Írod vagy fested? Európa nyugati felében festik, a Kárpát-medencében „írják” a tojást húsvétkor, és a viasszal felvitt motívumoknak mind-mind külön jelentésük volt: rontás elhárítására, egészségmegőrzésre, termékenységvarázslásra, szerelmi vallomásra vagy éppen elutasításra utaltak. Az idők folyamán a vidékenként eltérő motívumkincs írására specialisták, ún. íróasszonyok szakosodtak és később a hímes tojás a népi iparművészet egyik legkreatívabban díszített tárgytípusává vált nemcsak nálunk, hanem a környező népeknél is.
A tojásdíszítés és a piros tojás eredete ugyan homályba vész, a viasszal való tojásírás technikáját azonban a tojás tartósításával hozzák összefüggésbe a kutatók: régen a tojásokat viaszba mártották, hogy elfedje a pórusokat, ennek köszönhetően hosszabb ideig elálltak és étkezési célra is alkalmasak maradtak. Szentelményként korábbról ismerjük, mint díszített húsvéti tojásként: már a IV. századból része a katolikus húsvéti hagyományoknak.
A magyar néphitben is gazdag hiedelemvilág kapcsolódik a piros tojás szimbólumához: a csíkménasági szóhagyomány szerint a piros héj Krisztus elhullatott vérét, a fehér (belső festetlen rész) a verejtékét jelképezi. A piros tojás héját az utcákon, tereken szétszórták, hogy emlékeztessen Krisztus kálváriajárására. Göcsejben a tojás Krisztus keresztfáját, díszítése pedig Krisztus kötelét jelképezi. Temesközben piros tojást vittek a Szent sírhoz, de a baranyai Versend sokácai a húsvéti megszentelt piros tojásból saját halottaik sírjára is vittek a temetőbe.
A magyar tojásdíszítés technikájában is virtuóz, és szinte mindegyik dekorációs lehetőséget kihasználja a mai napig is. Készítünk húsvéti piros tojást batikolva, „berzseléssel”, azaz valamilyen – jellemzően növényi – rátéttel, karcolva, áttörve, ecsettel pingálva, de meg is patkolják helyenként a tojást, és ma már a különböző rátétes – matricás, csipke-, textilrátétes – tojások is népszerűek. A legérdekesebb és legtöbb hagyománnyal bíró díszítés azonban az írott, batikolt, azaz viaszlevonásos technikával készül és készült.
A magyar nyelvterületen megtalálható technikai- és forma-, azaz motívumgazdagság már a XIX. század végén, a XX. század elején is felkeltette a gyűjtők és néprajzosok figyelmét, így a magyar hímes tojás mint szokástárgy és mint mintahordozó is kiválóan dokumentált. A Magyar Néprajzi Múzeum Tojásgyűjteménye a magyar nyelvterület szinte minden szegletéből felgyűjtött közel 4000 darab hímes tojást őriz.
Mintakincsünk gazdagsága híven tükrözi különböző történelmi korok jellegzetes stílusmaradványait: a legarchaikusabb geometriai motívumoktól a reneszánsz és a barokk virágornamentikáján át a török korban átvett hímzés-mintákig igen széles a skála. Közkedvelt témái a szakrális szimbólumok (pl. kereszt, szent sír, Krisztus koporsója, kehely), az állatok testrészei (pl. tyúk lába, kecske körme, nyuszi füle), a hiedelemlények (pl. ördög térde, sárkány), a stilizált virágok (pl. tulipán, török szegfű, rózsa) és az égitestek (pl. csillag, hold).
Helyenként évszámokkal jelezték a készítés évét. Jellegzetes kárpát-medencei díszítési mód (a szerb és a sárközi tojásírást kivéve) a hálós osztásban való tojásírás: széltében a közepén és hosszában négy részre osztva osztották fel a díszítendő területeket, ahová a minták kerültek.
Ha történeti rétegek szerint haladva keressük a minták és technikák legarchaikusabb formáit, a magyar nyelvterület keleti végeiről érdemes indulni, Moldvában, de különösen a Gyimesek területén ugyanis mai napig a hagyományos tojásírással készül a húsvéti hímes tojás.
Antalné Tankó Mária így mutatja be a tojásíráshoz szükséges eszközöket Gyimesi írott tojások című, 216 gyimesi tojásmintát bemutató könyvében:
„Az íráshoz, tojásíráshoz szükséges felszerelést mindenki elkészítheti otthon magának. Szükség van egy 10-15 cm hosszú, ceruzavékony botocskára vagy kifaragott fára. Ez után fémből egy kis csövecskét készítünk. Ennek anyaga régen a piparéz volt, mint legvékonyabb és legtartósabb fém; ma helyébe a fogpaszta, borotvakrém tubusát vagy a cipőfűzőzsinór végén a pléhfoglalatot használjuk. A 15-20 mm hosszúra és 4-5 mm szélesre kivágott fémlapocskát rácsavarjuk egy tűre, majd a tűt kihúzzuk belőle. Kívánatos, hogy a kis fémcső minél vékonyabb legyen, mert így szépen lehet vele írni. Ezt a csövet beerősítjük a pálcika fejébe, a nyélre merőlegesen… Ezzel elkészült a tojásírás szerszáma, a kesice.
Az írás úgy történik, hogy a tojást bal kézbe vesszük és jobb kézzel írni kezdjük a hímet, a hímeket. Először a tojás felületét beosztjuk: hosszában két körvonallal négy cikkre, majd ezekre merőlegesen, mint az egyenlítő a földgömbön, egy vonallal összesen nyolc háromszöghöz hasonló félcikkre osztjuk. Vannak olyan hímek, amelyeket további vonalakkal tizenhat mezőre kell osztani, nagy ritkán viszont van néhány olyan hím is, amely beosztást egyáltalán nem igényel.
