Branislav Gröhling oktatási miniszter ma arra kérte a szülőket és a diákokat, ha több középiskolába is felvették a gyereket, minél hamarabb döntsék el, hol akar továbbtanulni. A középiskolák igazgatóinak máig kellett dönteniük arról, kiket vesznek fel.
„Mint tudjuk, a gyerekek több iskolába jelentkezhettek, és előfordulhat, hogy sokakat két iskolába is felvettek” – mondta Gröhling.
A diákoknak legkésőbb június 4-ig be kell visszajelezniük, hogy melyik iskolát választották, az igazgatók június 15-ig közzéteszik a még üres helyek számát, és június 19-ig lehet jelentkezni a felvételi vizsgák második fordulójába, ha meghirdeti azt az iskola.
Az országban összesen 839 középiskola és szakiskola van, a kilencedikesek száma ebben a tanévben 41 958. (l)