1520. június 29-én hunyt el II. Moctezuma (ur. 1502-1520), az Azték Birodalom kilencedik királya, akinek uralkodása Hernán Cortez és a spanyol konkvisztádorok Mexikóba érkezése miatt vált nevezetessé. A közép-amerikai törzs állama Moctezuma alatt élte fénykorát, az európaiak behatolása azonban gyors hanyatláshoz vezetett, a kitörő káoszban pedig maga a király is életét vesztette.
A leghíresebb azték uralkodót ma már egyszerűen csak Moctezumaként szokás emlegetni, ám a 15. században élt még egy király, aki ezt a nevet viselte, így az utókor a második, míg saját népe az ifjabbik jelzővel illette őt. II. Moctezuma 1466 körül látta meg a napvilágot; édesapja a hatodik tlatoani, Axayacatl (ur. 1469-1481) volt, ám az azték szokások szerint annak 1481-ben bekövetkező halálával nem ő, hanem két nagybátyja örökölte meg a főhatalmat. Ezen uralkodók egyike, Ahuízotl (ur. 1486-1502) idején indultak a közép-amerikai törzs legjelentősebb hódító hadjáratai, melyek során Montezuma is kitüntette magát. Az aztékok legismertebb királya 1502-ben lépett trónra, országlásának mérlegét azonban nehéz objektíven megvonni, hiszen vitathatatlan tény, hogy az addig töretlenül fejlődő birodalom az uralkodó haláláig az összeomlás szélére sodródott.
Moctezuma minden bizonnyal azt a feladatot kapta elődjétől, hogy konszolidálja a megnövekedett királyságot, ugyanis Ahuízotl alatt az azték területek megkétszereződtek, így Tenochtitlán urai kis híján az egész mai Mexikót fennhatóságuk alá vonták. Az általános vélekedés szerint Montezuma végül méltatlannak bizonyult örökségéhez, és sokan tehetségtelen uralkodónak könyvelték el őt, a trónra lépésével kezdődő állítólagos hanyatlást azonban – többek között – az a tény is cáfolja, hogy a törzs 1502 után is indított hódító háborúkat, sőt, a terjeszkedés még akkor sem torpant meg, amikor a spanyol konkvisztádorok már Tenochtitlánban tartózkodtak. Abban nincs vita, hogy az európaiak érkezése megpecsételte a birodalom sorsát, ám szigorú kritikával kell illetnünk mindazokat az azték és spanyol forrásokat, amelyek a bukásért Moctezuma gyengekezűségét teszik felelőssé, hiszen a későbbi krónikások az események leírásakor egyszerű – és nem feltétlenül tényszerű – magyarázatra törekedtek. Mindemellett a spanyol beszámolók azzal a céllal íródtak, hogy legitimálják Cortez hódításait, míg az azték kútfők a katasztrófa felelősét igyekeztek megtalálni, így aztán a felek sajátos igényei bűnbakot kreáltak az uralkodóból.
Mint ismeretes, Cortez és maroknyi serege 1519 márciusában szállt partra Veracruznál, az a megállapítás azonban nem állja meg a helyét, hogy Montezumát készületlenül találta a spanyolok érkezése. Két évvel a híres konkvisztádor előtt, Juan de Grijalva vezetésével már kikötött egy európai hajó Mexikó keleti partvidékén, melynek legénysége kapcsolatba is lépett az azték fennhatóság alatt élő totonac indiánokkal. Ez a törzs akkoriban értesítette Tenochtitlánt a fehér jövevények érkezéséről, Montezuma pedig tisztában volt azzal, hogy idővel újabb felfedezők szállhatnak majd partra birodalmában, ám a spanyolok szándékait nem ismerte. Cortezék pénzsóvárságuktól vezetve azzal a céllal érkeztek, hogy kirabolják a szemlátomást gazdag birodalmat, amit a legegyszerűbben az aztékok által meghódított törzsek fellázításával tudtak végrehajtani. Indián szeretője, Marina segítségével a konkvisztádor idejekorán szívélyes kapcsolatot alakított ki az alávetett népekkel, így a birodalom belső területei felé haladva egyre tekintélyesebb katonai erőre tett szert.
Az utókor azzal vádolta Moctezumát, hogy bénultan figyelte, amint a spanyolok szétszakították birodalmát, ám ebben a kérdésben a király személyéhez fűződő legendák mára igencsak elhomályosították a valóságot. Tény, hogy az azték uralkodó nem akart fegyveresen fellépni a rejtélyes idegenek ellen, ám az általa küldött ajándékokkal és tenochtitláni reprezentációjával valószínűleg hatalmát és erejét igyekezett demonstrálni; az a történet, mely szerint a király Quetzalcoatl istenség leszármazottjának – vagy földi megtestesülésének – hitte Cortezt, és ezért bánt tisztelettel a hódítókkal, valószínűleg a későbbi spanyol szerzők fantáziájának szüleménye, hiszen Moctezumának a fennmaradt azték mondák alapján semmi oka nem volt arra, hogy a szárnyas kígyóként ábrázolt isten visszatérését várja. Az igazságot persze 500 év után már nehéz kibogozni, ám információink alapján az tűnik a legvalószínűbbnek, hogy a király alábecsülte, de legalábbis félreismerte vendégeit.
Ezzel magyarázható, hogy az uralkodó 1519. november 8-án mesébe illő pompával fogadta a spanyol látogatókat Tenochtitlánban, akiket a következő hónapokban saját palotájában szállásolt el, mígnem vendéglátóból a konkvisztádorok foglya lett. A spanyol-azték viszony megromlásának folyamatáról és Moctezuma túszul ejtéséről nincsenek konkrét információink, ám a konfliktus valószínűleg abban gyökerezett, hogy az európaiak jelenléte mindinkább zavarta a király alattvalóit, aki aztán idővel felszólíthatta Cortezt a távozásra. Amikor ez bekövetkezett, a spanyolok vélhetően erőszakoskodni kezdtek, majd házi őrizetbe kényszerítették az uralkodót, aki tehetetlensége okán saját népe előtt is népszerűtlenné vált.
A nyílt háború kezdetét az 1520. május 20-án végrehajtott mészárlás jelezte, aminek következményeként a Moctezumát fogva tartó konkvisztádorok lényegében ostromgyűrűbe kerültek Tenochtitlánban. A hétről hétre erősödő feszültség aztán odáig vezetett, hogy az aztékok nem csak Cortezék, de saját uralkodójuk ellen is fellázadtak. A király végül egy összecsapás során, 1520. június 29-én vesztette életét, halálának pontos körülményeire azonban mindmáig nem derült fény. A spanyolok krónikások szerint Moctezumát saját alattvalói kövezték halálra, míg az aztékok úgy tartották, a zűrzavarban a hódítók gyilkolták meg az uralkodót.
Perdöntő bizonyítékokat persze ebben a kérdésben is nehéz volna felmutatni, annyi azonban bizonyos, hogy a király elhunytával Cortezék utolsó ütőkártyája is elveszett, így a spanyolok kénytelenek voltak elmenekülni Tenochtitlánból. Moctezuma halála után előbb fivére, Cuitláhuac (ur. 1520), majd Cuauhtémoc (ur. 1520-1521) vette át a hatalmat, akik háborút hirdettek a hódítók ellen, ám 1521 augusztusára a főváros – és vele az azték kultúra színe-java – így is a spanyol pusztítás martalékává lett.
(Szöveg forrása: Tarján Tamás, videók: YouTube)
