A Pál utcai fiúk Molnár Ferenc 1907-ben megjelent ifjúsági regénye. Első közlése 1906-ban, a Tanulók Lapja című ifjúsági folyóiratban folytatásokban történt.
A Pál utcai fiúk Molnár Ferenc ifjúsági regénye. Első közlése 1906-ban, a Tanulók Lapja című ifjúsági folyóiratban folytatásokban történt. Könyvalakban először a Franklin-Társulatnál jelent meg, 1907-ben. Magyarországon az egyik legolvasottabb és legnépszerűbb regény, kötelező olvasmány általános iskola ötödik osztályában. Külföldön a legismertebb magyar regény: számtalan nyelvre lefordították, sok országban (például Olaszországban, Brazíliában és Lengyelországban) kötelező vagy ajánlott iskolai olvasmány.[3] A könyv máig ható nemzetközi népszerűsége arról tanúskodik, hogy olvasói szerint örök élethelyzetekről szól, bárhol, bármikor történhetett volna.
A regény főszereplői – Áts Feri, Boka János, Geréb Dezső, Nemecsek Ernő – olyan karakteres emberi viselkedési mintákat mutatnak, amelyeket a név puszta említése felidéz, és a könyv annyira ismert, hogy ezeket a neveket gyakran használják emberi jellemek tömör leírására. A szereplők nevén kívül fogalommá váltak a regényből például a „gittegylet”, az „einstand” vagy a „grund” szavak is.
Mikor Csónakos meglátta a három összefogódzott kis legényt, örömében a szájába vette két ujját, és egy akkorát fütyölt, mint valami gőzmozdony. Ez a fütty különben az ő különlegessége volt. Ezt nem tudta utánacsinálni senki a negyedikben, sőt az egész gimnáziumban alig volt néhány fiú, aki ezt a kocsisfüttyöt értette volna. Mindössze talán csak Cinderről, az önképzőkör elnökéről tudták, hogy tud ilyen módon fütyölni, de Cinder csak addig fütyölt, amíg az önképzőkör elnökévé nem lett. Azontúl Cinder többé nem vette az ujját a szájába. Az önképzőkör elnökéhez, aki minden szerdán délután a magyartanár mellett ült a katedrán, ez nem illett volna.
Tehát süvített egyet Csónakos. A fiúk odaértek hozzá, és megállottak csoportban, az utca közepén.
Csónakos a kis szőke Nemecsekhez fordult.
– Nekik még nem mondtad el?
– Nem – mondta Nemecsek.
