Kitekintő

Csak a gyerekek 2%-a tért vissza, ezért szinte kötelezővé tették az iskolába járást

horvatHorvátországban mától a szülőknek alaposan meg kell indokolniuk, miért nem küldik iskolába a gyereküket.
Horvátországban már május 11-én kinyitottak az óvodák és az általános iskolák alsó tagozatos osztályai, de a szülő döntésén múlt, hogy ment-e iskolába a gyerek. Az elmúlt két hétben így a kisiskolások mindössze 2 százaléka tért vissza az iskolapadokba.
Az oktatási minisztérium új rendelete szerint ezentúl csak megfelelő indoklással maradhat ki a gyerek, betegség miatt, vagy ha új járványgóc alakul ki. Szubjektív ok, ha a családban súlyosan beteg van. Egyelőre elfogadják azt is, ha szülő fél, de erről is igazolást kell írni.
Blaženka Divljak oktatási miniszter az intézkedést azzal magyarázta, hogy az otthoni munkavégzésről szóló rendelet is hatályát vesztette, így az alkalmazottaknak fokozatosan vissza kell térniük a munkahelyeikre.
Az elképesztően alacsony érdeklődés oka az lehet, hogy Horvátországban a szülőnek eddig azt kellett írásba adnia, hogy a közegészségügyi intézet ajánlása ellenére, a saját felelősségére küldi iskolába a gyerekét. (mti)

EGY HÉT MÚLVA ISKOLA! A GYEREKEK 60-70 SZÁZALÉKA TÉR VISSZA