Az angolszász országokban Valentine (Bálint) napján tartott Valentine’s Day (magyarul: Bálint-nap) ünnepe a XX. század végétől világszerte elterjedt világi „szerelmes-ünnepként”. Szent Bálint (Valentin vagy Valentinus) a szerelmesek, a lelkibetegek és az epilepsziával élők védőszentje.
Az angolszász szokás Magyarországon az angol elnevezés magyarosított formájú átvételével, mint Valentin-nap vált ismertté és népszerűvé az 1990-es évektől kezdődően. Ezen az ünnepen a szerelmesek megajándékozzák párjukat, vagy szerelmes üzenettel kedveskednek neki.
A Valentin-nap vallási eredete világszerte, így Magyarországon is elhomályosult. Az ókorból eredő ünnepet a keresztények február 14-én ünneplik, ami pontosan egy nappal az ókori Római Birodalom kedvelt Lupercalia ünnepe előtti nap. A rómaiak az ünnepet Lupercus és Faunus isteneken kívül az ókori Rómát alapító legendás testvérpár, Romulus és Remus tiszteletére tartották meg. A pogány ünnep központjában az a Lupercal nevű barlang állt, ahol a monda szerint egy farkas a városalapító két fiúcskát szoptatta.
A keresztény szokás eredete, hogy Szent Bálint, Terni (akkori nevén Interamna) püspöke a 14. században a jegyesek és fiatal házasok védőszentjévé vált Angliában és Franciaországban. Ennek a szentről elterjedt egyik történet képezte az alapját. Eszerint mielőtt keresztény hite miatt II. Claudius császár idején kivégezték, Bálint a hite erejével a börtönőre vak leányának visszaadta a látását. Mielőtt – a hagyomány szerint – február 14-én kivégezték, búcsúüzenetet küldött a lánynak, amelyet így írt alá: „A Te Bálintod.”
Ez a Bálint-napi üzenetküldés eredetének leggyakoribb magyarázata. A legenda szerint a püspök a szerelmeseket a keresztény szokások szerint megeskette egymással, köztük katonákat is, akiknek az akkori császári parancsok értelmében nem lett volna szabad házasságra lépni. A friss házaspárokat megajándékozta kertje virágaival. A hagyomány úgy tartja, hogy ezek a házasságok jó csillag alatt születtek. A vallásos, az egyházi liturgiában gyökerező eredete ennek az ünnepnek Jézusnak, mint égi vőlegénynek a megérkezése az égi esküvőre. A római-katolikus naptárnak (Calendarium Romanum Generale) az 1970-es évi reformjakor e szent és emléknapja az előírt egyházi liturgiából eltűnt, hogy helyet adjon a történelmileg bizonyítható szaloniki születésű szent testvérpár, Konstantin-Cirill († Róma, 869. február 14.) és Szent Metód liturgikus ünnepének.
Bálint napját igazolhatóan először az angol költő, Geoffrey Chaucer kötötte a romantikus szerelemhez 1382-ben Madárparlament című költeményében.
Néhány évtizeddel későbbről datálódik egy újabb, a Valentin-naphoz kötődő börtönüzenet, ezt a verset a százéves háborúban angol fogságba esett, a londoni Towerben raboskodó Charles orléans-i herceg küldte feleségének 1415-ben.
Hat évvel később V. Henrik király már költőt fogadott fel, hogy Bálint napján versbe szedett üzenetet írjon feleségének, Valois Katalinnak.
Ezt a napot Angliában 1446-tól széles körben megülték: a lányok nevét szív alakú papírra írták, edénybe tették, majd a fiatalemberek kihúzták leendő kedvesük nevét, és a szíveket néhány napig kabátjukra tűzve hordták.
Az első angol nyelvű Bálint-napi levél 1477-ből származik, ma a The British Library őrzi.
Valentin-napra hamarosan verseskötetek jelentek meg, a fiatalok úgynevezett „valentine”-okat, szerelmes levélkéket küldözgettek egymásnak.
Ezek tekinthetők a mai Bálint-napi képeslapok és általában az üdvözlőkártyák őseinek, amelyek küldése a XIX. századra vált szokássá.
