Manapság természetes, hogy minden gyerek jár iskolába, megtanul írni, olvasni, számolni, de ez nem mindig volt így. Az első közoktatási törvények Mária Terézia és fia, II. József uralkodása alatt születtek.
Mária Terézia 1777-ben adta ki Ratio Educationis címmel azt a rendeletet (latinul: Ratio Educationis totiusque Rei Literariae per Regnum Hungariae et Provincias eidem adnexas. Tomus I. Vindobonae. Typis Joan. Thom. Nob. de Trattnern. MDCCLXXVII) ami kötelezővé tette az iskolalátogatást.
Történeti jelentősége, hogy az állam először szabályozta az oktatásügyet, amely azelőtt az egyházak belügyének számított. Mindez a felvilágosult abszolutizmus gondolatvilágából következett: az iskolák a közjót kell, hogy szolgálják, és ezen az alapon az uralkodó jogot formálhat az iskolarendszer szerkezetének, a tananyag tartalmának és az oktatásban érdekeltek (tanárok, diákok, tanügyi hivatalnokok stb.) feladatainak meghatározására.
A rendelet első abban a vonatkozásban is, hogy a teljes oktatásügyet (a népiskoláktól az egyetemig) egységesen rendezi. Centralizáló célját jól mutatja, hogy mellékletként még az ország egészére kötelezőnek nyilvánított órarendet is közöl az összes iskolatípus számára.
A rendelet foglalkozik a tankötelezettség kérdésével is, de mivel bevett szokásnak tekinti, hogy az 5-6 évesek is már a földeken vagy házimunkában segédkeznek, ezért mind a falusi, mind a városi elemi iskolákban az idénymunkák idején a kötelezettséget nem tartja reálisnak. A tanügy irányításának területi szervei a tankerületek voltak, amelyből eredetileg kilencet állított fel a kormányzat (még 1776-ban). A tanulmányi rendszer kidolgozásával Ürményi József kancelláriai tanácsost bízták meg, aki több szakember segítségét is igénybe vette. Közülük kiemelkedik Tersztyánszky Dániel kamarai tisztviselő.
Az iskolarendszer felosztása a következő volt:
- 4 év elemi iskola
- 3 év kisgimnázium
- 5 év főgimnázium
- 2 év akadémia
- 4 év egyetem
I. Ferenc Ratio Educationis rendelete
A Mária Terézia-féle Ratio Educationis hatályban maradt egészen 1806-ig, amikor a második rendeletet bocsátották ki. E rendeletet tartalmazó könyvnek a teljes címe: Ratio publicae totiusque rei literariae per Regnum Hungariae et provincias eidam adnexas. Budae. Typis et sumtibus regiae Universitas Hungaricae. 1806. Ez a rendelet az elsőtől sok tekintetben eltér. Részint az 1790–91-es országgyűlés által kiküldött bizottság javaslatai, részint pedig a kormánynak az első rendeleten tett módosításai érvényesülnek benne.
Ennek értelmében is a királyé a fő felügyeleti jog, de azt az országos főkormányszék útján gyakorolja. Az elemi iskolák felügyeletére addig fennállott felügyelőséget eltörölte és ezt a tisztséget is ráruházta a gimnáziumok felügyeletével megbízott főigazgatókra, akiknek számát hatban állapította meg. ( budai, nagyváradi, pozsonyi, kassai, győri és zágrábi.)
I. Ferenc király rendelete is három részre tagolta a gimnáziumot:
- kisgimnáziumra, vagyis grammatikai iskolára négyéves tanfolyammal;
- főgimnáziumra, vagy az ún. humanistákra, kétéves tanfolyammal és végül a kétéves tanfolyamú bölcseleti kurzussal.
- A népiskolát ez a rendelet is falusi, kisvárosi és nagyvárosi iskolákra osztotta. A nagyvárosi iskolákkal kapcsolták össze a tanítóképzőket is. A leányok tanításáról külön intézkedett a rendelet, meghagyva, hogy a köznép leányait vallás- és erkölcstanra, az evangéliumokra, olvasásra, írásra, számvetésre, női házimunkákra és Magyarország állapotának ismeretére kell tanítani. A magasabb rangú leányoknak pedig az említetteken kívül előírta az írók olvasását, a magyar, német és francia nyelvet, a világtörténelmet és földrajzot.
Ugyan a Ratio Educationisa rendelkezések előírták a 6-12 éves korú gyermekek iskoláztatását, de ebben a kérdésben csak az 1868-ban életbe lépett Eötvös-féle népoktatási törvény hozott változást. E törvény szerint pénzbüntetés járt azért, ha az előírt 6-12 éves kor között a gyermek nem járt iskolába. Korabeli statisztikák szerint ebben az időben a gyerekek 48%-áról lehetett ezt elmondani. 1913-ban ez a szám már 94%-ra módosult. Minden település törekedett arra, hogy legyen iskolája, a falvakban ezek főként a templomok mellett épültek. Az oktatásban az egyházaknak nagy szerepe volt, külön léteztek felekezeti iskolák, amelyek az 1948-as államosításig egyházi irányítás alatt működtek. 1867-ben az egyházak az iskolák 97 %-át, 1914-ben pedig 55%-át tartották fenn.
A protestáns felekezetek iskoláiban, sok esetben külön tantervet is kidolgoztak az érvényben lévő állami tanrenden kívül. Az 1868-as törvény a városi elemi iskolákban minden osztálynak külön tanítót rendelt el, de a falusi iskolákban egy tanító oktatta a hat osztályt. A hatosztályos elemi iskolák zömében több korosztálynak egy időben folyt az oktatása. A tanítóképzés egyre fontosabb kérdéssé vált, hiszen még 1905-ben is egy tanítóra 61-67, városokban akár 200 gyermek jutott. A népoktatásban jelentős változást hozott Klebersberg Kunó (1875-1932) vallás és közoktatási miniszter kultúrpolitikája, aki a népiskolák tömeges építésével és az iskolán kívüli népművelés megszervezésével kívánta a tömegek műveltségét emelni.
1926-27-ben elindult a népiskolai program, mégpedig úgy, hogy az országot 5 km sugarú körökre osztották fel. A körökön belül a földbirtokosokat, a hatóságokat arra kötelezték, hogy népiskolát létesítsenek. Három év alatt 5 000 népiskolai tanterem és tanítólakás épült Magyarországon. Nagy szükség volt a reformokra, hiszen 1927-ben a lakosság 12%-a még mindig analfabéta volt. Az 1925-ös tantervet az osztott és osztatlan iskolákra dolgozták ki. A népiskola célja viszont minkét iskolatípusban a vallásos, erkölcsös, értelmes, öntudatosan hazafias, a gyakorlati életre felkészített polgárok nevelése volt. Az iskolatípusokban nem történt lényeges változás, bár már ekkor szerették volna bevezetni a 8 osztályos képzés, de ez csak 1940-ben valósulhatott meg. Tehát voltak elemi népiskolák, ismétlő és tanonciskolák, polgári iskolák, reál- és humán leány és fiú gimnáziumok, reáliskolák, középfokú szakiskolák és az egyetemek, amelyek egyházi vagy állami fenntartással működtek. Az elemi iskola négy osztályának elvégzése után lehetőség volt a polgári iskolákban továbbtanulni.
Polgári iskolát azonban csak nagyobb községek, városok tudtak üzemeltetni. Ezekbe az iskolákba a tanulók 14-16%-a tudott csak beiratkozni. Ennek a paraszti családokban anyagi és szemléletbéli okai voltak. A tanulást a legtöbb paraszti család 100 évvel ezelőtt még nem tartotta fontosnak, a gyermekre szükség volt a munkában, amiből az iskola kiszakította volna őket. A falusi iskolák az oktatáspolitika szellemében az általános ismeretanyagból csak résztudást közvetítettek a parasztok számára, amit a termelésben nem tudtak hasznosítani. Gondot jelentett az oktatás módszere is, amely nem vett tudomást a paraszti kultúra sajátosságairól. A szegényebb családok gyermekei az elemi iskolában ingyen tanulhattak, de a magasabb iskoláztatás már többlet kiadásokat jelentett volna a családok számára. Legfeljebb egy gyermek (többnyire fiú) továbbtanulását tudták vállalni. A falvakban, tanyákon élők többsége számára a hat elemi iskola elvégzésével a tanulás befejeződött. Így a gimnáziumokban, polgári iskolákban már csak a módosabb iparosok, gazdák, tisztviselők, nemesek gyerekei tanultak tovább.
A mai oktatához képest különbség volt a nemek oktatásában is. A II. Ratio Educationis törvényben (1806) megfogalmazódott a nemek szerinti elkülönített oktatás bevezetése. Falusi elemi iskolákban erre még a későbbi időkben sem volt lehetőség az osztálytermek szűkös volta miatt. A felekezeti, a polgári iskolákban és gimnáziumokban azonban már külön tanultak a fiúk és lányok. A tankötelezettség idejében is voltak eltérések: a 19. század közepén a fiúknak 6-12 év a lányoknak 6-10 év. A későbbi törvény (1868) már mindkét nemnek a 6-12 éves iskolaköteles kort írta elő.
Milyen eszközöket használtak ezek a diákok?
A taneszközök könnyen elfértek a mainál lényegesen kisebb tarisznyákban, iskolatáskákban. Mi volt a táskában? Palatábla, palavessző, néhány könyv. A palatábla minden diák táskájában ott volt. A fényképeken láthatod, hogy ez egy fakeretbe foglalt természetes pala darab, amelynek egyik oldala vonalas, másik kockás. Írni, ill. inkább karcolni erre, a kihegyezett, világosabb szürke palavesszővel lehetett. Az írás letörléséhez rongyot, természetes szivacsot vagy nyúllábat használtak. A palatábla készítéséhez szükséges jó minőségű, simán hasadó agyagpalát Németország bányáiban és Magyarországon, Márianosztrán, Kisgyőrben bányászták. Az 1950-es években még használták a palatáblát. A papírfüzetek kb. 100 évvel ezelőtt jelentek meg, amelybe pennával és tintával, ceruzával írtak. A kihegyezett lúdtoll pennákat a tanító osztotta ki a gyerekeknek.
A grafit eltávolítására a kenyérbél is alkalmasnak bizonyult. Az olvasás elsajátítására nem mindenki rendelkezett olvasókönyvvel, volt olyan gyermek, aki az énekeskönyvből, bibliából tanult meg olvasni.
Milyen tantárgyaik voltak?
1925-ben megjelent az új európai reformpedagógiai elveket is beépítő tanterv, amelyhez kézikönyveket is kiadtak a tanárok számára (Egységes Népiskolai Vezérkönyvek). Új tankönyvek jelentek meg, amelyekben már az elemi iskolákban is a tudományos ismeretek közvetítése volt a fontos, a korábbi tartalmakkal szemben, ahol az oktatás fókuszában, a tanulók gyakorlati életre való felkészítése volt a cél. Bár a falusi iskolákban ez a korábbi gyakorlat csak kisebb mértékben változott meg. Tantárgyak: írás, olvasás, számolás, hazai történelem és földrajz, polgári jogok és kötelességek, természetleírás, testgyakorlás, éneklés.
Az elemi iskolában, a tananyagban még nem volt lényeges különbség a lányok és a fiúk oktatásában, szemben a felsőbb népiskolával, ahol már megjelentek ezek az eltérések, például a fiúk három, a lányok két évig járhattak ebbe az iskolatípusba. Ezt az intézménytípust váltotta fel a polgári iskola, ahol szintén megmaradtak a nemek oktatásában a tantárgyi és éves eltérések, a fiúk hat, a lányok 4 évig jártak.
A polgári után gimnáziumokban tanulhattak tovább a diákok. A humán gimnáziumokban a közismereti tárgyak mellett a latin és görög nyelvet tanították, a reálgimnáziumokban a modern nyelvek tanítására helyezték a hangsúlyt, míg a reáliskolákban a matematika és a természettudományok magasszintű oktatása zajlott. A gimnáziumokban már nagyon kevés lány tanult tovább.
A 19. század közepétől erősödő emancipációs mozgalmaknak köszönhetően, az oktatásban is igyekeztek a nemek közötti oktatási eltérések megszüntetésére. Ebben kimagasló szerepet játszott Veres Pálné (1815-1895) az Országos Nőképző Egyesület létrehozásának élharcosa, valamint Trefort Ágoston (1817-1888) kultuszminiszter. Létrejöttek a leánypolgári iskolák a tanítónőképző intézetek és 1896-ban Veres Pálné megalapította az első „nyilvánossági joggal felruházott” leánygimnáziumot, amelynek tanterve a fiúgimnáziumok tantervét vette alapul. A gimnázium „női jellegét” a görög nyelv tanítása helyett a rajz, ének és kézimunka tantárgyak jelentették. A nők felsőoktatási egyenjogúságát 1895-ben Wlassics Gyula (1852-1937) minisztersége idején megszületett törvény hozta meg, amely a nők számára is megnyitotta az egyetemek kapuit.
wiki/Koltay Erika/MIS
