Az idén megjelent Gyarmathy Éva klinikai és neveléslélektani szakpszichológus, kutató és lélektani szakíró Tehetségfejlesztés. Lehetőségek kezdőknek és haladóknak című, új kötete. A kötetről és idei Mentés másként pedagógia konferencián tartott előadása kapcsán felmerült kérdésekről beszélgetett a szakemberrel Horváth-Kovács Szilárd a Transindex portál számára, ennek részletével ajánljuk a teljes interjút szíves figyelmükbe.
A minősítő-számonkérő-büntető szemléletet le kell váltani egy megismerő-fejlesztő szemléletre
„Egyféle megoldásként Ön az előadásában „kulturális hidakról” beszélt a kolozsvári előadásán.
– Ebben a folyamatban szintén döntő tényező a kulturális környezet. Az a helyzet, hogy nem igazán figyelünk oda, hogy egy gyerek számára a kultúra azt jelenti, hogy minél többet mozogni, minél több alkotó tevékenységben részt venni, stratégiai játékokat játszani.
Ezek az ókor óta az idegrendszer és a gondolkodás fejlesztésnek a természetes eszközei. Meghatározóak voltak abban, hogy az emberiség képes legyen átállni egy olyan gondolkodásmódra, amelynek jellemzője a módszeres, gazdálkodó, jövőorientált gondolkodásmód, ami az írásbeliség alapjává vált. Ezt a gondolkodásmódot tulajdonképpen a mai iskola éppen elzárja! Az ókorban ez állt szemben a nomád, gyűjtögető-vadász mentalistással, ami analógiásan a kisgyerekek gondolkodásmódjával lehet megfeleltetni, amennyiben még az ingerek vezérlik, kevésbé irányított, kisebb a kontroll, hiányos vagy teljesen más a tevékenység-tervezési készség. Amiről én beszéltem az e két gondolkodásmód között képzett kulturális híd lenne.
Onnan ered a kultúránk, hogy az emberiség az ókortól kezdve főleg mozgással, művészettel, stratégiai játékkal művelte az agyát: de közben mára ez valahogy a háttérbe szorult. Például a zsonglőrködés egy gondolkodásfejlesztés volt, az ókori indiai nőknek kötelező volt ezt elsajátítani, vagy a zene, ami még a középkorban is egy kötelező stúdium volt ahhoz, hogy valaki matematikával foglalkozhasson, de ilyen szerepe volt a testnevelésnek, a sportnak is, vagy az olyan stratégiai játékoknak, mint a sakk, a go és hasonlók.
Ma ezek átkerültek a különlegességekhez, amihez valami külön tehetség kellene: ma ezekkel úgy foglalkozunk, minthogyha egy cél lenne, hogy ebben vagy abban a tevékenységben jók legyünk. Pedig ezek nem célként, hanem tanulási-fejlesztési eszközként szolgáltak. Ezt kell visszahoznunk most, hogy a mindennapi életben teljesen természetes legyen, ha valaki táncol, zenél, zsonglőrködik, sportol stb. és így – ezen keresztül – fejleszti az idegrendszerét és a kognitív képességeit.
Tehát nem azért kell ezeket művelni, mert sok millió zenészre, zsonglőrre, táncosra, sportolóra lenne szükségünk, mert nincs: de szükségünk van sok milliárd gondolkodó emberre. Ehhez viszont ezt az átmenetet, a hidat valahogy föl kell építenünk, amit anno az ókorban már egyszer végigcsináltak.”
A TELJES BESZÉLGETÉS ITT ELÉRHETŐ ~ ajánlom szíves figyelmükbe!
