Az 5 és 11 év közötti gyermekek számára készített védőoltások már decemberben elérhetőek lesznek. A gyermekek számára készült COVID-19 vakcina első 150 ezer adagja nemsokára megérkezik Szlovákiába. Eddig 274 ezer adag ilyen típusú vakcinát igényeltünk. Vladimír Lengvarský egészségügyi miniszter ezt a parlament plenáris ülésének csütörtöki kérdés-felelet óráján mondta. Szerinte, ha további vakcinákra lesz szükség, nem jelent gondot ezek biztosítása.
A minisztert Tomáš Valášek független képviselő kérdezte a gyermekek beoltásáról.
„December folyamán érkeznek Szlovákiába az első adagok a Comirnaty gyermekvakcinából, amelyet az öt és 11 év közötti gyermekek számára szánnak. Még ebben a hónapban meg lehet kezdeni a gyermekek oltását ebben a korcsoportban” – válaszolta Lengvarský.
Elmondása szerint az immunizációs bizottság és a szakértők ezzel a vakcinával történő oltást javasolnak, mert kimondottan a gyermekeknek készült.
„274 ezer adagot igazoltunk vissza, és a jóváhagyott szállítási ütemterv szerint decemberben az első 150 ezer adagnak meg kell érkeznie Szlovákiába” – tette hozzá.
Lengvarský arról is tájékoztatott, hogy jelenleg is van lehetőség az öt és 11 év közötti, jól meghatározott diagnózisú gyermekek beoltására, és eddig 338 ilyen gyermeket oltottak be.