Adatbázisok

Az Országos Széchényi Könyvtár Magyar nyelvemlékek portálja

Tyukos Áron (SJE TTK): Az Országos Széchényi Könyvtár Magyar nyelvemlékek c. portálja

Az Országos Széchényi Könyvtár több 2009-ben alakította ki a Magyar nyelvemlékek című multimédiás szolgáltatást. A portál állandóan frissülő, könnyen hozzáférhető bárki számára, de fő célcsoportjának a történészeket, irodalmárokat, régészeket illetve történelem tanárokat jelölte ki. A folyamatosan gyarapodó honlap ünnepélyes indulása 2010. január 21-én volt az Országos Széchényi Könyvtár tudományos napján. „A szolgáltatás ún. tudományos vetületének célja, hogy közzétegye a szaktudósok által kiválasztott fontos nyelvemlékek listáját, a lelőhelyjegyzékeket, számos nyelvemlék digitalizált változatát, a tudományos szövegkiadások listáját, illetve a lista – reményeink szerint – egyre gyarapodó számú már digitalizált köteteit, valamint válogatott szakbibliográfiákat.”[1] A honlap megnyitása után, szín alapú grafikai megoldással elválasztott baloldali menüsorának két fő eleme tárul elénk: Tudományos vetület – szürke alap, Ismeretterjesztő vetület a „legek” – piros alap.  Ennek a felosztásnak köszönhetően az oldal látogatója számára egyértelmű, hogy keresési céljától függően melyik elemet részesíti előnyben.

Tudományos vetület

A honlap tudományos eleme a következő menüpontokból tevődik össze: bevezető, nyelvemlékek, szövegkiadások, szakbibliográfiák, érdekességek, multimédia. A Bevezető tartalmazza az oldal létrejöttének a történetét, valamint a felhasználókhoz címzett üzenetét, tanácsait. A Nyelvemlékek oldalról „elérhető a szolgáltatás adatbázisában szereplő valamennyi nyelvemlék ún. adatlapja. A következőkben folyamatosan feltölteni kívánt adatlapok – a legfontosabb információk mellett – tartalmazzák a nyelvemlék leírását (összefoglalás), valamint eljuthatunk rajtuk keresztül a már elkészült további vonatkozó digitális tartalmakhoz is.

A honlapon publikált nyelvemlékeket jelenlegi őrzési helyeik szerint is megjelenítjük. Továbbá külön kiemeltük a három budapesti közgyűjteményben őrzött nyelvemlékek listáját, a csoportbontásban szereplő negyedik listában pedig (néhány szórványemlék, Árpád-kori nyelvemlékek stb.) szerepel valamennyi nyelvemlék kódexünk…”[2]

Az elérhető szövegkiadások kategóriái: sorozatok, szövegkiadások nyelvemlékek szerint, néhány szórványemlék – időrendben, Árpád-kori szövegemlékek – időrendben, nyelvemlékkódexek – betűrendben.[3]

Ismeretterjesztő vetület, multimédia 

Ez a menüpont az ismeretterjesztő vetület multimédia szekciójába navigálja a látogatót. Ez a következő menüpontokból tevődik össze: a „legek“, multimédia és a képeslapküldés.

  • Az ismeretterjesztő vetület táblázatba rendezett, rendkívüli fontossággal bíró tizenhat nyelvemléket dokumentál: „Az egyes nyelvemlékek nevéhez társított megnevezések tömören kifejezik, hogy a felsorolt dokumentumok miért különösen becsesek minden magyarul értő ember számára. Egy-egy nyelvemlék nevére kattintva szakemberek által írt rövid ismertetőt olvashatunk, továbbá közöljük a nyelvemlék, illetve valamely részlete nagyítható fényképét, fényképeit. Az egyes nyelvemlékekre vonatkozó szövegkiadások és szakbibliográfiák is közvetlenül elérhetők az oldalakon keresztül.“[4]

Lássunk a „legek” közül néhányat!

Legrégebbi eredeti latin oklevélben fennmaradt magyar szavak Tihanyi alapítólevél – 1055
A jelenleg ismert legrégebbi magyar nyelvű szövegemlék Pray-kódex – Halotti beszéd – 1192–1195
Az első fennmaradt magyar nyelvű vers Leuveni kódex – Ómagyar Mária-siralom – 13. század utolsó harmada
A legkorábbi magyar bibliafordítás fennmaradt részletei; az ún. huszita biblia Apor-kódex – 15. század vége, 16. század eleje
Bécsi kódex – 15. század középső harmada
Müncheni kódex – 1466
A legrégebbi magyar nyelvű könyv – Assisi Szent Ferenc legendája Jókai-kódex – 1440 körül
A legrégibb, eredetiben fennmaradt históriás énekünk Szabács viadala – 1476
A középkorból ránk maradt legszebben díszített magyar nyelvű kézirat Festetics-kódex – 1492–1494
Árpád-házi Szent Margit magyar nyelvű legendája Margit legenda – 1510

Hangfelvételek és filmek

A multimédia menüpont ezen kívül hangfelvételek, filmek és filmrészletek gazdag kínálatát tartalmazza. Alább példaként párat említek, amelyek jól hasznosíthatóak a tanórákon is.

Hangfelvételek: Halotti beszéd és könyörgés – Pais Dezső olvasata; előadja: Bánffy György; Ómagyar Mária-siralom – A. Molnár Ferenc olvasata alapján; előadja: Györgyi Anna.; Valék siralm tudatlan… – Török Erzsébet énekel, kísér Mosóczy Miklós.[5]

Filmek és filmrészletek: Filmetűd a tihanyi bencés apátságról és az 1055-ből származó alapítólevélről; Filmetűd egyik legrégebbi magyar nyelvemlékünkről, a Halotti Beszéd és Könyörgés című irodalmi műről; Filmetűd a legrégebbi magyar könyvről /XV. század/, melyet dr. Ehrenfeld Adolf fedezett fel.

A Multimédai oldal képeslapküldés funkciója a Pray – kódex egyik lapjának megnyitásával indul. Használat aktív Adobe Flash Player aplikációt igényel. A képeslap képének megfelelő beállítását, valamint a címzett adatainak megadását követően az elektronikus képeslap postázható.

Összegzés

Összegzésként az alábbi kérdésekbe foglalt szempontok alapján a portál felhasználhatóságát, valamint hatékonyságát vizsgáljuk. A portál a  grafikai megoldások, elrendezések, felosztások, felhasználóbarát felület,  feltöltött tartalmak összességének köszönhetően megfelelő módon biztosít információkat látogatói számára. A weboldal üzenete a bevezető menüpontban van megfogalmazva. A megfogalmazás valós alakot ölt az oldal teljes felépítésén, közvetített tartalmán keresztül, ennek alapján egyértelmű az oldal látogatói számára. Már a portál megnevezése is egyértelmű utalást tesz az oldal legfontosabb tartalmára, mely nem más, mint a magyar nyelvemlékek gyűjteményének részletekben gazdag ismertetése. A Google internetes böngésző a „magyar nyelvemlékek” kulcsszó használata során a legnépszerűbb / legkeresettebb magyar nyelvemlékekkel foglalkozó internetes portálként tünteti fel. Ez a legbiztosabb és egyben legalapvetőbb bizonyítéka annak, hogy a portál:

  • a lehető legmegfelelőbb módon szolgálja a célcsoportját,
  • a célcsoport számára könnyen megtalálható,
  • a célcsoport által közkedvelt és keresett.

[1] http://nyelvemlekek.oszk.hu/tud/bevezeto

[2] Uo.

[3] http://nyelvemlekek.oszk.hu/tud/szoevegkiadasok

[4] http://nyelvemlekek.oszk.hu/ism/legek

[5] http://nyelvemlekek.oszk.hu/ism/multimedia_nyelvemlekeinkrol