Elbeszélt történelem – Kamocsai Éva: „…nem bánjuk, már indiánok is legyünk”

: „…nem bánjuk, már indiánok is legyünk”

Kicsindi emlékek a reszlovakizációról

A második világháború befejezése után a csehszlovák hatóságok a szlovákiai magyarságnak a szudétanémetekéhez hasonló sorsot szántak. Minthogy a győztes nagyhatalmak 1945 nyarán Potsdamban nem járultak hozzá a szlovákiai magyar közösség elűzéséhez, kitelepítéséhez, Prága és Pozsony a magyar kérdés „teljes megoldása”, Dél-Szlovákia magyarságának felszámolása érdekében más megoldásokat választottak. A csehországi deportálások, a lakosságcsere mellett a szlovákiai Belügyi Megbízotti Hivatal 1946. június 17-i rendelete elindította a tömeges kényszerasszimilációt, amit „reszlovakizációnak” neveztek. Az állampolgárságától, vagyonától és jogaitól megfosztott magyar családok nevében 135 317 családfő kérte a szlovák nemzetiséget, hogy visszakapja állampolgári jogait. Ennek alapján 326 679 személy kérelmét fogadták el, ami a korabeli magyar közösség felét jelentette.

Az interjú az 1941-ben tiszta magyar nemzetiségű, Garam-menti Kicsinden készült. Az 1946-ban 18 éves interjúalany emléktöredékei jól jelzik, milyen nyomásnak voltak kitéve azok a magyar falvak, amelyeket nem tudtak kijelölni a lakosságcserére. A magyarországi kitelepítéseket ugyanis a magyarországi szlovák jelentkezők csekély száma eleve korlátozta. A kicsindi magyarok 95,6 százaléka „kisebbik rosszként” engedett a reszlovakizációs nyomásnak, de a kényszerhelyzetből kikerülve, a falu népe 1970-ben 97 %-ban magyar nemzetiségűnek vallotta magát.

A kérdésről Vadkerty Katalin: A kitelepítéstől a reszlovakizációig. Trilógia a csehszlovákiai magyarság 1945-1948 közötti történetéről. (Kalligram, Pozsony, 2001.) és Štefan Šutaj: Reslovakizácia – Zmena národnosti časti obyvateľstva Slovenska po II. svetovej vojne. Košice 1991) mellett Popély Árpád: A reszlovakizáció. In: Fél évszázad kisebbségben. Fejezetek a szlovákiai magyarság 1945 utáni történetéből. (Fórum Kisebbségkutató Intézet, Somorja 2014. 79–100. old.) c. munkái adnak átfogó képet.

É.: Hogyan élte meg a kitelepítést a falujában?
L.: 47-be erőszakkal akarták, hogy reszlovakizáljunk. Olyan nyomást gyakoroltak ránk, hogy a falu is körül volt véve tót katonákkal. Ijesztgettek-ijesztgettek, mert aki nem írja alá, nem reszlovakizál, annak így lesz meg, úgy lesz. Rajtunk kívül csak két család nem írta még alá, ezért úgy döntöttünk, hogy aláírjuk.
É.: Mit jelentett a reszlovakizálás?
L.: A reszlovakizálás az azt jelentette, hogy lemondunk a magyar nemzetiségünkről és nyugodtan lesz szlovák iskola, és meg is lett, mert annyi aláírás gyűlt össze.
É.: Volt, aki próbált ellenállni?
L.: Volt egy falubeli ember, aki nagyon beszélt a magyarság mellett, bevitték a csendőrök, be volt csukva.
É.: Mennyi időre csukták be ?
L.: Hát aztán kiengedték. Há’ mit tudom én? Egy hétre vagy tíz napra. Ilyeneket csináltak. Ettől a nép meg volt rémülve. Most gondolhatod azt a tönkretett népet, akit a háború úgyis tönkre tett. Már nem törődött vele, csak itthon maradhassunk, mer’ aszonták, aki nem írja alá, annak sipirc. Csak itthon maradhassunk, nem bánjuk, már indiánok is legyünk. Ezt a tótok kihasználták, hogy mennyire van a nép sanyargatva, még a tetejébe reszlovakizáltattak.
É.: A községházáról jöttek valakik?
L.: Há’ persze-persze, gyüttek a tótok aláíratni.
É.: És ő hogyan beszélt, magyarul vagy szlovákul?
L.: A községi elnök, az tót volt, ugyi, az tolmácsolta át, amit mondott az a kiküldött. „Nyugodtan aláírhatják” – aszonta. Itt akkor a népnek nem lesz semmi baja, mert ha nem, akkor sor kerülhet a kitelepítésre is. Ilyenekkel ijesztgettek minket.
É.: Csehországba nem voltak kitelepítések?
L.: Jaj, de! Telepítették el a népet a faluból, Csehországba, munkára. Bizony, és akit kihívtak, annak el kellet mennie. Elvitték a Szudéta-területre, tudod, ahonnén a németeket kidobálták és csehek ültek bele a vagyonba, oda szolgák köllöttek, munkások és odavitték a munkásokat.
É.: Kinek az ideje alatt kezdődött a kitelepítés és ki hatására fejeződött be?
L.: Ez még a Beneš idején volt, mikor megvolt a kassai kormányprogram. A Beneš nem akart elismerni csak csehet és szlovákot. Amikor meg volt a februári győzelem ’48-ban, akkor leállították a kitelepítést.