A Jupiter – a Napot és a Holdat leszámítva – a Vénusz utáni legfényesebb égitest (-2 és -2,9 magnitúdó közötti). Nevét a római mitológia főistenéről kapta, aki az ég, a nappali világosság, a vihar istene, az istenek királya, akit a görög Zeusszal azonosítottak. Zeusz a görög mitológiában a legfelsőbb istenség, az istenek és emberek ura, az olümposzi isteni család feje. Távcsővel először 1610-ben Galilei vizsgálta, aki felfedezte a Jupiter négy legnagyobb holdját, melyeket azóta felfedezőjük tiszteletére Galilei-féle holdaknak neveznek.
A Jupitert először 1973-ban a Pioneer-10 űrszonda látogatta meg. Ezt követte a Pioneer-11, a Voyager-1, a Voyager-2 (1, 2), az Ulysses, a Galileo és a Cassini . A Galileo 1995-ben leeresztett egy szondát a bolygó légkörébe, amely 150 km mélyen hatolt be a légkörbe, 57 percen keresztül adatokat gyűjtött és küldött, mielőtt a nagy nyomás (22 atmoszféra és 153 °C hőmérséklet) hatására tönkrement. A Galileo nyolc évig keringett a Jupiter körül, majd belezuhantatták, nehogy valamelyik holdra csapódjon be (és megfertőzze azt a rajta esetleg még életképes földi mikroorganizmusokkal). A Jupitert rendszeresen vizsgálja a Hubble- és a Chandra-űrtávcső is. A tervezett Juno lesz a következő Jupiter-szonda.
A Jupiter a Naprendszer ötödik bolygója, a Földtől a második legközelebbi külső bolygó. A Naprendszer legnagyobb bolygója, átmérője 142 984 km. Látszó szögátmérője a távolságától függően 30 és 50 ívmásodperc között változik. Tömege kétszer akkora, mint a többi bolygóé együttesen.
A Jupiter az óriásbolygók családjába tartozik, nincs szilárd felszíne. Átlagos sűrűsége kicsi (1,33 g/cm3). A látható gomolygó felhőréteg alatt kb. 1000 km vastagságú, hidrogénben gazdag légkör van, lejjebb pedig, ahol a nyomás a földiének a milliószorosát is eléri, a folyékony molekuláris hidrogén 25 000 km mély óceánja lehet a modellek szerint.
Légköre hidrogénből (90%) és héliumból áll, de nyomokban van benne metán, ammónia és vízgőz is. Sávokba rendeződik, amelyek nagyon gyorsan áramló (100 m/s sebességű) felhők. A különböző színű sávokban eltérő sebességgel fújnak a szelek, ami örvényeket kelt.
A Nagy Vörös Folt mintegy 30 000 km hosszú és 14 000 km széles hatalmas anticiklon (a Föld beleférne), amelyet már 300 éve is megfigyeltek. Többször magába olvasztott kisebb örvényeket.
Az utóbbi években több üstökös és kisbolygó is becsapódott a Jupiterbe. Ezek robbanási nyomának megfigyeléséből a légkörében lévő körülményekre lehetett következtetni.
A bolygók közül a Jupiter forog a leggyorsabban tengelye körül (tengelyforgási ideje 9 óra 55 perc). A Jupiternek erős mágneses tere van, amely tízszerese a Föld felszínén mértnek. A mágneses és a forgástengely 10 fokos szöget zár be. A Hubble-űrtávcső felvételein időnként sarki fény is látható.
A Jupiter a Naptól kapott hőmennyiség mintegy kétszeresét bocsátja ki a világűrbe infravörös sugárzással, amit valószínűleg a lassú összehúzódása során felszabaduló helyzeti energia magyarázhat. Hőmérséklete a centrumban kb. 25 000 K.
Sötét porszemcsékből álló gyűrűrendszere van, melynek vastagsága 30 km-nél kisebb. 63 holdja ismert. Ezek közül 47-nek az átmérője csupán 2-9 km közötti. A bolygótól távoli (még 30 millió km-re is előforduló) kis holdak retrográd irányban keringenek, valószínűleg befogott kisbolygók. A Jupiter holdjait Zeusz életében szereplő személyekről nevezték el. A pályáján előtte és mögötte 60 fokkal ezernyi kisbolygó kering
