A közelemben lévő gyereklány olykor 1-2 órára eltűnik a mobiltelefon mögött, amit üveges szemekkel bámul. „Versenyeztünk a barátnőmmel – mondja – hogy ki olvas el több könyvet egy 1 év alatt. Én nyertem 60-nal. Az a nyereményem, hogy kérhetek tőle egy könyvet.”
Utólag derült ki, hogy mind a 60 könyvet a mobilján olvasta el, ráadásul angolul. Még később vált világossá, hogy a valóságban – az én szűk 50 éves valóságomban – egy-egy könyv terjedelme 7-800 oldal. Egészen pontosan 62 db 120-970 oldalas könyvet olvasott el egy naptári év alatt. Nem csak az oldalszámok állapíthatók meg, hanem a címek is listázhatóak annak az applikációnak a segítségével, amellyel a könyvek is olvashatók. Az élmény merőben más, mint a kézzel fogható, tapintható, szagolható papírkönyv esetében. (Az igazsághoz hozzátartozik, hogy ez az eredmény a pandémia alatti bezártság évében, digitális oktatás mellett született.) Miután visszaraktam az állam a helyére, a 16 éves gyereklány kapott egy Kindle-t (e-book olvasó), hogy könnyebben tudjon elolvasni másik 60 könyvet.
A versenyt elvesztő ifjú hölgyről még később derült ki, hogy Wattpad-on ír folytatásos történeteket. Utánajárás után vált előttem világossá, hogy ez egy olyan internetes felület, ahol amatőr irodalmi alkotásokat is meg lehet osztani, mások számára olvashatóvá tenni. Magam is beleolvastam a 16 éves írásaiba, és megrökönyödtem az egyéni hangtól, a gördülékeny írásmódtól. A szerző az iskolapadban csöndes, visszahúzódó. Nagyon vágyik a magyartanára elismerésére, amit azóta sem kapott meg. Szülei sem tudják, hogy kislányuk a világhálón ír.
A múlt héten biológia órán az évvégi jegyeket egyeztettem 15 évesekkel. Egy örökké mobilozó, füzetét otthonhagyó, hebrencs ifjú erősen győzködött arról, hogy a jobbik jegyet adjam meg neki. Soroltam az érveket, hogy mi mindenért tartom igazságosabbnak a gyengébb jegyet. Majd genetika feladatokat gyakoroltunk, az órai munkáért jegyet lehetett kapni. A szeleburdi ifjú az egész órán valami nagyon színes, nagyon mozgó játékkal játszott a mobilján, mint ahogy gyakran máskor is. Majd nagy hirtelen letette a mobilt, kiperdült a tábla elé, és teljesen hibátlanul megoldotta a genetika példát. Kapott rá egy ötöst, és így az év végére meglett a jobbik jegye.
Tegnap megkérdeztem az osztályaimat, mit szeretnének, mitől éreznék majd jobban magukat a tanórákon? Az egyik osztály kémia óráján ennyit kért csupán a jövő tanévre: „Gyógyuljon meg a Tanárnő!”. Ez idő alatt majdnem minden diáknak ott volt a kezében a mobil. (Sőt, emlékeim szerint az enyémben is.) A telefont bámulva kiáltott fel azután az egyikük odafordulva az osztálytársához: „Hiszen neked ma van a születésnapod!” Minden bizonnyal fészbukon vette ezt észre. Mire egy másik osztálytárs a kezében lévő mobilról elindított egy dalt, és Halász Judittal (!) együtt énekelve köszöntötték a szülinapost.
Sok ilyen meglepő élményem van a mai generáció „okoseszköz” használatával kapcsolatban.
Persze, rengeteg buktatója, árnyoldala is van a mobilozásnak, a közösségi média használatának. (A túlzás semmiben sem jó!)
Mégis teljesen biztos vagyok abban, hogy a mobiltelefonok mögött himbálódzó, imbolygó fejek megismerhetőek és megszerethetőek.
