Hogyan kapcsolódhat egy kamasz gimnazista egy hatvan-hetven éve játszódó regény történéseihez? Mit adhat a mű olvasatához hozzá az, ha a szerző is jelen van az interaktív könyvbemutatón? Hogyan meríthet erőt egy elolvasott részletből, mit adhat hozzá az önismeretéhez? Ezekre a kérdésekre kerestük a választ a napokban megtartott rendhagyó történelemórán Pozsonyban, a Duna utcai magyar gimnáziumban.
Irena Brežná svájci írónő Minden világok legjobbika című, a napokban a Womanpress kiadónál megjelent regényéről beszélgettek érzékenyítő szakemberek a gimnazistákkal. A magyar gyökerekkel rendelkező írónőnek tíz könyve jelent meg németül, amelyeket 12 különféle nyelvű fordításban adtak ki világszerte. Irena Brežnát Zuzana Čaputová köztársasági elnök a Pribina-kereszt második fokozatával tüntette ki, ezért is érkezett a szlovák fővárosba svájci otthonából.
A frissen megjelent regény magyar fordítója, Vályi Horváth Erika mutatta be a diákoknak a könyvet, azonkívül irodalomterápiás szemlélettel kreatívírás-feladatokat és önismereti játékokat is játszottak olyan a mű által felvetett témákban, mint a magány, a kapcsolati háló, a bizonytalan élethelyzetek kezelése. A 2018-ban az Anima Társaság által kiadott A hálátlan idegen (bookline.hu) c. regénye után, mely az emigrációban töltött első éveket, az útkeresést dolgozza fel, a szerző örömét fejezte ki, hogy a gyermekkori kisvárosi éveit feldolgozó könyve, a Minden világok legjobbika (https://www.womanpress.sk/termek/irena-brezna-minden-vilagok-legjobbika-elovetelben-kedvezmennyel/) is kiadóra talált. A diákoknak elmesélte a regény keletkezésének körülményeit, elárulta, a könyvben nagyon sok az életrajzi vonatkozás.
A 11 éves kamaszlány, Jana én-formában mesél a felnőttek világáról, érzékletesen ír arról, hogyan éli meg, amikor egyik napról a másikra nyomtalanul eltűnik az életvidám, gyönyörű édesanyja, aki börtönbe kerül, mert kitudódik, hogy disszidálni akar. A gyermeki látószög, a sajátos helyzetelemzések, a gyerek számára érthetetlen helyzetek sajátos magyarázata. Tényként fogadja el, hogy az ügyvéd apjától a kommunisták elvették az irodáját, mivel burzsoá gyökerekkel rendelkezett, és ahelyett, hogy jogászi ismereteivel a gazdagokat még gazdagabbé tenné, hídépítő munkásként kénytelen megkeresni a betevőt, mert a hatalom képviselői úgy döntöttek, ezzel a módszerrel majd öntudatos munkásember válik belőle. Ezek után Janát és a bátyját a nagymama neveli, az édesapjával csak hétvégente találkozik, az édesanyja pedig évekre eltűnik az életéből, és ennek terhét a lány nagyon nehezen viseli, mert nincs, aki megértené, aki meghallgatná, aki csinos ruhába öltöztetné.
Az írónő a kritikus gondolkodás fontosságára hívta fel a figyelmet, és elmondta a tanulóknak, azért ír németül, mert túl személyes és fájó volt számára az a tény, amikor 1968-ban a szülei úgy döntöttek, hogy Csehszlovákiából Svájcba disszidálnak, ugyanakkor nagyon boldog, hogy magyar beszédet hallhat, hiszen a nagyanyja magyar volt, és a szülei is gyakran használták a magyar nyelvet, amikor olyan dolgokról beszéltek, ami tabunak számított a gyerekek előtt. „A legnagyobb örökség, amit Szlovákiából magammal vittem Svájcba, az a humor” – tette hozzá Brežná.
A szövegrészlet felolvasása után az irodalomterapeuta arról kérdezte a diákokat, megéltek-e már valaha olyasmit, amikor távol érezték maguktól a családjukat vagy nem voltak elérhetőek számukra a szülei? Ezt követően arról beszélgettek, jelen pillanatban mi a legnagyobb nehézség az életükben, amivel problémát jelent megküzdeniük? A gimnazisták hangsúlyozták, nyugtalanítja őket a szomszédban dúló háborús helyzet, de sokuknak megterhelő az iskolában való helytállás is, mert az év vége felé közeledve érzik, nagyon elfáradtak.
Felvetődött, milyen megküzdési stratégiákat alkalmaznak ilyenkor, mi segít nekik? A diákok kiemelték, sokan zenét hallgatnak, hogy megnyugodjanak, vagy olvasnak, rajzolnak, és őszintén megbeszélik a történteket olyanokkal, akikben megbíznak. (vhe)
