125 éve született Öveges József piarista szerzetes, pap, tanár.
Gyermekkora és tanulmányai
A családi hagyomány szerint ősei – apai ágon – legalább kétszáz évig visszamenőleg népiskolai tanítók voltak. Édesapja Öveges József (1871–1910) volt, Öveges Alajos (1837–1906) iskolai tanító fia, aki a Dunántúl több községében is tanított.[3] Édesanyja Mihálovics Ilona (1877–1953), Mihálovics István pákai körorvos (1840–1892) leánya volt. Szülei a Zala vármegyei Göcsejben, Páka községben éltek, amikor legidősebb fiúként 1895. november 10-én megszületett József, akinek később még három testvére született.
Az elemi iskola első öt osztályát 1901-től 1906-ig a Győr vármegyei Péren végezte, utóbb a település a tiszteletére róla nevezte el az intézményt. Ezután szülei a győri bencés gimnáziumba adták. Tizennégy éves korában, 1910-ben meghalt az édesapja, de édesanyja tovább taníttatta. Mivel a bencés rendnek nem minden tagja foglalkozott tanítással, ezért szerzetesi családjául a legnagyobb tanító rendet, a piaristákat választotta. A piarista rendbe 1912-ben, tizenhét éves korában vették fel, és szerzetesi újoncévét – a noviciátust – a váci rendházban töltötte. A gimnázium VII. és VIII. osztályát kitűnő eredménnyel végezte a kecskeméti piaristáknál, és 1915-ben hasonló eredménnyel érettségizett.
Egyetemi tanulmányait mint matematika-fizika szakos tanárjelölt a budapesti Pázmány Péter Tudományegyetemen (ma Eötvös Loránd Tudományegyetem) végezte, ezzel párhuzamosan a piarista rend pesti hittudományi főiskoláján teológiai tanulmányokat is folytatott. Közben 1917. december 24-én letette az ünnepélyes fogadalmat. Szaktárgyaiból az összes vizsgát kitüntetéssel teljesítette. A későbbi Nobel-díjas Hevesy György professzor egyetemi tanársegédi kinevezésre terjesztette fel.
A piarista rend 1919. szeptember elsejétől a szegedi Piarista Gimnáziumba helyezte, ahol 1919. december 16-án tette le a tanári vizsgát. A tanári oklevél megszerzése után középiskolai tanárként tanított. 1920. július 4-én szentelték pappá, így vált teljes értékű piarista tanárrá.
Munkássága
1919–1922 között kezdte pályáját Szegeden, a piarista gimnáziumban, ahol mennyiségtant, vallástant, történelmet és földrajzot tanított, fizikát akkor még nem. 1922–1924 között Tatán volt tanár, szintén a piarista rend gimnáziumában. Ekkor jelent meg első zsebkönyve, melyet az újságban szellemesen így hirdetett: „Adja el esernyőjét és vegye meg Öveges József: Időjóslás és időhatározás című könyvét”. 1924-ben Vácra került a piarista gimnáziumba, de 1930-tól ismét a tatai piarista gimnáziumban lett tanár. Ezekben az években írta első tankönyveit (pl. Kis fizika). Szerette a természetet járni, többféle sportot űzött, rendszeresen úszott, télen korcsolyázott. Az Öreg-tó jegén reverendában korcsolyázva találta ki a vitorlás korcsolyázást. Sok időt töltött a fiatalok testi, szellemi nevelésével egyaránt, például a 146. számú Révai Miklós Cserkészcsapat cserkésztisztjeként. 1940-ben Budapestre került, ahol 1946-ig a piarista gimnázium tanáraként dolgozott.
A budapesti piarista gimnázium 1946/1947. tanévi évkönyvében a következők szerepelnek: „Öveges Józsefet a tartományfőnök úr erre a tanévre felmentette a gimnáziumi tanítás alól és megengedte neki, hogy a Magyar József Nádor Műegyetem Gazdasági Szaktanárképző Intézetében a négy évfolyam hallgatóinak teljes fizikai képzését elvállalja.” Öveges József középiskolai tanári működése ezzel lezárult, majd 1947-1948-ban a Magyar Közgazdaságtudományi Egyetem intézeti tanára, illetve 1948-1955 között a Budapesti Pedagógiai Főiskola Fizika Tanszékének tanszékvezető főiskolai tanáraként oktatott. 1955-ben a Budapesti Pedagógiai Főiskola megszűnésekor saját kérésére nyugdíjba vonult. Később 1958-ban a Miskolci Nehézipari Műszaki Egyetemre hívták tanszékvezető egyetemi tanárnak, amit visszautasított.
Öveges József az 1948-ban alapított Kossuth-díj első kitüntetettjei közé tartozott. A díjjal járó pénzből és egyéb támogatásokból öröklakást vásárolt magának Budán, a Széll Kálmán tér közelében, és elöljárói engedéllyel kiköltözött a rendházból, ahova azonban később is visszajárt ebédelni.
A természettudomány népszerűsítésének egyik legkiemelkedőbb alakjaként nagyon sokat tett a tudományos igényű ismeretterjesztés területén, többek között a Tudományos Ismeretterjesztő Társulaton (TIT) keresztül, amelyben több mint harminc éven át az országos elnökség tagja volt. Szerkesztőbizottsági tagként 1953-tól részt vett az Élet és Tudomány című hetilap munkájában is. Ő vezette főszerkesztőként 1958-tól a Magyar Televízió 100 kérdés – 100 felelet című műsorát, ez a népszerű adás 135 alkalommal volt műsoron. Legkedvesebb kísérleteim című műsorában egyszerűen elvégezhető, mégis látványos kísérleteket mutatott be, miközben élvezetesen, magával ragadó lelkesedéssel és könnyen érthetően el is magyarázta azokat. A Magyar Rádióban 256 előadást tartott.
Az élete hátralévő éveiben is fegyelmezett, szigorú rend szerint élt, rendszeresen hajnalban kelt. Minden évben csupán július végén vagy augusztus elején engedélyezett magának két-három hetes nyári szünetet. Ezt a szabadságot szülőföldjén, Pákán töltötte. Halála előtt egy héttel még rádiós riporton dolgozott. 1979. szeptember elején agyvérzéssel kórházba szállították, és néhány nap múlva meghalt. 1979. szeptember 14-én a budapesti Farkasréti temetőben volt a szállítás előtti beszentelése. Szeptember 18-án temették el Zalaegerszegen, díszsírhelye – kívánságának megfelelően – édesanyja sírjának közelében van.
