosabb pénzügyi döntéshozatalát.
Az internetes előselejtező két fordulóra tagolódik. A versenyzőknek mindkét alkalommal online tesztet kell megoldaniuk. Az online fordulók időtartama alatt a regisztrált csapatok a regisztrációkor megadott elsődleges e-mail címükkel és a hozzá tartozó jelszavukkal bárhonnan – de egyszerre csak egy számítógépről – beléphetnek a verseny internetes oldalára, és ott kitölthetik az online feladatlapot. Mindkét online feladatlap 80 feladatot tartalmaz, és a csapatoknak feladatonként maximum 60 másodperce, azaz összesen 80 perce van a feladatsorok megoldására.
Két online forduló
A két online fordulóban a következő feladattípusok szerepelnek: 2 lehetőség közül 1 helyes megoldás kiválasztása, 3 vagy 4 lehetséges variációból 1 helyes megoldás kiválasztása, illetve 4-ből 2 helyes válasz megjelölése. Válaszhiány, helytelen megoldás, valamint az adott feladattípusban előírtnál több vagy kevesebb válasz megjelölése esetén az adott feladatra nem jár pont.
Az első fordulóban minden helyes válasz 1 pontot, a másodikban 2 pontot ér. A két forduló pontszámainak összesítése a hazai csapatok esetében megyénként történik. A külhoni magyar csapatok esetében pedig észak-kárpát-medencei (Szlovákia és Ukrajna), kelet-kárpát-medencei (Románia) és dél-kárpát-medencei (Szerbia, Horvátország és Szlovénia) régiónként.
Az összesített pontszám alapján megyénként és határon túli területenként az 5-5 legeredményesebb csapat jut tovább a selejtezőbe. Ha egy továbbjutó helyen holtverseny alakul ki, akkor az a csapat mehet tovább, amelyiknek rövidebb idő alatt sikerült megoldania a teszteket. Ugyanabból az iskolából legfeljebb két csapat – a legmagasabb pontszámot elérő két team – továbbjutására van lehetőség, mert a szervezők el kívánják kerülni, hogy a selejtező keretében iskolai háziversenyre kerüljön sor.