sírodra novemberben?
Besötétített szemmel hallgatom,
ahogy őszirózsáid körül donog.
Mindenütt cement, márványkő, kihűlt csillag,
egyedül csak fölötted van földből a mennybolt.
Talán onnan jöhetett ő is,
a földöntúli földről,
a legősibb hazából,
ahonnét fekete hajad
ma is úgy suhog felém,
mintha messziről
egy förgeteges, lovas nép közeledne.Álombeli jászok vagy kunok?
Vagy a gyógyíthatatlan fájdalmak népe,
amely időtlenül bolyong a szikes pusztaságokon?Ismerem, jól ismerem ezeket az ázsiákat.
Ott a halottak is a szélben élnek.
Virágporral ütköznek,
vagy ferdén csapódó, porka havakkal.
Egy-egy magányos fa csúcsáról
sasok és hollók nézik őket.
Meg-megemelik néha a szárnyukat ők is,
mintha készülnének iderepülni hozzád.
