Az űrkutatás története I./6.: A belső Naprendszer felfedezése. A belső bolygókat, Merkúrt, Vénuszt és Marsot meglátogató űrszondák részletezése (Mariner, Venera és Viking-programok).
A belső Naprendszer
A belső Naprendszer egy viszonylag kis térrész, a Naptól, mint központi égitesttől a fő aszteroidaöv külső széléig terjedő tartomány. Az itt keringő objektumok szilárd kérge megőrizte a Naprendszer történetének kezdeti idejének folyamatait, így tanulmányozásukkal sikerült modellezni a keletkezéstörténet állomásait, a rendszer evolúcióját. A belső Naprendszer meghatározó égitestjei a négy kőzetbolygó és azok három holdja, ezeken kívül csak a változatos pályákon keringő aszteroidák találhatók meg itt.
A bolygóknak alsó tömeg- vagy mérethatára nincs – ezt azonban fizikailag kijelöli a saját gravitáció által kialakuló gömbforma követelménye –, felső tömeghatára viszont van, a 13 Jupiter-tömeg határt átlépő égitestek már elegendő tömegűek a lítium- vagy deutériumfúzió beindulásához, így ezeket már barna törpének osztályozzuk. Ilyen égitest a Naprendszerben nincs.
A Naprendszer nyolc bolygója két csoportba sorolható: a négy belső, Föld típusú bolygó viszonylag közel kering a Naphoz, méretük pedig jóval kisebb, mint a négy külső, Jupiter típusú bolygóé. A két bolygócsoportot a kisbolygók öve választja el egymástól, illetve a Neptunuszon túl is ismeretes egy apró égitestekből álló tartomány. Az üstökösök messzi távolból, a bolygórendszeren túlról érkeznek hozzánk, és csak a Nap közelében fényesednek fel. A bolygóközi por pedig mindenhol megtalálható Naprendszerünkben, de főként a bolygók pályasíkja közelében.
Méretek
A Naprendszer négy belső bolygója méretében (kicsik) és elhelyezkedésében (közel a Naphoz) is élesen különválik a külső óriásbolygóktól.
A Naprendszer bolygóinak jelenleg 144 ismert és elnevezett holdja van és további 23 vár megerősítésre. Ezen kis égitestek a bolygók körül keringenek, keletkezésük és összetételük igen eltérő. A holdak többségét űreszközök segítségével fedezték fel.
A Nap körül az összes bolygó, és a bolygók körül a legtöbb hold azonos irányban kering, és a forgásirányokra is döntően ez az irány jellemző: ez az ekliptika északi pólusa felől nézve pozitív irány (az óramutató járásával ellentétes). Vannak persze olyanok is, amelyek kivételt képeznek, és ellentétes, ún. retrográd irányban keringenek vagy forognak. Például az Uránusz és a Vénusz tengely körüli forgása, illetve a Neptunusz Triton nevű holdjának keringése retrográd, negatív irányú.
