A keresztény világ karácsonykor Jézus Krisztus születésére emlékezik, a nem keresztények pedig a szeretet ünnepét tartják. A karácsonyi ünneplés december 24-én a szentestével, karácsony vigíliájával veszi kezdetét, amelyen régi hagyomány szerint virrasztottak, böjtöltek és imádkoztak, e hagyomány nyomai maradtak fenn az ilyenkor feltálalt halételekben. A karácsonyt, amelynek latin neve Nativitatis Domini, Natalis Domini (Az Úr születése), a nyugati kereszténység december 25-én, a keleti január 7-én ünnepli.
A magyarban él a „két karácsony” kifejezés is: a „nagykarácsony” december 25., karácsony napja, a „kiskarácsony” pedig újév napja, január 1-je. A magyar karácsony szó szláv eredetű, ami lépőt, átlépőt jelent. A szó jelentése az újesztendőbe való átlépésre utal, tehát naptári eredetű.
Karácsony napját négyhetes adventi (Úrjövet) időszak előzi meg, ennek első vasárnapjával kezdődik az egyházi év. Az adventi koszorú ősét 1839-ben készítette Johann H. Wichern németalföldi evangélikus lelkész: egy örökzölddel díszített szekérkeréken 24 gyertyát helyezett el, melyek közül minden nap eggyel többet gyújtott meg karácsonyig. Aztán spórolásból heti 1-re csökkent a gyertyák száma. Az adventi naptár még újabb találmány, azt egy anyuka találta ki a nyafogó gyerekeiknek, hogy tudják mikor lesz karácsony…
A karácsonyfa-állítás a 17. századtól német területről terjedt el, a magyar karácsonyfák ma már elmaradhatatlan dísze, a szaloncukor csak a 19. század elején jelent meg hazánkban. Az első karácsonyfát Magyarországon Brunszvik Teréz grófnő állította a Fejér megyei Martonvásáron levő birtokán 1824-ben. A hagyományos magyar paraszti kultúrában a népszokások közé tartozik a betlehemezés, a paradicsomjáték és a kántálás.
A karácsony „nélkülözhetetlen” kellékei
Fenyőfa: az örök életet és az áldozatkészséget szimbolizálja. A zöld szín és az, hogy örökzöld fáról van szó, az új élet, az örök élet reményét szimbolizálja. A karácsonyfa Jézus születésével, az életnapot mintázza. Az ágak spirális elrendezése az életspirált jelenti. Már a kereszténység előtti időkben is mágikus erejűnek vélték az örökzöld fenyőfákat, mivel ezek a téli hidegben sem fagynak meg, és zöld leveleiket sem veszítik el. A fenyő a keresztények szerint az örökkévalóság szimbóluma.
Csúcsdísz: többnyire csillag formájú, a jó hír hordozója.
Szaloncukor: az édes íz az égiek ajándéka. A finomság emeli az ünnep hangulatát. Ez inkább modern kori szokás.
Dió és alma: a „Tudás fája”, az „Életfa”. Az eredendő bűnre a tudás megszerzésére emlékeztet bennünket a fára kötött alma. (Bibliai szimbólum szerint az a tudás, amit Isten eltiltott: bűn.) A dió is bölcsesség-jelkép. Az emberi agyhoz hasonlatos mintázatú, a picike dió magjában ott rejtőzik a hatalmas fa lehetősége, de ennek a fának emberöltő – vagy még annál is hosszabb idő – kell, hogy bőven termőre forduljon. A dió a jövendő nemzedékbe vetett hitet is jelképezi.
Csillagszóró: a betlehemi csillag kicsinyített utánzata.
Gyertya: (égősor) A gyertya a három sík, a test, a szellem és a lélek, vagyis a viasz, a kanóc és a láng, a szent háromság üzenete, a fiú megszületése, a fény megérkezése. A fény szimbóluma. A keresztény szimbolikában Krisztus jelképe.
Csengettyű: Hangja hozza meg a karácsony hangulatát sok családnál. A pogány kultúrákban démonűző hatást tulajdonítottak a hangjának.
Mi kerül az asztalra:
DIÓ: a bölcsességet szimbolizálja, emellett felkészít az eljövendő évre, életerőt biztosít, megvéd és energiával tölt fel.
ALMA: Az alma az egységet, a szépséget, az egészséget és a szerelmet is szimbolizálja. A családfő annyi gerezdre vágta az almát, ahányan az asztalnál ültek, mindenki kapott egy szeletet belőle, hogy összetartó és kerek legyen a család, akár az alma.
MÉZ: Sok háznál a karácsonyi vacsora első fogása a mézbe mártott fokhagyma, dió, illetve a mézzel ízesített ostya.
FOKHAGYMA: A fokhagyma az életerőt jelképezte. Közismert jótékony hatása, ezért az egészséget szimbolizálta.
BÚZA: A vacsoraasztal közepére vagy a karácsonyfa alá egy nagy tálat helyeztek, amibe búzát is szórtak, hogy jó legyen a következő évi termés.
BEJGLI: Már csak a tölteléke miatt is meg kell említeni: a dió a bölcsességet, a mák a bőséget szimbolizálja, emellett a bejgli elmaradhatatlan része a karácsonyi menünek.
HAL: Nincs karácsony hal és halászlé nélkül. A vallási vonatkozása mellett (Jézus és a halászok története) úgy tartották, hogy a gyors mozgású hal az új esztendőben haladásra, gyors munkára serkenti az ünnepi asztalt körülülő családot, és a halpikkelyek bőséget ígérnek a ház népének a következő évre.
A halászlé egyszerűen
Megtisztítjuk a halat, majd a húsát patkókra vágjuk, a fejet- és a farokrészt külön tesszük. A hagymát zsíron megfonnyasztjuk, levesszük a tűzről és hozzáadjuk a pirospaprikát majd a zöldpaprikát, paradicsomot. Ezt követően beletesszük a fazékba a fejet és a farokrészt, felöntjük vízzel és egy-két halászlé kockával 40-45 perc alatt közepes vagy annál kisebb lángon puhára főzzük. A megfőtt haldarabokról fejről leszedjük a húst, majd a zöldséggel és lével átpasszírozzuk. Ha kell, adunk még hozzá vizet (kb. 3 literre van szükség) és ügyelünk a szálkákra. Öntsük másik edénybe a kész alaplevet és adjuk hozzá a halpatkókat. Sózzuk, borsozzuk, fűszerezzük ízlés szerint, majd főzzük puhára.
Hozzávalók: 2-3 hal (2 kg), (lehet 1 kg ponty, 1 kg törpeharcsa feldarabolva), 3 ek zsír, 3 db vöröshagyma, 1 db zöld, vagy fehér lecsópaprika, 2 db paradicsom (vagy paradicsompüré), csípős fűszerpaprika (ízlés szerint), 4-5 l víz, halászlékocka (ízlés szerint), só (szükség szerint).
Persze, ez a recept nem „szentírás”, mindenki úgy készíti, ahogy akarja.
