Meddig tart a kamaszkor? Jogilag 18 éves kortól számít valaki felnőttnek, de biológiai szempontból ez valójában sokkal később következik be – számol be róla a Dívány a IFLScience nyomán.
A pubertás, a bölcsességfog kinövése és a szüzesség elvesztése csak egy dolog – az agy ugyanis még a húszas éveinkben is javában változik. Az idegsejtek tovább fejlődnek, kapcsolatokat hoznak létre és finomodnak, ezek alapján pedig a Cambridge Egyetem kutatói szerint csak a 30-as éveinkre leszünk valójában felnőttek.
Noha az agyban zajló változások jelentős részén a kamaszkorban túljutunk, a későbbi átalakulásoknak is lehet viselkedésre gyakorolt hatása. A skizofrénia például férfiaknál általában a húszas évek elején jelenik meg, míg nőknél jóval később, a húszas-harmincas évek fordulóján.
A serdülőkor (vagy kamaszkor) kifejezést 1904-ben használta először G. Stanley Hall pszichológus, és a gyermekkor és a felnőttkor között húzódó életszakaszként írta le. A köznyelv számára ez rendszerint a 13 éves kor körül kezdődő tinédzserkorral egyenlő, de lányok esetében akár már 10 évesen is elkezdődhet a pubertáció.
A Lancet gyerekekkel és kamaszokkal foglalkozó lapjában megjelent cikk amellett érvel, hogy a test és az agy fejlődése, valamint a szocioökonómiai tényezők (diákhitel, dráguló lakhatás, bizonytalan munkaerőpiac) miatt a felnőttkor klasszikus állomásai, mint a párválasztás, családalapítás és gazdasági függetlenség kitolódnak, meghosszabbítva ezzel a serdülőkort egészen a húszas évekig.
Persze aki ezt már átélte, az pontosan tudja, hogy a változások nem egyik napról a másikra történnek. Az eredmények inkább csak arra hívják fel a figyelmet, hogy a fejlődés a nemi éréssel és a végleges testmagasság elérésével nem ér véget, hanem nagyon sok lényeges dolog változik még a szervezetünkben a húszas éveinkben is.