Az Európai Unió (röviden EU) gazdasági és politikai egyesülés, melyet 27 európai ország alkot. A regionális integráció iránt elkötelezett szervezet 1993. november 1-jével jött létre az 1992. február 7-én aláírt maastrichti szerződéssel az Európai Gazdasági Közösség 12 tagországából. A csaknem 450 milliós népességű unió a világ nominális GDP-jének mintegy 30%-át állítja elő (2008-ban 18,4 billió dollár értékben).
Európai Bizottság
Az Európai Unió nem egy állam, így állampolgárai, illetve fővárosa sem lehet. Az EU elődjének is tekinthető 1951-ben alakult Európai Szén- és Acélközösség intézményeinek az alapító 6 ország (Benelux államok, NSZK, Franciaország, Olaszország) megegyezése szerint és egymás között kialkudott kompromisszum eredményeként lett Brüsszel az Európai Unió intézményeinek székhelye. Az Európai Parlament elődjének tekinthető. A közgyűlés székhelye Strasbourg lett. A történelem során kialakult ellentétek és szövetségek miatt is olyan megoldáshoz akartak jutni az alapító országok akkori vezetői, hogy a későbbiek folyamán ebből ne legyen konfliktus. Ezen kívül számos uniós ügynökség székhelye található más uniós tagállamban
Az euróövezet
Az euró (€) a 27 uniós tagállamból 19-nek a hivatalos pénzneme. Ezek az országok alkotják az euróövezetet.
A schengeni térség
A schengeni térség az EU egyik legjelentősebb vívmánya. Belső határok nélküli övezet, ahol az uniós tagállamok és más országok polgárai, köztük üzletemberek és turisták szabadon mozoghatnak, anélkül, hogy határellenőrzésen kellene átesniük. A térség 1985 óta fokozatosan bővül, és ma már csaknem valamennyi uniós tagállam és néhány nem uniós társult ország is a tagja.
A schengeni államok, miközben belső határaikat eltörölték, a schengeni szabályok alapján megszigorították az ellenőrzést külső határaik mentén, hogy biztosítsák a schengeni térségben élők és az odautazók védelmét.
A schengeni térségbe tartozó országok listája
|
|