Magyarázat: Miben más ez a Hold, mint amit látunk? A terminátorok hiánya miatt. A mellékelt képen nem látszik közvetlenül egyetlen terminátor sem – ez az a vonal, amely elválasztja a nappali oldalt az éjszakai oldaltól. Ez azért van, mert a kép 29 terminátor közeli holdcsík digitálisan összemásolt kompozit képe. Azért különleges, mert a terminátor régiók mutatják a leghosszabb és legmarkánsabb árnyékokat – az árnyékok, amelyek kontrasztjuk és hosszuk révén egy sík fényképet háromdimenziósnak mutatnak. Az eredeti képeket és adatokat a NASA Lunar Reconnaissance Orbiter űrszondája készítette a Hold közelében.
A Hold számos krátere kiemelkedik az árnyékok miatt, amelyeket mind jobbra vetnek. A képen az is jól látható, hogy a tengerek néven ismert sötétebb régiók nem csak sötétebbek, mint a Hold többi része — laposabbak is.
Mivel ez a kép nem a Földről készült, nem úgy látszik rajta a Hold, ahogy megszoktuk. A Tőlünk látható kép ilyen.
A Hold a Föld egyetlen holdja, a Naprendszer egyik óriásholdja. A Földtől mért átlagos távolsága 384 402 kilométer, ami nagyjából a Föld átmérőjének 30-szorosa – más mértékegységekben 0,002 CsE vagy 1,3 fénymásodperc (a Nap visszaverődő fénye 1,3 másodperc alatt jut el róla a földi megfigyelőhöz). Átmérője 3476 kilométer, ami hozzávetőleg negyede a Földének. Ezzel a Hold a Naprendszer ötödik legnagyobb holdja a Jupiter három holdja, a Ganymedes, a Callisto és az Io, valamint a Szaturnusz Titan holdja után.
Kötött keringése miatt mindig ugyanaz az oldala fordul a Föld felé, és az innenső oldalán álló holdi megfigyelő (például az Apollo űrhajósai) számára a Föld mindig ugyanott látszik állni az égen (persze bolygónk ugyanúgy fázisokat mutatva elfogy és megtelik, mint a földi égen is a Hold). A Holdról azonban a Földnek nem mindig ugyanaz az oldala látszik. (wiki)
A Hold tengelyforgási és Föld körüli keringésének periódusa pontosan megegyezik, ez az oka annak, hogy a Földről nézve mindig ugyanazt az oldalát látjuk. Ezt a jelenséget kötött keringésnek, esetleg kötött tengelyforgásnak hívjuk.
Árapály a Holdon
Az egymás körül keringő kiterjedt – azaz nem pontszerű – égitestek esetében mindig fellépnek gravitációs árapályerők, melyek a gravitációs és tehetetlenségi erők helyfüggése miatt lépnek fel (pl. a Hold Földhöz közelebbi oldalát nagyobb erővel vonzza a Föld, mint a közepét, vagy a túloldalát). Mindezek miatt a Hold felszínére ható eredő erő egy elnyúlt alakú felület mentén lesz állandó, ami kialakítja az ún. dagálypúpot. Visszahatásként ez természetesen létrejön a Föld felszínén is, és ez okozza a tengerjárást, a hat óránként váltakozó apály és dagály jelenségét. Az égitestek kezdetben gyors tengelyforgása miatt a dagálypúp hossztengelye nem pontosan a másik égitest középpontja felé mutat, ezért forgatónyomaték lép fel. Ez a forgással ellentétes irányban hat, azaz lassítja az égitestek rotációját. Elegendően hosszú idő alatt beáll az egyensúlyi helyzet, amikor a tengely körüli forgás periódusa megegyezik a keringéssel az egyik égitestre, a mi esetünkben a Holdra, így kötött tengelyforgás alakul ki. Még hosszabb idő alatt a Föld forgása is hozzá fog idomulni a Hold keringéséhez, amikor a két test szuperkötött keringésű lesz: azaz mindkét égitest mindig ugyanazt az oldalát fordítja a másik felé. Ilyen pl. a Pluto és legnagyobb holdja, a Charon.
Naprendszerünkben ez a jelenség egyáltalán nem ritka – többek közt például a Jupiter négy legnagyobb, úgynevezett Galilei-féle holdja is kötött keringést végez az óriásbolygó körül.
