Háború és játék. Búcsi emlékek 1945-ből
Interjúalanyom nagyapám, Gál Sándor író, költő, publicista. A háborúk évszázadába született, 1937. november 29-én, Búcson. A második világháborús front a szovjet hadsereg az első garami áttörése során érte el szülőfaluját. Itt élte át ifjúsága meghatározó részét.
Kiskorom óta hallgatom és raktározom el magamban papa történeteit. Ez a rövid interjú részlet a gyermekkorából, amelyet könyveiben is megírt. 1945 elején a Garam mentén, Léva és Párkány közt a védekező németek és a támadó szovjetek és románok között élte meg.
A januári szovjet áttörést a németeknek az SS 6-os hadsereg páncélosaival sikerült visszaverniük. Például Búcsot és Bátorkeszit 1945. február 19-én ismét a németek foglalták el. A szovjetek végül csak március 31-én érték el a Nyitra-Érsekújvár-Komárom vonalat. Erről jó képet ad Szabó Péter és Számvéber Norbert: A keleti hadszíntér és Magyarország 1943–1945. (Pudelo, Debrecen 2003.) c. könyve. Legrészletesebben a Garam menti harcokat Pavol Šteiner dolgozta fel: Šteiner, Pavol: Babylon armád. 1. zv. Boje medzi Ipľom a Hronom, zima 1944-1945. 2. zv. Boje medzi Hronom a Váhom, február – apríl 1945. Magnet Press, Bratislava 2018–2019.
A rövid interjúban felvillanó emlékek hely- és családtörténeti szempontból, valamint a gyermeki emlékezetben rögzült képek miatt érdekesek. Ezért is fontos, hogy idősebb rokonaink történeteit rögzítsük, s írásban is lejegyezzük. Az oral history – az elbeszélt történelem – mint műfaj nemcsak az adott korszaknak, hanem a kortársak élményeinek és tapasztalatainak a megismerése szempontjából is elsőrendű módszer, az írásban rögzített oral history interjú pedig a történelemoktatást is élményszerűvé és forrásközpontúvá teheti.
– Hogyan élted meg a háborút mint gyerek?
– Játék volt – katonásdi. De csak egy hónapig jártam iskolába. Apám kint volt a fronton, s szanitécként Felsőszinevérnél egy sebesültet kötözve maga is megsebesült.[1] Mi pedig egyvégtében háborúsdit” játszottunk, s lestük a magasságban szálló angol bombázó-erődöket. Egy éjszakai támadás idején magam is végignézhettem Almásfüzitő bombázását, egyebek mellett.[2]
– Hol és hogyan érte el a családot a háború szele?
– Az első nagy garami áttöréskor értek el bennünket az oroszok. Bajkai Etel szomszédlánnyal a padlásról néztük a menekülő németeket, amikor találat érte a házunkat. A robbanás szétvágta a tetőt, de mi a kémény mögött álltunk. A robbanástól kicsit megsüketeltünk, meg eleredt az orrunk vére. Apám gyönyörű galambjai röptükben megégtek. Később, az öthetes állóháború alatt háromszor megsebesültem, de csak fáradt szilánkoktól. Egyébként két szomszédgyerekkel állandóan kóbor lovak után jártunk, amelyeket a halottas-kamrában tartottunk.
– Hogy oldottátok meg a víz és az élelem kérdését ezekben a szűkös időkben?
– Volt kiváló kutunk és volt ennivalónk elég, az oroszok a mamához jártak ebédelni: „piláfot””sütött nekik, onnan indultak ki az első vonalba a Mocsolyákra.
– Dédiék, vagyis a szüleid hogy élték át a háborút?
– Apám kint volt a fronton, édesanyám meg a dédnagyanyám kis húgommal és velem törődött, illetve a jószággal, hogy legyen mit ennünk és innunk.
– Voltak a családi, baráti körön belül is veszteségek a háború miatt?
– Igen. Szabó Sándor nagybátyám és két keresztapám maradt a Don-kanyarban, Soóky Lajos bátyám túlélte a Don-kanyart, s egyszer megkérdeztem tőle: Milyen volt? Azt válaszolta, hogy aki ott megállt, az önmaga jégszobrává változott.
– Mire emlékszel szívesen ebből az időszakból, ami egy kis játékot csempészett a sok borzalom közé?
– Korábban már említettem, hogy Csekes Janival és Bernáth Bélával, a szomszéd gyerekekkel lovakat tartottunk a temetőben lévő halottasházban, és amikor május kilencedikén a kisbíró kidobolta, hogy vége a háborúnak, azon a reggelen valakik ellopták a lovainkat.
Gál Zoltán, SJE TKK, (2020 november)
[1] Felsőszinevér település Kárpátalján.
[2] A Komárom közeli Almásfüzitőnek mint „olajcélnak” a bombázását a 15. amerikai légi hadsereg és egy angol bombázócsoport egységei 1944. június 12-áről 13-ára virradó éjszaka kezdték. A német tankok számára létfontosságú üzemanyagokat előállító füzitői olajfinomítókat 1945. márciusáig sok támadás érte.
_____________________
A komáromi 
