A néphit szerint Kisasszony napján, a nyár elmúltával, szeptember 8-án összegyűlnek a fecskék, és elindulnak a hosszú útra. De vajon hová is mennek? Egyáltalán miért mennek el? És miért jönnek vissza?
Először ismerjük meg ezeket a karcsú, fekete-fehér színekben pompázó, ide-oda cikázó tollas barátainkat.
Füstifecske
Bár mindegyik fecskefaj farka enyhén villás, a füstifecske esetében a két szélső faroktoll jóval túlnyúlik a farok többi tollán. Sokáig azt gondolták, ennek a két elvékonyodó tollnak aerodinamikai szerepe van és a repülésben, fordulásokban segíti gazdáját. Ám később kiderült, ezek a repülésben inkább terhet jelentenek, mint előnyt. Viszont az a hím, aki hosszú faroktollakat tud növeszteni és egy ilyen teher mellett is képes jól repülni, látványosan bizonyíthatja a párkereső fecske-menyecskéknek, hogy a különb legény, mint a többiek.
Füstifecskével rendszerint falvakban találkozhatunk, ahol állatokat is tenyésztenek, de városi kertes házak környékén is megtelepszik. A három faj közül a leggyorsabb röptű, gyakran hasítja a levegőt a talaj vagy vízfelszín közelében. Igen látványosan, röptükben isznak. Éneke csivitelés, riasztóhangja enyhén eltér földi ragadozóra (pl. macskára) és légi ragadozóra.
Táplálékát is a levegőben kapja el, főleg legyeket, levéltetveket. Gyakran vadásznak a legelő állatok által felvert rovarokra. Fészke nyitott, csésze alakú, sárból és belekevert kötőanyagokból készül. Évente kétszer, ritkán háromszor is költenek.
Vonulás előtt nagy csapatokban, nádasokban éjszakáznak. Szeptemberben indulnak útnak, hazai fecskéink a telet valószínű Közép- és Dél-Afrikában töltik. A vándorút és a telelés során a fiatalok 60-70%-a elpusztul, az egyéves kort megért madarak átlagosan még további 2-3 évet élnek.
Molnárfecske
A fehér hasú, zömökebb testalkatú fecskének a háti oldalán is láthatunk egy jellegzetes fehér foltot a farok tövében. Farka csak enyhén villás. Röpte is nehézkesebb, többet siklik kitárt szárnyakkal, mint villásfarkú rokona. Falvakban és városokban egyaránt fészkel. Hajdani természetes fészkelőhelyét, sziklapárkányokat és ereszeket felváltották a lakónegyedek tömbházai, így láthatóan otthon érzik magukat a tizedik emeleti erkélyeken és ablakokban is. Fészke zárt, csak egy bejárati nyílás marad szabadon, kizárólag sárból készül, nem kever bele kötőanyagot. Ahol gyakori, a fészkek szorosan egymás mellé épülnek, folyamatos sort alkotva.
Jellegzetes „pritt” hangját főleg fészke és a telepek környékén hallani. Éneke halk, jellegtelen csicsergés.
Kétszer költ, a tojó és hím felváltva két hétig kotlik a fehér színű tojásokon. Tápláléka a füstifecskéhez hasonló összetételű (legyek, levéltetvek), jellegzetes módon röptében egy gyors alulról felfele történő irányváltoztatással kapja el őket. Viszonylag későn, szeptember-októberben vonulnak el és április végén-közepén térnek vissza. Hazai madaraink pontos afrikai telelőterületéről nincsenek információk.
Partifecske
Igazi parti-madár, a szó angolos értelmében is. Folyók szakadó partfalaiban telepesen fészkel, olykor ezres nagyságrendben. Ezeken a telepeken óriási a nyüzsgés, olykor valóban az az érzésünk, mintha egy buli közepébe cseppentünk volna. A háttérben zajlanak a kavarások, és ezek nagyságrendjére csak a közelmúltban lehetővé vált genetikai vizsgálatok derítettek fényt. Egy fészekalj fiókáinak ugyanis akár negyede idegen apától származhat. A tojó számára előnyös lehet, ha fiókáinak a szomszédban fészkelő jobb minőségű hím lesz az apjuk a szociális párja helyett.
Természetes fészkelőhelye mellett elfoglalhatja a a homokbányák falait, de több helyen látták már beköltözni kibetonozott csatornák levezető csöveibe. Településeken a partifecskével találkozhatunk a legritkábban.
Röpte a molnárfecskéhez hasonló, de kis termete és a jellegzetes farokfolt hiánya alapján jól elkülöníthető. Testének fehér színű alsó felét csak a mellen szakítja meg egy barna keresztszalag. Éneke csicsergés, riasztóhangja éles „tscsrr”.
Üregét 60-70 cm mélyen, karmaival vájja a falba, a végébe kiszélesedő, fűszálakkal és tollal kibélelt fészekkamrát készít. Évente egy alkalommal költ, a madarak kis hányada kezd bele a második költésbe. Táplálékát a többi fecskéhez hasonlóan levegőben szerzi be. Ha fiókanevelés közben beáll egy hosszan tartó szeles idő, a fiókák egy része elpusztulhat a táplálékhiány miatt.
A nálunk költő fecskék Kelet- és Közép Afrikában telelhetnek. A Szaharától délre húzódó Szahel-övezet csapadékviszonyai bizonyítottan hatással vannak téli túlélésükre. Gyűrűzési megkerülések tanúsága szerint vonulás során követhetik a kisázsiai partvonalat vagy a Földközi-tenger szigeteinek érintésével érik el Európát.
A vándorlás titkai
Az állatok vándorlásának egyik legjellegzetesebb példája a költöző madaraké, amelyről lehet, hogy először a fecskék jutnak eszünkbe. Míg az északon költő récének és lúdnak, hattyúnak elég, ha olyan területig repülnek el, ahol már nem fagy be a víz, addig a fecske a trópusokra repül.
A madárpopulációk eltűnésének és visszatérésének évszakokhoz kötődő jelenségét különös elméletekkel magyarázták a múltban: a madarak a Holdra mennek, más fajokká alakulnak, vagy lehúzódnak a tavak és mocsarak iszapjába és ott telelnek. Nem kevésbé fantasztikus a valóság sem.
A madárvonulás titkainak fürkészése évszázados múltra tekint vissza. Hogyan tehetnek meg ilyen óriási távolságokat apró földi lények anélkül, hogy eltévednének vagy halálosan kimerülnének? Hogyan alakultak ki a bonyolult vonulási rendszerek? Milyen különleges problémákkal kell szembenéznie mai világunkban a vonuló madaraknak?
Miért mennek el?
A költözés egyik oka, hogy a madarak egyre kevesebb élelmet találnak, egy másik tényező pedig a nappalok hossza, amely hatással van a madarak hormonális egyensúlyára. Így ősszel a gyorsan rövidülő nappalok felébresztik a költözési ösztönt. Európa északi területein a költési időszakban tizennégy vagy tizenhat órás nappalok vannak, ami alatt a madaraknak rengeteg idejük van táplálékot gyűjteni az utódaik számára. Csakhogy ők is ugyanolyan sikeresen nevelik fel az utódaikat, mint a trópusokon költő madarak, ott viszont csak tizenkét órás a nappal. A táplálék hiánya sem lehet önmagában meghatározó, hiszen rengeteg madár van, amelyik télen is nálunk fészkel. Egy biztos, a különböző madárfajok költözését sokféle külső tényező kombinációja váltja ki.
Egy érdekes elmélet szerint a madarak azért is vándorolhatnak, mert a jégkorszak előtt ugyan benépesítették az egész északi félgömböt, de a jég terjeszkedése délebbre kényszerítette őket, a leghidegebb teleken pedig ideiglenesen ott kellett hagyniuk költőhelyeiket. Amikor aztán enyhébb lett az idő, visszamentek északra az eredeti élőhelyükre, és az évezredek során ez a vándorlás beléjük rögzült. Persze rögtön felmerül a kérdés, hogy akkor miért vándorolnak a madarak a Föld olyan részein is, ahol nem volt jég annak idején. Úgy tűnik, hogy a madarak költözési szokásai még a jégkorszaknál is régebbről valók!
Hová mennek?
Az ornitológusok megfigyeléseiből, a nagy teljesítményű radarfelszerelések és rövidhullámú adóvevők segítségével jóval többet tudunk arról, hogy hová és hogyan költöznek a madarak. Ma már gyakorlatilag a világ minden részén működnek gyűrűző állomások, amelyek megjelölik az egyes madarakat. Csak Európában több százezer madarat gyűrűznek meg évente, és ha ezeket a madarakat újra befogják, az segít meghatározni a faj útvonalát, repülési sebességét és úti célját, így minden évben egyre pontosabbak lesznek a migrációs térképek. A gyűrűzés arról is információt ad, hogy a madarak párban maradnak-e egész életükön át, visszatérnek-e ugyanarra a helyre tavasszal, hogy vajon csak a fiatalok költöznek-e el. Néha különböző színű gyűrűket használnak, ami lehetővé teszi, hogy távcsővel egyetlen madarat figyeljenek, és meghatározzák territóriumának méretét, megfigyeljék az udvarlási szokásait.
Az európai madarak például három nagy költözési irányt követnek: délnyugat felé (Észak- és Északkelet-Európából át Nyugat-Európán és az Ibériai-félszigeten), egyenesen dél felé (északról át Olaszországon és Szicílián) és délkelet felé (át a Balkán-félszigeten és Kisázsián). Sok faj ezektől különböző irányt követ, illetve a fajok különböző populációi is repülhetnek más irányba, mivel a madarak nem megadott útvonalon költöznek, hanem széles sávban, ami néha összeszűkül pl. hegységeken való átkelésnél vagy a tenger fölött (ahol bizonyos szigeteken megpihennek). A visszaút a költőhelyekre általában gyorsabb, néha akár négyharmadszoros a sebesség, mivel a madarakat hajtja a költési ösztön. A tavaszi költözést kellemetlenül érinthetik olyan külső hatások, mint a hirtelen hőmérsékletcsökkenés vagy a váratlan havazás.
Milyen gyorsan és magasan repülnek?
A költöző madár repülési sebessége kisebb, mint amire rövid távon képes, és fajtól is függ. Egy varjú kb. 50 km-t tesz meg óránként, egy pinty 52 km-t, a csóka akár 60 km-t is. Egyes fajok csapatokban vonulnak (mint például a ludak), mások egyedül (mint a kakukk) vagy kisebb csoportokban. Vannak, amelyek nappal és vannak, amelyek éjszaka, sőt van olyan is, amelyik éjjel-nappal. A csapatosan vonulók alkothatnak speciális légi alakzatokat, mint például V-alakot vagy ferde vonalat, amelyekben az elöl repülők hasítják a levegőt a hátsók számára. A madarak néha váltogatják is a vezetőket.
Az utazási magasság is sokféle lehet: a varjú és a csóka 30-100 m magasan repül, a seregély 50-100 m magasan, a ragadozó madarak legtöbbje kb. 100 m, a ludak 800-1000 m, a gólyák pedig 1000-2500 m magasan, de egy magas hegység fölött átkelve is magasabbra kényszerülnek a vonuló madarak.
Hogyan tájékozódnak?
Még a Dél-Afrikából visszatérő madarak is legtöbbször megtalálják a költőhelyüket. Bár sok esetben csapatosan repülnek és az öregebb madarak tudják az utat, néhány madár egyedül utazik életében először és mégsem téved el. Hogyan lehetséges ez? Az egyik elmélet szerint a madarak képesek érzékelni a Föld mágneses mezejét és ezáltal meg tudják különböztetni az égtájakat. Galambokkal végzett kísérletek azonban nem támasztották alá ezt az elgondolást. A modern műszerek kimutatták, hogy a Föld mágneses mezejének csak elenyésző befolyása van az állatokra.
Egy másik teória szerint a madarak a fény segítségével tájékozódnak, pontosabban a Nap, a Hold és a csillagok helyzete alapján. Ezt az elméletet kísérletek is igazolják, amelyeket több madárfajjal is elvégeztek: a tavaszi, illetve az őszi költözési időszakban kör alakú madárházba helyezett madarak ugyanabba az irányba repültek, mint költözéskor. Csak az ég alapján tudtak tájékozódni, mert azt látták a ketrecből. Pontosan meghatározták az irányt a Nap helyzetéből, éjszaka pedig a csillagokéból. Amikor pedig megfelelően elrendezett tükrökkel megváltoztatták a Nap helyzetét, a madarak is ennek megfelelően változtattak irányt. A radarral végzett vizsgálatok szintén azt mutatják, hogy a madarak a csillagok alapján tájékozódnak, ami – ma már tudjuk – nem egyedülálló az állatvilágban: például a tengeri teknősök is ezzel a módszerrel navigálnak. A Nap helyzete még borús időben is segít, csak a nagy köd lehet akadályozó tényező.
A költőhely közvetlen közelében már nincs szükség az égi iránytűre, mert a különböző tereptárgyak segítenek az emlékezésben. A kirepült fiókák is általában egy ideig még a szüleikkel maradnak, hogy megtanulják felismerni a fészkük környezetét. A fészekhagyó madarak fiókái (mint a récék és ludak) saját megfigyeléseik alapján ismerik meg a környezetüket.
Milyen távolságokra képesek?
Sok európai madár (például a fecske vagy a kakukk) egészen Dél-Afrikáig elrepül és ezt a tízezer kilométeres utat évente kétszer is megteszik. A rekordot azonban a sarki csér tartja, amely Németország és Anglia partjaitól Európa, Ázsia és Észak-Amerika sarkvidéki területeiig költ. Az észak-európai madarak végigrepülnek Nyugat-Európa partjai mentén, ahol csatlakoznak hozzájuk a grönlandi és északkelet-amerikai egyedek. Továbbhaladnak Afrika nyugati szegélyén, egészen a kontinens legdélibb csücskéig, ahonnan sok madár még tovább repül, és megkerüli a Déli-sarkot, majd visszatér Dél-Afrikába. Amikor eljön az ideje, visszarepülnek európai és más költőhelyeikre. Ez a mindössze 90-120 grammos madár 36 000 kilométert repül a téli lakhelyére és vissza minden évben!
(Forrás: Kiskunfélegyháza.hu)
