Hazai hírek

A tanárok kétharmada szerint kész csőd a járványkezelés (frissítve)

(Pixabay)

Viszont a tanárok fele az összeesküvés-elméletek híve, egyharmaduk pedig úgy gondolja, hogy az oltással csipeket akarnak valakik az emberek szervezetébe juttatni.
A Focus közvélemény-kutató végzett felmérését a felső tagozaton tanító szlovákiai pedagógusok között a Spolu párt és az Európai Néppárt (EPP) megrendelésére.

A tanárok 62 százaléka szerint a kormány nem ura a járványhelyzetnek, 50 százalékuk szerint az első hullámot is rosszul kezelte. Emellett a tanárok szintén fele úgy véli, a kormány nem is mond igazat a koronavírusról, például annak veszélyességéről. 31 százalékuk szerint pedig csipet is tesznek majd a vakcinában (ha egyszer elkészül).
A pedagógusok 44 százaléka sima influenzának tartja a koronavírust, csak 42 százalékuk oltatná be magát ellene.

„A vírus nemcsak az emberek egészségét fenyegeti, megtámadta az iskolákat is. Összeesküvés-elméletek is terjednek vele, mint kiderült, az iskolákon is, ahol éppen a diákok kritikus gondolkodását kellene fejleszteni” – mondta a felmérés eredményei kapcsán Vladimír Bilčík, a SPOLU európai parlamenti képviselője. A felmérés során 518 felső tagozaton tanító pedagógus véleményét kérdezték. (l)

[pdf-embedder url=”https://www.magyar-iskola.sk/wp-content/uploads/2020/10/koronakriza-ocami-ucitelov-zs_oktober2020_media-1.pdf”]