A legősibb epikai műfajok egyike a mítosz (a görög szó szinonimái: elbeszélés, monda, történet, mese).
A mítosz
A mítosz – mint irodalmi műfaj – a világ keletkezéséről, az istenekről, többnyire isteni származású, emberfeletti képességekkel rendelkező hősökről szóló elbeszélés. A mítoszok szájhagyomány útján terjedtek. Eredeti szövegük tehát ismeretlen, hiszen írás nem rögzítette őket. Az élőszóban való terjedés következménye az is, hogy egy-egy történetnek igen sokféle, néha egymásnak ellentmondó változata alakult ki. Az egyes mondák meséjét csak „későbbi” (pl. Homérosz művei) irodalmi feldolgozásokból ismerhetjük meg.
[A mítosz az emberi fejlődés kezdeteire jellemző naiv társadalmi tudatforma (látásmód, világmagyarázat): az ember számára még ismeretlen és ezért félelmetes természeti és társadalmi jelenségek fantasztikus magyarázata, ugyanakkor ezek öntudatlanul is művészi feldolgozása egy közösség képzeletében.]
Egy-egy nép mítoszainak rendszerét, illetve a mítoszokkal foglalkozó tudományt mitológiának nevezzük.
Mítosz: (a görög müthosz = monda, mese, történet szóból) a társadalmi fejlődés kezdeteire jellemző naiv társadalmi tudatforma: lényegében az ember számára még érthetetlen, ezért félelmetes természeti és társadalmi erőknek fantasztikus tükröződése, egyben pedig ezeknek öntudatlanul is művészi feldolgozása a nép képzeletében. A mitikus elképzelések lényege az emberinek és az emberfelettinek sajátos egysége; a mítoszok ezért leginkább elképzelt istenekről és természetfeletti képességekkel rendelkező, többnyire isteni származású hősökről szólnak. leírás:fogalommagyarázat
Mitológia: egy-egy nép mítoszainak rendszere, illetve a mítoszokkal foglalkozó tudomány.
A monda
A monda, vagy régebbi nevén rege epikus népköltészeti műfaj, amely valamely valós jelenséghez kapcsolódik, de gyakran csodás elemekkel átszőve meséli el az illető helyhez, személyhez, jelenséghez fűződő történeteket/hiedelmeket. A szó a nyelvújítás korában keletkezett, a mendemonda ikerszóból vonták el, korábban a 17. században már használták a monda-monda kifejezést költött történet értelemben. A népnyelv azonban nem jelölte meg konkrétan a műfajt, igaz történetet, históriát, régiséget emlegettek. Hasonló a helyzet más európai nyelvekben is, az angol és a francia műfaji megfelelője legendának nevezi az ilyen mondákat.
Elsősorban történeti hagyományokat dolgoz föl egy kultúrközösség hőskorából. Részben a mítosszal, részben a mesével rokon. Verses és prózai egyaránt lehet. Fő csoportjai a hiedelemmondák (pl. a halálról), a történeti mondák (pl. királyokról, Szent László füve), eredetmagyarázó mondák (pl. Arany János: Rege a csodaszarvasról). Gyakoriak a vándormondák. A különböző nemzetek mondakincsét a 19. században kezdték el gyűjteni, feldolgozni, esetenként kiegészíteni.
Mint műfaji megjelölést először a mesével párhuzamban kezdték alkalmazni. A Grimm testvérek meghatározása szerint a mese költőibb, a monda történetibb. A későbbi definíciók formai, stilisztikai, funkcionális szempontokon nyugszanak. A mondák rövidebbek a meséknél, a nép igaznak tartja őket, előadásuk tárgyilagosabb.
Két fő csoportjuk van: történeti és helyi monda. A történeti mondákban az emberi hősön van a hangsúly, helyi mondák természeti jelenségek, földrajzi képződmények leírására tesznek kísérletet. Az újabb csoportosítások különböző szempontokból indulnak ki:
- kisebb csoportnál ismert monda – széles körben elterjedt vándormonda
- társadalmi fejlődés korábbi szakaszában keletkező mondák (többnyire hősmondák) – újkori mondák
