Téli, karácsonyi ünnepkör. A vajdasági Magyar Nemzeti Tanács és a Pannon RTV közreműködésével 2020-ban az általános és a középiskolák minden osztálya számára egy teljes évnyi tananyag került rögzítésre. A tanórák a YouTube-on érhetőek el a diákok szülők számára, akik szükség esetén az így létrehozott tudástár felhasználásával sajátíthatják el a tananyagot.
Tanár: Kisimre Szerda Anna, néptáncpedagógus • Környezetismeret, általános iskola 2. osztály
Téli népszokások
Téli népszokásaink két nagyobb egységre oszthatók: a karácsonyi ünnepkörre, valamint a farsangi időszakra. Egy-egy szokás a mindennapi életben nem választható el ilyen mereven, a könnyebb áttekinthetőség kedvéért a makói téli népszokások bemutatásánál mégis ezt az általánosan elfogadott tagolást használjuk.
A karácsonyi ünnepkör
A karácsony a kereszténység legnagyobb ünnepe: Jézus születése napja, az egyházi év kezdete. Európa-szerte számos népszokás kapcsolódik a karácsonyhoz. Összetétele többrétegű. Szokásaink a kereszténység előtti időkből, a téli napforduló és az évkezdet hiedelmeiből, valamint az ünnep keresztény jellegéből táplálkoznak.
Advent
A karácsonyi ünnepkör az adventtel kezdődik. Az 5. századtól kialakult karácsonyi előkészületi idő liturgiájába beépült a római katolikusok számára a heti 3 napos kötelező böjt, valamint a hajnali misék (roráték) rendszere.1 Hazánkban az advent első napja az András naphoz legközelebb eső vasárnap. Ettől a naptól kezdve tilos minden hangos, zenés szórakozás: mulatság, tánc, lakodalom.
Ez az időszak a karácsonyon kívül magába foglal több más vallási ünnepet és jeles napot: Borbála (dec. 4.), Miklós (dec. 6.), Luca (dec. 13.), aprószentek napja (dec. 29.), vízkereszt (jan. 6.). Eredetük a télközépi ünnepkörre vezethetők vissza. Közös vonásuk az évkezdő jelleg: ezeken az ünnepeken a gazdálkodás és az egyéni élet sikerét próbálták megtudakolni és befolyásolni.
Makón is a katolikus családok szokása volt, hogy advent időszakában hajnali misére mentek. A reformátusok is készülődtek az ünnepre. „Csak vót [advent]. De a katolikusoknál jobban. Möntek mindig a templomba, a hajnali misére. Röggel vót a hajnali mise.” Az advent időszakában szerveződtek és készültek fel a betlehemesek, kántálók s más karácsonyi játékok előadói.
Az ünnepi előkészületekhez szorosan hozzátartozik napjainkban az adventi koszorú. Mindenütt megfigyelhető, mint díszítő elem: áruházakban, boltokban, közintézményekben. A családi ünnepnek is szoros tartozéka lett. Vásárolható készen, boltokban, piacon, de nagyon sok család önállóan készíti el. Többen már ősztől tudatosan gyűjtik az elkészítéshez szükséges kellékeket (toboz, szárazvirág stb.), mások a bőséges árukínálatból vásárolnak advent előtt üzletekben, de elsősorban piacon. Széles körben elterjedt a karácsonyi ajtó- és ablakdísz is, amely az adventi koszorúhoz hasonlóan szintén fenyő vagy örökzöld alapon különböző díszítő elemek felhasználásával készült.
András-nap (november 30.)
A legjelentősebb házasságjósló napként tartják számon a magyar nyelvterületen. Makón is gyakorolták e szokást, de a férjjóslások gyakoribbak voltak Luca és karácsony napján, valamint szilveszterkor. A lányok egyrészt magányosan, titokban végezték praktikájukat, másrészt társaságban. Az álommal való jóslás már az ókorban is ismert volt. A könyvnyomtatás elterjedése után megjelenő álmoskönyvek hatással voltak a népi hitvilágra, az ott közölt anyagok ismertek lettek. Az álomnak a szerelmi jóslásban is nagy szerepet tulajdonítottak.3 Makón is úgy vélték, a rítuscselekvések elvégzése, az előírások betartása után a fiatal lány megálmodhatja jövendőbelijét. Makón az álommal való jóslás időpontja András napon kívül Luca nap volt.
A lányok András estéjén a fejük alá férfiruhát és fésűt tettek, s úgy vélték, megálmodják jövendőbelijüket. Más adat szerint Szent Andrásra virradó éjjel a leány (fiú) fordítsa meg a feje alatt a párnát, s megtudja, ki lesz a párja. Ugyanezt éri el az ifjú, ha éjszakára a párnája alá tükröt helyez.
Egész napos böjtölés után is próbáltak álomból jósolni. Makó-Újvárosból való az az adat, amelyből nemcsak az András-napi böjtölés szokása tudható meg, hanem a tanyaiak körében is ismert jóslás játékossága, szórakoztató szerepe is. „Hanem azt a bűtöt csináták. Nem Lucakor, hanem András napkor. Abba én is benne vótam. Hát igen, az én nagyanyám mesélte azt is, hogy hát űk, azér hogy tanyán vótak, lehet, hogy sűrűn vót a tanyájuk, a lányok összegyüttek, oszt aszongyák: »Hajjátok! Hónap lössz András-nap, én bűtölök, mer aszongyák, aki bűtöl, az möglátja, hogy ki lössz a férje.« Az én nagyanyám aszonta: »Én nem koplalok egyér se!« Hát a másik is nem akart, de ez, aki elkezdte mondani, biztatta űket. Nahát osztán másnap, mikor mán fölébredtek, este megin összementek .»Na, te mit láttál?« Akkor elmondta, eggyik egyet látott, másik mást látott. Álmába. Hát akkor korán lefeküdtek ám a lányok, hajja, amikor ojasmire kíváncsiak vótak! Hát eszt látta, amaszt látta. Eggyön jót nevettek, azon nagyon sokat nevettek, hogy olyan nagy, magos férfit látott, de olyan vót, hogy járt a keze mindig. Mondták: »Na, ha így jár a keze, maj fölpofoz az tégöd!« Szóval, ijesmit ezek a lányok mindig eltaláltak. …Mondom édösanyámnak: ’Hajja, én is bűtölök!’ De esz mán később, nagyanyám akkor mán nem vót meg… Naosztán, tényleg, én is mögláttam. Hát csak ű vót tán? Kávészín öltöny vót rajta, szőke vót, kék szöme vót.”
Lányok közös szórakozása volt a gombócfőzés: egy-egy fiúnevet rejtettek a gombócba; és az ólomöntés, amelyek segítségével jövendőbelijük neve, foglalkozása derülhetett ki. Makón a gombócfőzés sajátos formáját is gyakorolták. A gombócot főző lány fiúismerőseinek és barátnőinek a nevét írta cédulára, s azt tette a gombócba. Az fog közülük leghamarabb megházasodni vagy férjhez menni, akinek a nevével ellátott gombóc a leghamarabb emelkedik a víz felszínére – vallották.
A szerelmi jósláson kívül Makón András-nap a Maros folyóhoz kapcsolódó hagyománya miatt is fontos. A Maros mindig meghatározó szerepet játszott a város életében. Ezért figyelték viselkedését érdeklődéssel ezen a napon. Úgy tartották, ha András napkor megárad, a következő évben kijön a medréből.
Miklós-nap (december 6.)
Megünneplése fiatalabb (kb. 150 éves) népszokásaink közé tartozik. A Miklós-napi ajándékozást a szent alakjával hozzák kapcsolatba. Az ajándékozó Mikulást kísérő Krampusz eredete a középkori gondolkodásban kereshető: személye a jóságos ajándékot osztó ellentéte, akit az ördög elképzelt alakjára mintáztak. A virgács a középkori iskolai nevelés kelléktárából került át a népszokásokba.9
A gyerekek megajándékozása e napon régen sokkal egyszerűbb volt. A megtisztított cipőkbe jó gyereknek alma, dió volt a jutalom, a rosszaknak hagymát, krumplit, virgácsot hozott a Mikulás. Voltak tanyán élő családok, amelyekben egyáltalán nem volt szokásban a Mikulás-napi ajándékozás. A gyerekek a városba kerülve, megtakarított pénzükön vettek egymásnak egy-egy tábla csokoládét vagy más, kisebb édességet. A két világháború közötti nehéz idők ünnepi eseményét olvashatjuk egy visszaemlékezésben: „A Mikulás is mindig úgy tudta a cipőnkbe tenni a kis ajándékot, hogy akárhogy lestem, soha nem sikerült meglátni, mikor csempészi bele Édesanyám a csomagot. Nagy volt aztán a derültség, amikor bátyám, vagy Édesanyám cipőjébe néhány szem krumpli, hagyma, vagy dália gumó került. Ezeket gondosan meg kellett őrizni és tavasszal elvetni vagy elültetni, mert az különleges fajta volt, hiszen a Mikulás hozta.” Régen a családból öltözött föl valaki Mikulásnak, ha „élő” Mikulással szeretette volna meglepni gyermekeit.
Makón napjainkban a gyermekközösségek (óvoda, iskola) életében Mikulás ünnepségek sorozata található. Városi rendezvényeket is szerveznek, s a városban az ünnepi időszak alatt lovas szekéren közlekedik a piros köpenyes, fehér szakállú Mikulás. Megtalálható még a városban a második világháború után használt Télapó elnevezés is.
Luca napja (december 13.)
December 13-a a Gergely-féle naptárreform (1582) előtt évkezdő napnak számított: az év legrövidebb napja, a téli napfordulat időpontja volt. Kutatások bizonyították,11 hogy az e naphoz fűződő szokások és rítuscselekmények a kereszténységet megelőző idővel vannak kapcsolatban. Hiedelemvilága kapcsolódik egyrészt a nap nevének viselőjéhez, másrészt a téli napfordulóhoz. Kalendáriumi szólás szerint „Szent Lucának híres napja a napot rövidre szabja”.
Az ezen a napon ünnepelt szentet (a szirakuzai származású Lucia -t) ma már az egyház sem tartja élő személynek. A legendák szerint előkelő családból származott, hamar felvette a kereszténységet. Szüzességet fogadott és mártírhalált halt. Egyes legendaváltozatok szerint önmaga tépte ki a szemét, amelyet a kérője olyan szépnek talált. Képeken ezt úgy ábrázolták, hogy kezében a tányér, rajta a két szeme, amelyet maga nyújt át kérőjének. Neve a fény (lux) szóból eredeztethető. Luca már a középkorban a szemfájósok védőszentje volt. A magyar nép körében kétféle Luca alak ismert: egy jóságos és egy boszorkányos. A néphit szerint a neve napján végzett munkák (fonás, szövés, mosás stb.) tilalmainak megszegőire büntetést rótt.
A termékenységvarázslás, a baromfi hasznának biztosítása céljából mondóka kíséretében megpiszkálták a tyúkokat. A cselekvéseket általában asszonyok végezték. Ennek oka lehetett az is, hogy a baromfi nevelése a paraszti háztartásokban az ő feladatuk volt. Az abból eredő haszonnal a szigorú patriarchális családban az asszony nem volt köteles elszámolni férjének. A varázslásokat különböző eszközökkel végezték. A megpiszkálás eszköze lehetett fűzfavessző, vesszőseprő, de általában piszkafa.
Luca-nap hajnalán a gazdasszony kiment a tyúkólba. Kivitte magával a kemencében megtüzesített piszkafát, s bebökdösött a tyúkólba, vagy „lelükdöste” a tyúkokat. Közben mondta: „Az én tyúkom tojj, tojj, a másé meg kotty, kotty”. Ezzel azt akarta elérni, hogy saját tyúkjai sokat, a másé pedig keveset tojjanak. Ma már ezt egyszerűbb, lerövidült, dallamosan mondott szöveggel ismerték: „Tojjatok, kotojjatok, tojjatok, kotojjatok!”
Betlehemezés
A betlehemes játékok eredetét a kutatók a középkori misztériumjátékokra vezetik vissza, amelyeknek célja az volt, hogy népszerűsítsék Jézus születésének az evangéliumban leírt történeteit. Kezdetben latinul, templomban, a 17. századtól magyarul, iskolákban, egyesületekben adták elő, mutatták be. A vallásos jellegű betlehemes játék számos olyan elemet átvett és megőrzött, amelyből kereszténység előtti vonásokra, ősi képzetekre lehet következtetni. A betlehemes játékokat az egész magyar nyelvterületen ismerték, a legnépszerűbb karácsonyi szokásaink közé tartozott. Nagyobb előkészületet, betanulást igénylő, több szereplős játék volt, amely legtovább élt városon és falun egyaránt. Jellemzője, hogy vagy az egész közösséget, vagy egy-egy közösségi csoportot, pl. városrészt érintenek.
Szálláskeresés
Karácsony előtti hagyományaink közé tartozik a „Szállást keres a szent család” szokása. A szálláskeresés előre meghatározott sorrend szerint kilenc napon át tartott. A Szent Család fogadása kitüntetésnek, megtisztelésnek számított a fogadók számára. A hívők minden este más házban gyűltek össze. A Szent Család képe körül székek voltak körbe rakva, imádkoztak, énekeltek. A Rózsafüzér Társaság asszonyain kívül jelen volt a pap, a kántor. A képet szenteste égő gyertya kíséretében az éjféli mise előtt egy órával elvitték a templomba, és a betlehem mellett állították föl. A szálláskeresést Bálint Sándor a vallásos ponyvairodalom elterjedésének hatására megismert újabb keletű szokásnak tartja, amely elsősorban a nők körében volt kedvelt.48 Makón az 1940-es években terjedt el, és rövid idő után meg is szűnt. Napjainkban újra gyakorolják, az éjféli mise előtt egy órával a templomban kezdődik a szertartás. Ott is kell fogadni valakinek, átvenni a szentképet az előző családtól. A képet a fogadó család oltáránál helyezik el, s ott imádkoznak, énekelnek.
Karácsony böjtje, szenteste (december 24.)
Karácsony böjtje, (szombatja) már az ünnephez tartozik. Elnevezését onnan kapta, hogy a katolikusoknak szigorú böjtjük volt ezen a napon. A böjt sokáig tartotta magát, különösen az idősek körében. Zsíros és húsos ételt nem fogyasztottak. Tejben főtt fehér babot készítettek, utána mákos tészta vagy mákosguba (mákosgubó) volt. Amikor az egyház engedett a szigorú böjtből, és megengedte, hogy a hívők egyszer napjában jóllakjanak, az ünnepélyes vacsora helyett sok helyen a karácsonyi böjti ebéd honosodott meg. Ez a magyarázata, hogy Makón ha az ünnepi étrendről érdeklődünk is többen ebédről, mások vacsoráról beszélnek.
A szenteste központi eseménye régen a szertartásosan előkészített karácsonyi asztal körül zajlott. A karácsonyi asztalra vagy alá helyezett tárgyak, eszközök különleges mágikus hatalommal ruházódtak föl. A karácsonykor asztalra kerülő ételek (fokhagyma, méz, dió, alma stb.) részét képezték a karácsonyesti vacsorának, de ekkor elsősorban nem táplálékként voltak fontosak: az ételekhez bőség-, egészségvarázsló hiedelmek és jóslások fűződtek. Makón is föllelhetők még azok a szokáselemek, amelyek azt mutatták, hogy az ételeknek fontos szerepük volt abban, hogy a következő esztendőben biztosítsák a család egészségét.
Karácsonyfa, ajándékozás
A mai karácsonyoknak nélkülözhetetlen kelléke a szépen földíszített karácsonyfa, és a – sokszor erőn felüli – ajándékozás. Mindkét szokás ebben a formájában újabb keletű. Az első adatok a karácsonyfa állításról a 17. századból, német protestáns vidékről származnak. Hazánkban a bécsi udvar közvetítésével először az arisztokrácia, majd a polgárság, a falusi értelmiség, s végül a falusi parasztság körében terjedt el.
Magyarországon először Brunswick Teréz állított karácsonyfát 1821-ben, majd 1826-ban a Podmaniczky család, 1834-ben a Bezerédj család. Jáky Ferenc osli (Sopron vm.) plébános, a gróf Hunyady család egykori házipapja 1855-ben karácsonyfaünnepet tartott a falu iskolás gyermekeinek, az 1860-as években pedig Sáros megyében egyik földesúr a cselédeinek. Az ehhez hasonló események is segítették elterjedését a parasztság körében. Az új szokáselem elterjedésében ennél nagyobb szerepe volt annak, hogy már voltak előzményei hazánkban. Egyrészt a zöldág vagy termőág (boróka, rozmaring) feldíszítése karácsonykor (dióval, almával, süteménnyel, papírdíszekkel) megtalálható volt korábban is. A kutatók többsége e szokás gyökerét a napforduló idején földíszített, tavaszváró zöldágban látja. Előzményként tekinthető a bibliai tudás fája is.
A karácsonyfa-állítás hazánkban a 20. században rohamosan terjedt, az 1920-as, 30-as években indult hódító útjára. Szegeden 1900-tól van karácsonyfa, de voltak vidékek, ahol még az 1950-es években sem ismerték a fenyő-karácsonyfát. Díszítése egyszerű volt: gyümölcsök, sütemények, gyertyák. Az üvegdíszek 1880-tól jelentek meg, a lametták a városokban 1890 után.
Karácsony napja (december 25–26.)
Karácsony a család ünnepe volt régen is, és ma is az. Mint általában a nagy ünnepeken, munkát nem végeztek, csak a legszükségesebb tennivalókra (pl. állatok etetése) kerítettek sort. Főzni, sütni sem kellett, mert karácsony szombatján előkészítették az ünnepi menüt: gyöngyös- vagy tyúkhúslevest, töltött káposztát, süteményeket. Régen az édes tészták nem voltak divatban, hanem gyúrt bélest és kalácsot készítettek. Délelőtt a családok templomba mentek, délután felkeresték ismerőseiket, szomszédaikat.
Karácsony első napjának hiedelmei közül Makón is ismert volt, hogy „férfinak vót szabad mögjelenni legelőször a családba, mer az hozott szerencsét”. Azt is hitték, ha férfi lép be elsőnek karácsonykor, bikabornyú lesz, vagy fiú fog születni. Ha karácsonykor három legyet fogunk, szerencsét jelent. Mások szerint, ha a légy megéri a karácsonyt, bornyú lesz belőle. Ha karácsony első és másodnapján kivisszük a szemetet a házból, szerencsétlenség ér (nem lesz kotlónk). Szerencsétlenség ér akkor is, ha kimosott ruhát hagyunk a padláson karácsony és újév hetében. Karácsony másnapján almát nem szabad enni, mert gilvásak leszünk.78 Karácsony és újév között nem szabad csiraképes növényt főzni, mert gilvás lesz a gyerek.
Makón is a leggyakoribb keresztnevek közé tartozott az István és a János. Este köszöntötték a rokon Istvánokat és Jánosokat. Régen pálinkával, borral, egyszerűbb süteményekkel tartották a névnapot, nem ajándékokkal. Ma már az emlékezetben sem található meg, hogy Makón is ismert volt a János pohara, valamint hogy István-naphoz különleges szokások és hiedelmek kapcsolódtak. H. Kovács Mihály szerint régen István napján a jószágtartó rokonság körében elmaradhatatlan volt, hogy az első pohár megivott borból vagy más szeszes italból félretettek, és ezzel másnap reggel meghintették a lovak, a marhák takarmányát: szénát, szalmát, zabot, kukoricát. Ennek a célja egyrészt a jó időjárás elérése a következő évben (ez bő termést jelent), másrészt az állatok egészségének, erejének biztosítása. A János-napi szokásról írta: „A karácsony nem csupán két-három napig tartott. Az előkészületek már hetekkel előbb elkezdődtek. Régebben a nagy ajándékozás nem volt szokásban; az emberek meglátogatták egymást, jó egészséget, szerencsét kívántak, ettek-ittak, s továbbmentek. A karácsony szombatján megkezdődött ez a vendégjárás, de tartott újév napjáig. Addig is minden alkalommal szívesen köszöntek el egymástól az emberek: na, még ezt a poharat János emlékére. Hát János napján meg egész napon át emlegették a jános poharat, nemcsak emlegették, de emelgették is. Az utóbbi években kiment a divatból a jános pohár; a fiatalabbak nem is emlegetik ezt a szokást, amely a karácsonyi ünnepnapok megnyújtását jelentette.”
Aprószentek napja (december 28.)
Kiemelkedő jeles nap a két karácsony között. Ez a nap a Heródes által lemészároltatott csecsemők emlékünnepe. Az aprószentek-napi korbácsolás, virgácsolás az ország egész területén ismert. Makón fiatal legények, később gyerekek jártak aprószenteket köszönteni, virgácsolni. „Rásuttyogtak” mindenkire, aki megkérdezte: „Ódorics, dávodics, hányan vannak az aprószentek?” Akit megcsapkodtak, vertek, így válaszolt: „Száznegyvennégyezren vagy annál is többen”. Másutt hozzátették: „Múlasd egészséggel a szent ünnepeket!” A gyerekek ajándékba pénzt vagy egyéb apróságot kaptak. Szövegromlás vagy félreértés miatt a kérdés kezdete más szövegváltozatban is ismert volt: „Órodics, Dávidics.” A szokás a tanyavilágban is élt. A vessző vagy ódorics fonott fűzfa volt. Bálint Sándor szerint a korbácsolás az újesztendei szerencsekívánásnak archaikus fajtája. A zöldág az élet ősi szimbóluma, amellyel egyrészt a betegség szellemét akarják távozásra kényszeríteni, másrészt a nők termékenységét, a gyermekek növekedését elősegíteni.
Szilveszter (december 31.)
A szilveszter és az új év első napjának szokásai szoros összefüggésben állnak. E szokások és hiedelmek Makón is az emberi életre, az állatállomány és a termés bőségére vonatkoztak. Nincsenek adataink arra, hogy régebben az általánostól eltérő, más településen ismert, jellegzetes szilveszteri zajcsapás, hangoskodás jellemző lett volna. A fiatalok egy része – a karácsonyhoz hasonlóan – családi körben töltötte az év utolsó estéjét. Mások szívesen szórakoztak baráti társaságban, amelyet leggyakrabban vendéglőkben vagy gazdakörökben rendezett bálban találtak meg.
Az esztendő utolsó napjának szokásai között megtalálható a szerelmi jóslás már ismertetett néhány formája. Karácsonyeste mellett szilveszter volt az ólomöntés kedvelt időpontja. A szilveszter éjfél más szerelmi jósló eljárásokra is alkalmas volt. Még élő szokásként írta le az 1920-as évekről H. Kovács Mihály az alábbiakat „Tányérborogatással is sok mindent megtudhatunk a jövendőbelinkről. Szilveszter estéjén kilenc tányért leborítunk, s mindegyik alá mást-mást teszünk. Az első alá kenyeret, ami jószívűséget jelent; a második alá sót, a szegénység jelképét; a harmadik alá fésűt, ami nagyfogú embert jelképez; a negyedik alá gyűrűt, ez a gőgös, kényes természet jelképe; az ötödik alá pénzt, ami gazdagságot, jómódot jelent; a hatodik alá szőke hajat; a hetedik alá barna hajat; a nyolcadik alá tükröt, a szépség jelképét; a kilencedik alá összekötözött fadarabokat, amivel testi fogyatékosságra következtetünk. A tányérokat azután össze-vissza cserélgetjük. Éjfélkor aztán ki-ki választ magának három tányért. A tányérok alatt elrejtett jelképek elárulják a kíváncsiaknak jövendőbelijük három jellemzőjét.”
