Az IBBY idén a szlovén nemzeti szekciót kérte meg a Nemzetközi Gyerekkönyvnap ünnepi plakátjának és üzenetének elkészítésére. A plakátot Damijan Stepančič készítette, Peter Svetina üzenete pedig alább olvasható.
Éhség a szavakra
Ahol élek, késő áprilisban és kora májusban a bokrok kizöldülnek és bebábozódott lepkék költöznek beléjük. Úgy néznek ki, mint a vattapamacsok vagy mint a vattacukor, és a bábok levelet levél után kebeleznek be, amíg csak teljesen le nem csupaszítják a bokrokat. Aztán, amikor a lepkék előbújnak a bábokból és tovarepülnek, a bokrok mégsem pusztulnak el. Mire nyár lesz, ismét zöldbe borulnak, minden évben.
Így néz ki egy író is, egy költő is. Bekebelezik őket, a történeteik és verseik kiszipolyozzák őket, aztán, mikor elkészülnek, tovaszállnak ők is, elpihennek a könyveikben és megtalálják a közönségüket. Ez történik újra és újra.
És mi történik ezekkel a versekkel és történetekkel?
Ismerek egy fiút, akinek meg kellett műteni a szemét. Az operáció után két hétig nem fekhetett a jobb oldalán, aztán pedig tilos volt neki bármit is olvasnia egy egész hónapig. Mire végre másfél hónap után megkaparinthatott egy könyvet, úgy érezte, mintha a szavakat egy kanállal kanalazta volna be egy tányérból. Mintha ette volna őket. Pont úgy érezte, mintha ette volna őket.
És ismerek egy lányt is, aki mindig is tanárnak készült, és az is lett. Azt mondta nekem: a gyerekek, akiknek nem olvasnak a szülei, azok nélkülöznek.
A versek és mesék szavai táplálék. Nem a testnek táplálék, nem lakik vele jól a hasa senkinek. De akkor is táplálék az elménknek és táplálék a léleknek.
Mikor valaki éhes vagy szomjas, korogni kezd a gyomra és kiszárad a szája. Lázasan kutat bármilyen ennivalóért, egy darab kenyérért, egy tálka rizsért vagy kukoricáért, egy darabka halért vagy banánért. Minél éhesebb lesz, annál inkább beszűkül a figyelme, és minden másra, ami nem ehető, vakká válik.
A szóéhség másképpen nyilvánul meg: rosszkedvben, figyelmetlenségben, arroganciában. Azok az emberek, akik ebben az éhségben szenvednek, nem ismerik fel, hogy a lelkük borzongatóan hideg, úgy sétálnak végig egymás között, hogy semmit nem vesznek észre. Világuk egy része észrevétlen marad, és nem tudnak róla semmit.
Ezt a fajta éhséget viszont csak a versek és történetek tudják elmulasztani.
De vajon van remény azoknak, akik soha nem táplálkoztak szavakkal hogy az éhségüket csillapítsák?
Van remény. A fiú olvas, majdnem minden nap. A lány felnőtt és tanár lett és történeteket olvas a diákjainak. Minden pénteken. Minden héten. Ha el is felejtené, a gyerekek egészen biztosan emlékeztetnék rá.
És mi történik az íróval és a költővel? Ahogy jön a nyár, ők is újra kizöldülnek. És a történeteik és a verseik írás közben megint csak felfalják őket aztán pedig szétrepülnek, minden irányba. Újra és újra.
Peter Svetina
Fordította: Wittmann Ildikó
Forrás: Gyermek- és ifjúsági irodalom
