A körülöttünk lévő világ megismerésének, befogadásának elengedhetetlen eszköze a képi gondolkodás. A tárgyak, képek, a bennünket érő napi vizuális ingerek befolyásolják gondolkodásunkat, azt, hogy mit veszünk észre, mit tartunk fontosnak vagy azt, hogy miben hiszünk. Ezért már óvodás kortól kezdve fejlesztenünk kell azt a fajta képességet, amelynek segítségével az ember tájékozódni tud az őt körülvevő vizuális ingerek és információk halmazában.
Az, aki nem képes eligazodni a vizuális impulzusok között, nem képes jeleket megfigyelni és értelmezni (szakemberek ezt az állapotot vizuális analfabetizmusnak nevezik), könnyen becsaphatóvá válik. A vizuális írástudás tehát ebből a szempontból alapkészségnek számít, és egy szinten van a tudásalapú képességekkel, mint az írás, olvasás, számolás vagy a logikus gondolkodás. A mindennapi kommunikációban a verbális és vizuális kommunikáció nehezen elkülöníthető egységek, ugyanakkor mindkettő egymástól jól megkülönböztethető szabályrendszerrel rendelkezik.
A vizualitás (látás) nyelve, egy olyan „kommunikációs eszköz”, amely struktúrák mentén szerveződik, tárgyi formában adja tovább a tapasztalatokat, viszont nyitottabb (ennél fogva univerzálisabb), mivel nem rendelkezik olyan kötött szabályokkal (nyelvtani szabályok, szókincs stb.), mint például a nyelv –, ahogy ezt Kepes György is megállapítja a Látás nyelve című művében (1979). Fontos, hogy a tanulók megismerkedjenek a vizuális nyelv alkotóelemeivel, megértsék, hogyan működnek, képesek legyenek befogadni, és használni a vizuális nyelvi eszközöket gondolataik kifejezésére. Ezeket a képességeket nevezzük együttesen vizuális írástudásnak.
Loading...
Reload document 
Open in new tab
