A középkori zene időszakát 500-1400 közé teszik.
A középkori zene alatt a nagyjából az 500 és 1400 közötti időből származó dalok , hangszeres zene és liturgikus zene összességét értjük. Nagyjából 1400 után már zeneileg is az újkorba való átmenetről, az európai reneszánszról beszélünk. A középkori zene része volt a nyugati műzenének, beleértve a liturgikus és a világi műzenét is. Van benne csak vokális zene, mint például a gregorián ének és kórus, csak hangszeres, és énekes-hangszeres zene is (amelyben jellemzően a hangszerek kísérik az éneket). A gregorián éneket szerzetesek a katolikus mise alatt énekelték. A fekete halál idejét például még egyértelműen a középkori felfogás és zene uralta. A középkor és a reneszánsz zene határát nehéz pontosan meghatározni, mert a zene változásának kezdete régiónként eltér. A zenetörténészek nagyjából egyetértenek abban, hogy a középkor és a reneszánsz zene határa nagyjából az 1400 körüli évekre tehető.
A középkor végén az arab zenetudomány ösztönzésére továbbfejlődött a zene lejegyzése, ez nagy hatást jelentett például diatonikus skálák, hangközök jobb, letisztultabb megértésére, a konszonancia és disszonancia használatának jobb standardizálódására, még a hármashangzatok – vagyis a legegyszerűbb akkordok – óvatos próbálgatására is.
