280 esztendeje hunyt el Edmond Halley angol csillagász, polihisztor, meteorológus, matematikus, feltaláló. Ő mondta ki elsőnek, hogy az üstökösök nem a földi légkör fényjelenségei, hanem égitestek, s húsznál több periodikus kométa pályáját ki is számította.
Gyermekkorától intenzíven érdeklődött a matematika iránt.
Tanulmányait Oxfordban mégsem fejezte be, nem lustaság miatt, hanem mert II. Károly angol király, addigi kutatási eredményeinek jutalmául, vizsga nélkül adományozta neki a diplomát. Az ifjú Halley ugyanis a déli égbolton kezdett megfigyelés-sorozatba, amely miatt meg kellett szakítania tanulmányait. Édesapja pénzügyi támogatásával Szent Ilona szigetére utazott 1676-ban, abból a célból, hogy kijavítsa az addig forgalomban lévő csillagászati katalógusokat. Másfél esztendő alatt létrehozta a Catalogus Stellarum Australium című gyűjteményt, közel háromszázötven csillagra vonatkozó részletes adatbázissal. Ezért a tettéért soron kívül beválasztották a Királyi Társaság akadémikusai közé, amelynek ő lett minden idők legfiatalabb tagja.
Edmond Halley (1656–1742) életében fontos szerepet játszott az 1680–81-es év tele, amikor fényes üstökös tűnt fel az égen. A jelenséget minden csillagász izgatottan figyelte, és mivel kétszer is látták – egyszer, amint a Nap felé közeledett majd eltűnt, másodszor amikor nemsokára újra feltűnt, a Nap másik oldalán –, ezért először arra gondoltak, hogy két külön üstökösről van szó. Hamar rájöttek azonban, hogy másodszorra távolodik, így valószínűsítették, hogy egyetlen égitestről lehet szó.
Az üstökös látványos jelenség volt, London és Párizs utcáiról is tisztán látszott. Amikor először feltűnt, Halley épp egy nagyobb, európai körutazáson járt, és így az üstökös körüli kérdéseket több, neves tudóssal, köztük Giovanni Cassinivel is megbeszélhette. Halley hazatérése után is kitartóan foglalkozott az üstökösökkel, és Newtonnal is hosszasan levelezett a témában. Kimutatta, hogy az üstökösök jelentős hányada ellipszis alakú pályán mozog a Nap körül.
A korábbi feljegyzések alapján azt gyanította, hogy az 1682-ben megfigyelt üstökös ugyanaz lehetett, amelyet már három alkalommal –1456-ban, 1531-ben és 1607-ben – is láttak, nagyjából 75 vagy 76 éves időközönként. Ennek alapján biztos volt benne, hogy az 1682-ben megfigyelt üstökös – Newton törvényeinek engedelmeskedve – „valamikor az 1758. esztendő tájékán” vissza fog térni. Ezt a jóslatát az 1705-ben kiadott, Astronomiae Cometiae Synopsis (Az üstökösök csillagászatának összefoglalása) című könyvében írta le. Ám egyúttal azt is kiszámolta, hogy ő maga akkorra éppen 102 éves lenne, amit valószínűleg nem fog megérni. Ezért a legendák szerint arra kérte a nála fiatalabb csillagászokat, hogy figyeljenek majd az üstökösre, és amikor feltűnik, emlékezzenek meg róla. Kérése teljesült.
Messier másfél éven át figyelte az égbolt kijelölt részeit, de a térkép becsapta őt, hiszen az objektum a határokon kívül bukkant fel. A gyakorlott obszervátor nem is vette észre, csak amikor már igazán közel járt. Halley üstökösét 1758 karácsonyán egy szász földművesnek, a csillagászatot szintén kedvelő Johann Georg Palitzschnak sikerült elsőként megpillantania a Drezda közelében levő Prohlisban…
Az igazán fontos eseményről csak vagy három hónap múltán érkezett jelentés Párizsba. Addigra már Messier-nek is alkalma nyílt az égitest „fölfedezésére”.
Az érkeztét hírül adó társuk iránti tiszteletből a csillagászok Halley nevét adták az égitestnek. Ez volt az első alkalom, hogy nem a felfedező volt egy jelenség névadója. A Halley utoljára 1986-ban járt a Naprendszerünkben, és legközelebb 2061-ben fog visszatérni.
Ő mondta ki elsőnek, hogy az üstökösök nem a földi légkör fényjelenségei
