Az egyik felvidéki hírportálon jelent meg a napokban írás, interjú egy nyugdíjas pedagógussal, melyhez a szerkesztőség a közösségi oldalas megosztásban külön kiemelte, hogy „A mindenkori oktatási minisztériumnak nem is célja, hogy a gyerekeink jól elsajátítsák a szlovák nyelvet.”
Ehhez az íráshoz érkezett egy érdekes hozzászólás, amelyet az alábbiakban megosztunk önökkel. Szerkesztőségünket az érdekelné, mi a véleménye a mai tanároknak, szülőknek és diákoknak a szlovák nyelv oktatásáról. Ha lehet, kérem a kommentekben mellőzzék a sablonos, „majd ha idegen nyelvként” mantrát, mert a tanári szabadság eddig is lehetővé tette, hogy az iskolákban olyan módszert válasszon az oktató, ami a legjobban megfelel a diákok igényeinek, képességeinek.
Lássuk a kommentárt:
Az hogy mit akar a minisztérium, majdnem (ismétlem majdnem) lényegtelen.
Egész életemet Párkányban és Léván éltem le, magyarként, kevert környezetben. Szlovák nyelvű iskolákba jártam, tehát csak ezek előnyéről vagy hátrányáról tudnék véleményt mondani, de most ez nem is a téma.
De a szlovák nyelv oktatását azt hiszem ismerem. Professzionális szinten, a pályám kezdetén szlovák nyelvű szakközépiskolában tanítottam, ahol nagy százalékban felvételeztettünk magyar nyelvű alapiskolából. Néhány év múlva magyar nyelvű osztályokat is nyitottunk.
Egy mondatban – a szlovák nyelv oktatása a környék magyar iskoláiban nagyon különböző volt. Voltak iskolák, amelyek diákjai meg se érezték az átmenetet szlovák oktatásra, de sok iskola végzőseinek túl sok volt, nem bírtak vele. Foglalkoznunk kellett a problémával, mert minden évben részletes statisztikát kellett készítenünk az adaptálásról. Személyesen is érdekelt a probléma, ugyanis magyar létemre nagyon sok mellék-kötelességem volt a magyar diákokkal kapcsolatban.
Persze a magyar nyelvű alapiskolákban is „körülnéztem”, mert tényleg érdekelt a probléma. Én két fő okot véltem a legfontosabbnak:
1. A családi környezetben gyenge volt a motiváció, sőt nem volt ritka a negatív motiváció sem. „Minek nekünk magyaroknak a bükkfanyelv, megleszel te, fiam ,szlováktudás nélkül is, minek olyan nemzet nyelvét tanulni, akinek történelme sincs, megvoltam a szlovák nyelv nélkül, megleszel fiam te is, ……!”
Sajnos nem túlzok. Az ilyen hozzáállás, nevezzük motivációnak egyáltalán nem volt ritka.
2. Az alapiskoláknak már akkor is volt szabad keze az órák beosztásában, a tervek kidolgozásában. De a nagy probléma a tanítók tudása! Persze (sajnos) nem csak a tanítási módszerek terén, hanem többségében nem mertek hozzányúlni a tantervhez, még ha volt is rá lehetőség, nem merték lerövidíteni pl. az irodalomra szánt időd és ezt átcsoportosítani a konverzációra, de ami a legszomorúbb, nem egy tanítót ismertem személyesen, akár a lévai iskolából is, akinek nagyon nagy gondot okozott volna levezetni egy megfelelő konverzációórát. Pedig ott tanulják a gyerekek a nyelvet. Szégyenlem kimondani, de nagyon hiányosak voltak a szlováknyelv-ismereteik! Nem akartam, de kimondom, alig tudtak szlovákul. Azért felelt meg a tanterv, mert az le volt írva, nem volt szükség ismeretekre szlovák nyelven.
Mielőtt megköveztek, kiutáltok a magyarok közül, ismétlem, voltak ilyenek is. Van, aki nagyon, van aki nem annyira nagyon. Voltak természetesen, a többség, a kitűnő tanítók, akik, mint említettem, megtanították a diákokat úgy, hogy azok észre se vették hogy már fél éve szlovákul tanulnak.
Ez az észrevételem, megjegyezve hogy ez az állapot 1978–1986 között volt.
Várjuk észrevételeiket.
