Felesleges volt az utolsó hétre engedélyezni a középiskolák kinyitását. A megyék azt javasolták, a kollégiumokat és az étkezdéket egyáltalán ne nyissák ki egy hétre, és a diákok részéről sincs érdeklődés – az iskolába járás ugyanis önkéntes az utolsó héten is.
A tanév lezárásával kapcsolatban érdemes figyelni az iskolák honlapját, a szülőket és a diákokat ott tájékoztatják a részletekről.
A megyei fenntartású középiskolák többsége országszerte csak június 29-én nyitja ki kapuit, bár ezt megtehetnék már június 22-én. Kassa megyében pedig csak június 30-án lesznek nyitva az iskolák, hogy a diákok átvehessék a bizonyítványt. A tankönyveket csak szeptemberben adják le a diákok.
Nyitra megyében szintén csak június 29-én nyitják ki a megyei fenntartású iskolákat, két napra. Ugyanez lesz a helyzet Nagyszombat megyében. A középiskolák csak délelőtt lesznek nyitva, mindössze négy órára.
Besztercebánya megyében a középiskolások június 29-én adhatják le a tankönyveiket, 30-án pedig megkapják a bizonyítványt. A kollégiumok és az étkezdék kinyitását egyáltalán nem javasolta a megye. Az információk szerint csupán egyetlen középiskola lesz nyitva jövő hétfőtől a megyében, egy zólyomi gimnázium.
Pozsony megyében az 54-ből 18 középiskolába mehetnek vissza a diákok. A többi iskola lehetővé teszi a diákoknak, hogy egyénileg egyeztessenek a tanárokkal és év végi feleltetéssel javíthassanak egyes tantárgyakból.
A Duna utcai gimnáziumban sem lesz tanítás. Az iskola tájékoztatása szerint a szülőknek csak valamivel több mint a fele jelezte, hogy gyerekük járna iskolába a jövő héten, ezért marad a távoktatás. A gimnazisták június 29-én mehetnek be rendet rakni az osztályokban és az öltözőkben, június 30-án pedig átveszik a bizonyítványukat.
Az alapiskolák felső tagozatán is folytatódhatna a tanítás a jövő héten, de itt is nagyjából ugyanaz a helyzet, mint a középiskolákban: marad a távoktatás. A tankönyvleadásról és a bizonyítványosztásról a honlapjukon tájékoztatnak az iskolák. (l)