Hervay Gizella: Ábécés mese
Kobak iskolába indult. Elgurította a játékautót:
– Gurulj, amerre látsz! Én már iskolás vagyok! Mától kezdve nem játszom játékautókkal!
Belerúgott a labdába:
– Játssz, akivel akarsz! Én már nagyfiú vagyok, iskolába megyek.
Sarokba állította a képeskönyvet:
– Kuksolj itt magadnak! Én már ezután csak olvasni fogok. Nem képeskönyvet nézegetni, mint a kicsik.
Aztán kiitta a kakaóját, hátára vette az iskolatáskáját, és elindult.
– Úgyse találsz oda egyedül! – kiáltott utána a labda, és már ott is ugrált Kobak előtt.
– Erre van az iskola, erre! – gurult jobbra.
– Nem igaz! Erre van az iskola! – dudált a kisautó, és már fordult is be balra.
Kobak megállt az út közepén, és nem tudta, merre menjen.
– Mama, mama – sírta el magát –, merre van az iskola?
– Sír az iskolás! Sír az iskolás! – csúfolta a labda.
– Bőg az iskolás! Bőg az iskolás! – csúfolkodott a kisautó.
De már jött is mama.
– Csak nem félsz iskolába menni? Gyere, induljunk! – Azzal már kézen is fogta Kobakot, és indultak – előre.
Hanem ahogy a sarokra értek, nagy mérgesen rájuk szólt a jelzőlámpa:
– Megállni!
Aztán a villamosokra hunyorított:
– Mehettek!
Mentek a villamosok, egyik a másik után.
– Elkésel! Elkésel! – csörömpöltek el Kobak előtt. Most az autókra hunyorított a jelzőlámpa, s már durrogtak-berregtek is hosszú sorban.
– Úgyis elkésel! Úgyis elkésel! – dudált leghátul a játékautó. A tetején a labda ugrált:
– Mi hamarabb odaérünk!
Végül átmehettek a gyalogosok is. Mentek, mendegéltek, míg az iskolába nem értek. Hanem az iskola kapujában ott állt már a játékautó, ott ugrált a labda.
– Engedjetek be! – kiáltott rájuk Kobak. – Elkésem!
Váratlanul füttyszó hallatszott; s a lépcsőn ott állt a képeskönyv, és integetett ki belőle a rendőr bácsi:
– Megállás! Előbb a játékok!
S már gurult is befelé a kisautó, mögötte a kiságy, mögötte a bólogató bádogbéka, a cérnacica, csúszott a csiga, dübögött a dob, eregélt befelé az egérke, énekelt az énekesmadár, fütyült a füstös mozdony, gurult a görkorcsolya, gyalogolt a gyúrótábla, himbálódzott a hinta, indult az indián, izgett-mozgott az íj, jött a jérce a kakassal, ládikó a lyukkal, mackó a mézzel, nénike a nyúllal, ordított az oroszlán, mögötte öt ökröcske, parádézott a póni, ravaszkodott a róka, selypített a síp, szökdécselt a szita, mögötte a teve, a tyúkocska, az ugrókötél, az ürge, a villanyvonat, a zebra és a zsineg.
Mire Kobak bejutott az osztályba, telisde-teli volt játékokkal a terem: játékok ültek a padokban, az ablakpárkányon, a tábla szélén; s akkora zajt csaptak, akkora csiricsárét, hogy még a kréta is ugrálni kezdett, és táncolt a táblán a táblatörlő.
Kobak ijedtében a pad alá bújt, s mikor a tanító néni bejött, azt hitte, hogy fél az iskolától.
– Ne félj, Kobak, nem harap meg az iskola! – nevetett a tanító néni; és mire Kobak előbújt, egy játék sem volt sehol, úgy eltűntek, mintha ott sem lettek volna. Csak az autó lapult a tanító néni zsebében. Úgy látszik, ijedtében odabújt.
– No, ha itt vagy, megfoglak! – mosolygott a tanító néni a kisautóra, azzal – hipp-hopp! – máris A betűt varázsolt belőle a táblára. Attól fogva meg se mert moccanni; ott is maradt a táblán, míg minden gyermek le nem írta a füzetébe.
– Mindennap fülön fogunk egy játékot, míg meg nem tanuljuk az egész ábécét – mondta a tanító néni.
Aztán megrázta a csengőt, és megkezdődött az első szünet az iskolában.
