86 éves korában elhunyt Koncsol László irodalomkritikus, helytörténész, költő, műfordító, szerkesztő, pedagógus.
Koncsol László 1936. június 1-jén született Deregnyőn. Középiskolai tanulmányait Sárospatakon és Komáromban végezte el. 1954–1959 között a pozsonyi Comenius Egyetem magyar–szlovák szakos hallgatója, 1954 óta publikált. 1959–1963 között általános- és középiskolai oktató, 1963–1966 között a Szlovákiai Szépirodalmi Könyvkiadó szerkesztője.
1966–1974 között az Irodalmi Szemle szerkesztője, 1975–1977, illetve 1980–1985 között szabadúszó. 1978–1979 között Pozsonyban nyomdai korrektorként dolgozott.
1985 óta Diósförgepatony helytörténésze. 1997 óta a Pro Patria Honismereti Szövetség elnöke. 2001–2003 között a Szlovákiai Magyar Írók Társaságának elnöke volt. 2002–2006 között a Szlovákiai Református Egyházkerület főgondnoka volt. A Csallóközi Kiskönyvtár című sorozat alapító szerkesztője volt.
Koncsol László író, költő, műfordító, zenész, számos tanulmány-, esszé- és verskötet szerzője, sok évig a szlovákiai református egyházközösség gondnoka, a pozsonyi vásártéri kálvinista templom orgonistája, Csallóköz megszállott helytörténésze.
9 éves volt, amikor református lelkész családja menekülni kényszerült a deportálások elől. Ez a magyarázata annak, hogy bár Sárospatakon kezdett gimnáziumba járni, Komáromban érettségizett, majd a Komenský Egyetemen magyar–szlovák szakon végzett.
Koncsol László 1954-től publikált; irodalomkritikusként az 1960–1980-as években volt aktív, később főleg helytörténeti tanulmányokat és könyveket ír, szerkeszt. Jelentős műfordítói munkássága is. Főbb díjai, kitüntetései: Madách Imre-díj (1979, 1991); Fábry Zoltán-díj (1993); Bethlen Gábor-díj (1994); A Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztje (2001), A Szlovák Köztársaság Ezüstplakettje (2002), Posonium Irodalmi Díj Fődíja (2004), Pro Probitate – A Helytállásért Díj (2005); Posonium Díj Életműdíja (2006); József Attila-díj (2008); Tőkés László-díj (2009). (forrás: Lacza Tihamér)
Köszönet a felvételek szerzőjének, T. Nagy Imrének (Bódva-völgyi Stúdió, Szepsi), amiért rendelkezésünkre bocsátotta az Ahonnan elindultam… portrét.
Levélke
Kedves Gyurka!
Jó ez a hurka,
csak, hm, hm,
egy kicsit azért furcsa.
Némileg kurta,
no meg macska gyúrta,
nyű kifúrta,
nyúl szapulta,
kokas rúgta,
malacka túrta,
kutya húzta,
róka nyúzta,
csibezuza zúzta,
liba mája elúnta.
Nem eszem, csak naponta,
kétszer havonta
sütve, rántva, súlyra.
Köszönöm, Gyurka!
Barátod:
Gyurka
…
Varjubál
Téli égen varjubál.
Körre kör,
„kár”-ra „kár”,
forgó-zajgó varjubál.
Téli ágon varjupár.
Vénülő
két madár,
árva, néma varjupár.
Szürke égen varjubál.
Sárra hó,
hóra sár,
szürke ágon varjupár.
…
Vacogó
A totya kiskutya
kitotyog a hóba.
A hó, az mély, puha.
Juj, micsoda móka!
Orogona, tuja
– hahó, pici, hóha! –
hó alatt a moha,
a csipke, boróka.
Lohol a kiskutya,
úszik a hóba.
Ő most a kert ura,
ráköszön a csóka.
De nini, hűha!
Ott lohol a róka,
itt oson a nyoma.
Hol lapul azóta?
Ó, ez a szőrguba!
Tépi a rózsa
tövise, a kuka:
szükség lesz szabóra!
Hullong a hópihe,
de hó-reme-róma,
könnyű és puha
pille, ciróka –
de ezt se látja Buda,
Pozsony, se Róma
csak ez a csacsika
kutyafióka.
Úszik a bugyuta,
evez a mély hóba’,
bolyong a kiskutya,
lesheti az ólja.
De-de-didereg:
brrr, de fura nóta!
Me-me-menne meleg
házába, az ólba.
Hóbundás hacuka,
fején hó-paróka –
derü a borura,
rátalál apóka.
Ilyen a kiskutya:
picurka, bohóka.
A neve Samuka.
Készül a fotója.
