A tanároknak Magyarországon is hatalmas kihívással kellett szembenézniük, és úgy tűnik, hogy meglehetősen innovatívan és különböző eszközöket, platformokat, módszereket kombinálva próbálják megoldani a jelen helyzetben is az oktatást. Az alábbiakban KENDE ÁGNES és MESSING VERA tanulmányából szemezgetünk.
„Remélem a gyerekek problémamegoldó képessége fejlődik, a mi szemléletünk pedig (bár nem ezzel volt a gond véleményem szerint) visszavonhatatlanul megváltozik. Jöjjön bármilyen NAT. Most látjuk igazán, hogy mennyit ért a tananyag dömping gyerekfejekbe passzírozása: a legegyszerűbb problémákat sem képesek megoldani. A szövegértési gondok most mutatják csak meg mennyire pusztítóak.”
Az idézet egy online kérdőív egyik válaszából származik, amelyet a Rosa Parks Alapítvány, a Motiváció Egyesület és a Partners Hungary Alapítvány közös kutatása részeként címzett halmozottan hátrányos helyzetű (HHH) és roma gyermekeket oktató pedagógusoknak, amit rövid időn belül 425 pedagógus töltött ki – ez önmagában jelzi a pedagógusok igényét arra, hogy megosszák tapasztalataikat. A minta nem reprezentatív, erre az online platform és az idő rövidsége miatt nem is volt lehetőség, de feltételezhetjük, hogy a kérdőívet nagyobb arányban töltötték ki olyan pedagógusok, akik motiváltabbak a digitális oktatás megvalósításában, így valószínű, hogy a valóságosnál kedvezőbb helyzetet mutatnak az adatok.
A válaszadók és iskoláik
A kitöltők meghatározó többsége nő volt, átlagéletkoruk 58 év, és átlagosan 23 éve vannak a pályán, ami hasonlít a magyar pedagógustársadalom átlagához: általánosságban nagy tapasztalattal rendelkező, pályájuk vége felé közelítő és jellemzően női pedagógusok osztották meg tapasztalataikat.
Míg a válaszoló pedagógusok kétharmada tanít általános iskolában, a HHH/roma többségű osztályokban tanító kitöltők közel 80 százalékban általános iskolákban tanít: nagyjából hasonló arányban az alsó- és felső tagozatban. Tehát az állítások nagyon nagy része az általános iskolai oktatásra vonatkozik, azon belül is a válaszadó pedagógusok nagy többsége (83%-a) állami iskolában dolgozik; tapasztalataik jól tükrözik, hogy mit észlelnek a pedagógusok az elmúlt hetek digitális átállása során a Tankerületi Központok segítségnyújtásából.
Digitáliseszköz-ellátottság, digitális képzettség
A digitális oktatás elsőrendű feltétele, hogy legyen a tanároknak és a diákoknak internethozzáférésük és olyan eszközük, amin az oktatás megvalósulhat. A kérdőívet kitöltő tanárok döntő többsége korlátlan internethozzáféréssel rendelkezett, és ebben nem volt nagy eltérés sem a település típusa, sem aszerint, hogy az adott iskolában mekkora a HHH vagy roma gyerekek aránya. Telefonja és laptopja-számítógépe szinte minden válaszadónak volt, sőt pozitív fejleménynek tartjuk, hogy különösen a magas HHH/roma arányú iskolákban tanító válaszadóink kétharmadának az iskola biztosítja a laptopját vagy a számítógépét, illetve több mint felük válaszolta azt, hogy részt vett korábban digitális oktatással kapcsolatos képzésen, és azon belül is a válaszadók több mint fele azt mondta, hogy ezt ebben az időszakban hasznosítani is tudja.
Kimaradó diákok és a kimaradás legfőbb okai
Ugyanez a helyzet már korántsem ilyen pozitív a tanulók oldaláról: egyértelműnek tűnik, hogy minél nagyobb a HHH/roma diákok aránya, annál alacsonyabb a digitális oktatásban résztvevők aránya. Míg a jó szociális helyzetű gyerekekkel jellemezhető iskolákban a diákok átlagosan 84 százaléka vesz részt az oktatásban ebben az új helyzetben, ez az arány már csak kétharmad azokban az osztályokban, ahol magas a HHH/roma diákok aránya (60 százalék feletti).
Érdemes ráközelíteni az oktatásból kimaradó diákokra. A család szociális helyzete alapján nagyon egyértelmű szakadékot képez a digitális oktatásra történő átállás: míg az alacsony HHH/roma arányú osztályokat oktató tanárok mindössze 7 százaléka mondta, hogy a diákok felénél több diákja elveszett az átállás során, ez az arány 28 százalék a magas HHH/roma arányú osztályokban.
Természetesen rákérdeztünk arra is, hogy a pedagógusok mit gondolnak a diákok kimaradásának legfőbb okairól. Első helyen a megfelelő infrastruktúra hiányát jelölték meg függetlenül attól, hogy milyen összetételű iskolában tanít a válaszadó. Bár a HHH/roma gyerekeket nagy arányban oktató iskolákban a pedagógusok közel fele ezt jelölte meg elsődleges okként, a jó helyzetű gyerekek között is ez a leggyakoribb ok (37%). A megfelelő infrastruktúra hiánya több mindent jelenthet: elsősorban a megfelelő eszköz (számítógép, laptop) hiánya vagy szűkössége (az egész háztartásban egy gép van, amin az összes gyerek esetleg a szülők is osztoznak), illetve a megfelelő internetkapcsolat hiánya. A tanári kérdőív alapján azonban a megfelelő infrastruktúra hiánya nem kizárólagos oka annak, hogy a diákok nem elhanyagolható része kiesik az oktatásból: minden ötödik tanár egzisztenciális okokat jelzett (a gyerekeknek is be kell kapcsolódniuk a megélhetés biztosításába, háztartási munkákba, kisebb gyerekek felügyeletébe). A jobb társadalmi helyzetű gyermekeket oktató iskolákban a tanárok közel harmada azt jelezte, hogy az oktatásból kimaradó gyerekek egyszerűen nem reagálnak a megkeresésükre, tehát a tanár nem tudja, hogy mi az oka annak, hogy nem tud vele kommunikálni. Ők tehát úgy vesztek el az iskola látóköréből, hogy a tanár nem ismer más okot. A halmozottan hátrányos helyzetű és roma diákokat oktató iskolában az ilyen fajta „eltűnést” valamivel gyakrabban tulajdonítják a pedagógusok „érdektelenségnek” vagy „lustaságnak” („már korábban sem érdekelte az iskola”; „azt gondolják, hogy szünet van”), de ennek ellenére még így is a szegregált iskolákban tanító pedagógusok jelezték nagyobb arányban a megfelelő infrastruktúra hiányát és az egzisztenciális okokat, mint a többi iskolában.
Egy szinte kizárólag nagyon hátrányos helyzetű roma gyermekeket oktató iskola igazgatójával készült interjú – amit a kérdőíves kutatás kapcsán készítettünk – rávilágít az online kapcsolattartás nehézségeire:
„Most éppen egy közös online platformra próbáljuk áttenni az összes oktatást, mindenkinek e-mailt nyitni és ennek segítségével a Google-classroomokat üzemeltetni. Ez nem egyszerű, sok gyereknek a tanítók papíron juttatják el az e-mail címüket és kérik őket, hogy lépjenek be, több kevesebb sikerrel.”
A kapcsolattartás módja
Az is kérdés persze, hogy a válaszadó tanárok mit is értenek az oktatásba történő bekapcsolódáson: ennek nagyon sok szintje és minősége van, a napi több kontakt online órától kezdve egészen addig, hogy a gyerek hetente kap egy házifeladat-listát, és azt néha visszaküldi. Bekapcsolódás-e az, ha papíron kapja meg hetente egyszer a heti feladatokat és olvasmányokat, de sem oktatásra és magyarázatra, sem személyes számonkérésre nincs mód? Ezt a témát párhuzamosan több módon is megpróbáltuk feltérképezni. Egyrészt megkérdeztük, hogy a válaszadó tanár milyen technikai eszközzel tart kapcsolatot a diákokkal, illetve azt, hogy milyen módszereket alkalmaz a digitális oktatás során.
(qubit.hu)
