Idén ősszel 28. alkalommal nyílik meg Szlovákia fővárosában, Pozsonyban a legrangosabb nemzetközi illusztrációs kiállítás, a Biennal of Illustrations Bratislava, a Pozsonyi Illusztrációs Biennálé, közismert nevén a BIB.
Az idei kiállítás és valamennyi kapcsolódó rendezvénye elfogadta a magyarországi pályázatokat, jelöléseket, így idén erőteljes magyar jelenlét várható a kiemelt szakmai jelentőségű programon.
A biennálén részt vevő tizenöt magyar illusztrátort hattagú szakmai zsűri választotta ki.
A zsűri tagjai Kérchy Anna irodalomtörténész, a Szegedi Tudományegyetem tanára, Kormos Mercedes művészetpedagógus, a Furagura kreatív játszótér és gyermekworkshopok ötletgazdája, Pálfi György László grafikus, a MOME volt tanára, Révész Emese művészettörténész, a Magyar Képzőművészeti Egyetem tanára, Sándor Csilla szerkesztő, a Csodaceruza gyermekirodalmi folyóirat főszerkesztője és a Magyar Gyermekirodalmi Intézet alapítója és Varga Emőke irodalomtörténész, a Szegedi Tudományegyetem tanára voltak. Az elmúlt két év magyar illusztrátorainak munkáit tekintették át, és szavazataik alapján a következő tizenöt illusztrátor anyaga vesz részt a pozsonyi seregszemlén:
-
-
-
- Bölecz Lilla
- Buzay István
- Dániel András
- Ferth Tímea
- Grela Alexandra
- Hanga Réka
- Herbszt László
- Máray Mariann
- Orosz István
- Paulovkin Boglárka
- Remsey Dávid
- Rofusz Kinga
- Szalma Edit
- Szulyovszky Sarolta
- Turi Lilla.
-
-
Turi Lilla a 2019-es 1. Budapesti Illusztrációs Fesztivál felfedezettje; díjnyertes pályaműve Dragomán György: Jég című írásához született, amelyet a Megvető megjelentetett és 2020-ban Szép Magyar Könyv díjat nyert illusztrációs kategóriában. Ennek a kötetnek az illusztrációi, valamint a szintén 2020-ban megjelent A halandzsarablók című Harcos Bálint által írt és a Pagonynál megjelent mesekönyv képanyaga lesznek kiállítva Lilla műveiből.
Szulyovszky Sarolta Olaszországban élő magyar illusztrátor két könyvének anyagából választott illusztrációkat. Kiss Judit Ágnes: A tündérkeresztanya című könyve a Pagony Kiadónál jelent meg, Dér Adrienn: Hősteki és az eltűnt holdtehén című meséje a csíkszeredai Bookart Kiadónál látott napvilágot Sarolta illusztrációival.
Szalma Edit 2020-ban elnyerte az Arany Rajzszög Társaság illusztrációs díját Tóth Krisztina: Kígyóuborka című verseskötetének illusztrációiért. A könyv a Manó Könyvek gondozásában jelent meg, és Edit ezt a munkáját, valamint egy vadonatúj papírszínházi megjelenést, a Csillagszemű juhász meséjét a Csimota kiadótól választotta az idei pályázata anyagául.
Rofusz Kinga idén egy különleges mesefeldolgozás, Maurice Maeterlinck: A kék madár című mesejátékának Gimesi Dóra által újramesélt változatát küldi Pozsonyba. A kötet a Cerkabella kiadónál jelent meg 2020-ban. Valamint látható lesz Kingának a Csimotánál megjelent papírszínháza, amelyben A só című mese elevenedik meg.
Remsey Dávid a Sündör és Niru-könyvsorozat, Borbáth Péter különleges történeteinek illusztrátora. A Csimota kiadónál megjelent míves munkákért Dávid 2015-ben az Év Illusztrátora díjat nyerte el a HUBBY-tól.
Paulovkin Boglárka Majoros Nóra: Az orrszarvú és a madarak című könyvének illusztrációiért 2020-ban az Év Illusztrátora díjat nyerte el a HUBBY szakmai zsűrijétől és gyerekzsűrijétől is. A Pagony gondozásában megjelent kötet illusztrációs munkái idén ősszel Pozsonyban is láthatóak lesznek.
Orosz István Kossuth-díjas grafikusművész, író, a Nemzet Művésze a Méry Ratio kiadó felkérésére készítette el rendhagyó képeskönyvét Örömajkon örömének címmel, a rendszerváltozás időszaka iránt érdeklődő tizenévesek, felnőttek számára. A könyv érzékletes illusztrációit a biennálén is bemutatják.
Máray Mariann Magyarország egyik legismertebb illusztrátora a nemzetközi mezőnyben. Az idei pozsonyi biennálén a legrangosabb spanyol kiadónál megjelent képeskönyvének, a Milo kutyája (El perro de Milu, Kalandraka 2019.) illusztrációinak anyagából állít ki.
Herbszt László 2020-ban az osztrák Joseph Binder dizájndíj elismerését nyerte el a Cser kiadónál megjelent Ők is boldogan éltek? Című antológia illusztrációival. Ezekből láthatnak majd az érdeklődők válogatást Pozsonyban, kiegészítve László papírszínházi illusztrációival a Csimota kiadónál megjelent A világlátott békák című Benedek Elek-meséhez.
Hanga Réka finom vonalú illusztrációit két köteten keresztül is meg lehet majd csodálni Pozsonyban: Kertész Erzsi: Állati vállalat – Virágzoo, és Majoros Nóra: Borz beköltözik című mesekönyveihez. Mind a két könyv a Cerkabella kiadása.
Grela Alexandra, a 2019-es 1. Budapesti Illusztrációs Fesztivál fődíjas alkotója a 2019-ben megjelent, Várszegi Adél által írt, a Csimotánál kiadott Gibbon és makákó című állatmesék illusztrációit küldi, valamint egy hindu népmese, A vakok és az elefánt papírszínházas feldolgozását, szintén a Csimotától.
Ferth Tímea Bojti Anna: Éjszaka az állatkertben és a Lidércerdő mélyén című kaland-játék-kockázat könyveit illusztrálta, egyedi világot teremtve a kalandokhoz. A Pagonynál megjelent sorozat illusztrációi a biennálén is láthatóak lesznek.
Dániel András 2020-ban megjelent képeskönyve, a Nincs itt semmi látnivaló! lesz a látnivaló a pozsonyi biennálén, ősszel. A humoros képeskönyv a Pagony kiadása.
Buzay István Papolczy Péter Shakespeare-szonettjeinek újrafordításait illusztrálta. A Hogyne szeretnélek! címmel megjelent könyvecskét 2020-ban a leginnovatívabb gyerekkönyvnek választotta meg HUBBY zsűrije. A mű a Tilos az Á Könyveknél jelent meg.
Bölecz Lilla a Zrínyi Kiadónál megjelent, Acsai Roland által írt Regény a csodaszarvasról című ifjúsági regény illusztrációival, valamint a Labrisz Leszbikus Egyesület Meseország mindenkié című antológiájának illusztrációival lesz jelen a pozsonyi biennálén.
A BIB 2021. október 16-án nyílik meg a nagyközönség előtt és 2022. január 9-ig lesz látható a pozsonyi vár épületében.
A biennálén a nemzetközi szakmai zsűri több díj felett dönt. Kiosztanak egy fődíjat (Grand Prix, díjazása: 3000 USD, azaz több mint 800.000 HUF), öt aranyalma-díjat (Zlaté Jablko, díjazása egyenként 1500 USD, azaz több mint 400.000 HUF) öt arany plakettet ( Plaketa, díjazása egyenként 1000 USD azaz több mint 250.000 Ft) és egy tiszteletdíjat egy kiválasztott kiadónak. Idén a nemzetközi zsűri tagjai közé választották Révész Emesét. Emese október 10. és 13. között vesz részt a zsűrizésben, ahol a díjak felől is döntenek.
Ezen kívül a szlovák Postabank életmű-díjat ad át egy szlovák illusztrátornak, Pozsony főváros polgármestere pedig egy, a biennálén részt vevő szlovák illusztrátort díjaz, akinek a kiválasztásában a nemzetközi zsűri segít. Emellett gyerekzsűri is díjazza a legjobb illusztrátort. A díjakról október 15-én, pénteken délelőtt tíz órakor tart a zsűri sajtótájékoztatót, délután ötkor pedig a Szlovák Nemzeti Színházban ünnepélyes keretek között átadják a díjakat és megnyitják a biennálét.
A pozsonyi biennálé egyik fontos kapcsolódó programja a világhírű szlovák illusztrátor, Albín Brunovsky irányításával létrejött illusztrációs workshop tíz fiatal illusztrátor számára a világ különböző országaiból. Brunovsky halála óta egy-egy rangos szlovák illusztrátor vezeti a foglalkozást, amit a szlovák illusztrációs iskola alapítójáról neveztek el. 1985-ös indulása óta első ízben vesz ezen részt magyar illusztrátor. Jásdi Júlia, az 1. Budapesti Illusztrációs Fesztivál silent book-díjasa az egyhetes Albín Brunovsky alkotói workshop résztvevője lesz, október 17-től 23-ig, a mojmírovcei kastélyban.
Szintén fontos kísérőprogramja a biennálénak a nemzetközi szakmai szimpózium, amelyet idén október 16-án és 17-én tartanak. Az idei téma a képregény lesz napjaink gyermek- és ifjúsági irodalmában. Magyarországról két előadó felszólalása várható: Kérchy Anna irodalomtörténészé és Szép Eszter képregénykutatóé.
A 2021-es BIB nemzetközi bizottságába idén a magyar részvétel közvetítője, a Magyar Gyermekirodalmi Intézet munkatársa, Wittmann Ildikó jelentkezését is elfogadták. A szervezők bíznak abban, hogy az eseményt élőben meg lehet majd ősszel tartani, természetesen az aktuális járványügyi intézkedések betartásával.
Forrás: Magyar Gyermekirodalmi Intézet
Illusztrációk: Részletek a pályaművekből