Tandori Dezső költészetéről van szó ebben a videóban. A vajdasági Magyar Nemzeti Tanács és a Pannon RTV közreműködésével 2020-ban az általános és a középiskolák minden osztálya számára egy teljes évnyi tananyag kerül rögzítésre. A tanórák a YouTube-on érhetőek el a diákok szülők számára, akik szükség esetén az így létrehozott tudástár felhasználásával sajátíthatják el a tananyagot.
Tandori Dezső (1938) pályakezdésével olyan szakasza nyílt meg a legújabb magyar lírafejlődésnek, amely csak részben vezethető le 20. századi költészetünk történeti alternatíváiból. A Tandori-líra – különösen a hetvenes évekre – úgyszólván egyedüli hazai mintájává lett a kísérletező modernségnek. A neoromantikus metaforizmustól az objektív lírán, a konkrét költészet egyes jelzésein át egészen a koncept, a minimal art, a szóköltészet példáiig megtalálhatók azok az experimentális változatok, amelyek az általa kimunkált líramodellhez kapcsolódnak. Megítélni e bontakozóban levő szakasz jelentőségét már csak azért sem lehet teljes bizonyossággal, mert irányzattá eddig egyetlen változat sem erősödött. Ugyanakkor Tandori Dezső költészete jelenlegi terepén elérkezni látszik a határaihoz: versalkotó elvei utóbb csupán saját lírai világa variatív átrendezéséhez bizonyulnak elegendőnek.
Első kötete
Első kötete (Töredék Hamletnek, 1968) a kortárs lírában radikálisan új poétikai szemléletnek vetette meg az alapjait. Nem csupán a hagyományos költői szerepértelmezés formáival szakított, amikor a lírai alanyt megfosztotta a magatartás szemantizáltságától, a képviseletre, küldetésre beállított reprezentatív beszédhelyzet poétikai kellékeitől. A Töredék Hamletnek versei a stilizált jelenetezés ama formáival élnek, amelyek fokozatosan kiiktatják a képiséget, a vers akusztikai hatáselemeit, s a műbe emelt látványok tárgyi-logikai kontúrjait rajzolják élesebbre. A tárgyias absztrakció azonban már következmény, mégpedig a vers egészét megszervező költői irányultság, a kötetben egyöntetűen uralkodó lélektani beállítódás poétikai kifejeződése. Tandori Dezső verseiben nem a beszélő primer lírai hangoltsága, nem az élményközlés, nem az én érzelmi megnyilvánulása az uralkodó elem. A vers itt elvi közbeiktatású – mint későbbi kötetei tanúsítják, nem is csak nyelvi – jelrendszer, amely a lírai közlés mind hiánytalanabb objektivitását hivatott biztosítani. Tárgyisága a jelölt és a jelölő megfeleltetésére törekvő, s alapvetően ismeretelméleti kiindulású szemlélet alkotásmódjából következik.
Tandori Dezsőt szinte kezdettől a világ jelenségeinek „létformái”, a létezés bármely entitásának megragadhatósága foglalkoztatja. Ha van lényeges szemléleti módosulás pályája itt vizsgált szakaszán, az úgyszólván párhuzamosan írható le a poétikai eszköztár változásaival. A Töredék Hamletnek versei azt a stádiumot jelzik, amelyben bár elvi kiindulópontként kell elfogadnunk a lét {957.} transzcendencia-nélküliségét, a versbeli alany – ha nem is a hagyományos szemlélet keretei között, de – lényegében hagyományos struktúrákban kettőzi a létértelmezést: „Égbolt kerül közéd s közé. De ha // nem az ő égbolton túlija // maradsz még így is, mi vagy? – ahol a // nem-múlás szíve hirtelen // kihagy? anyaghiba? – miben?” (Elenged). Minthogy azonban ilyen típusú oppozíciót csak a megismerés művelete teremt magának, Tandori Dezső e szemlélet logikáját a jelenségek dimenzióinak felbontására használja: uralkodó versképleteit épp e dimenzióbontás, feszültségkeltés, s majd – az eredmény belátásával – rendre a feszültséget feloldó konstatív-rögzítő lezárás ellentéte alakítja ki.
A lírai alany
A lírai alany ennek megfelelően mindig „megismerő” pozíciót foglal el a műben, ontológiai „állapota” úgyszólván leírhatatlan: „Van, ahogy már lennem se kell, és // akkor már, úgy, meg sem vagyok.” (Egyre.) A világ így megragadható jelenségeit az első kötet a létezés alapvető moduszában, tér- vagy időszerűen rajzolja ki, de úgy, hogy e koordináták csak az alany szemléletformáiként jelennek meg. Létük ezért nem abszolút, hanem e koordináták által épp önazonosságuk lehetséges módjaira irányul a beszélő figyelme. Az ilyen dimenzióbontás a dolgok és attribútumaik elválasztását eredményezi: „most átmégy a sötét szobán: vigyázol, // beléjük ne botolj; lépteidet // oly apró részekre osztják, hogy ez már // nem is te vagy, inkább a puszta mozgás” (A visszaérkezett). A tárgyias absztrakciónak talán ezek a formái mutatják a leghívebben az objektív líra ama törekvését, hogy a vers a lehető legteljesebb mértékben küszöbölje ki a közlésből a közlés alanyát, s a mű, a szöveg önmaga utaljon, mutasson rá a jelenségre, mely a megnevezés alakított „formáiban” már megszűnik önmagával azonosnak lenni.
Radikális újító
A radikális újítók közé tartozik. Irodalomtörténetünkben példát keresve leginkább Kassák Lajos helyzetéhez lehetne az övét hasonlítani: Kassák a klasszikus avantgárd, Tandori a neoavantgárd-posztmodern legfontosabb magyar költője. Kassák a korai, Tandori a kései Nyugat-hagyománnyal szakított radikálisan, részben értetlenséget, részben a követés lázát provokálva. Mindketten sokoldalúak, foglalkoznak például a képzőművészettel, s mindketten alkotnak klasszicizáló műveket is. A különbségek is jelentékenyek. Kassák egy mozgalom vezére volt, Tandori magányos. Egyikük tanítványokat, másikuk verebeket gyűjtött maga köré. Egyikük egy új világot akart megteremteni a művészet erejével is, másikuk ezt lehetetlenségnek tartja. Kassák a lírai személyességet a kollektív énben próbálta feloldani, Tandori ugyanezt előbb eltüntetné, később a mindennapi események monoton ismétlésével, a tárgyi világgal, a természeti lényekkel való azonosulással változtatja behatárolhatatlanná.
Látszólag állandóan, tehát sokat beszél önmagáról, s a leírt jelenségek légiójában csak feltételesen mutatkozik meg a lényeg: maga a személyiség. Tandori igen terjedelmes életművéből költészete bizonyult a legnagyobb hatásúnak. Még azok is szembesültek vele, akik elutasították. Mint a versszemlélet, a poétika minden radikális újítójának, neki is katalizátor szerepe van: fellépésének hatására részben mássá vált a magyar líra. Az nyilvánvaló túlzás, hogy az õ költészete érvénytelenné tenné a másfajta, a hozzá képest „konzervatív” költői világokat, hiszen Kassák sem tette érvénytelenné Babits vagy Kosztolányi műveit, inkább – közvetve – elősegítette azok kiteljesedését.
Tanár: Péter Krisztina
Magyar nyelv és irodalom, középiskola 4. osztály
