Közösség Lapajánló Szabadidő

A CARISSIMI idei második számát ajánljuk

A kéthavonta megjelenő lap idei második száma is ingyenesen olvasható a mellékelt linken. A honlapon megtalálja az előző lapszámokat, emellett számos hasznos információt is.

Kiadója a Carissimi, így mutatkozik be az érdeklődőknek:

Jótékonysági alapunkat a Pozsonyi Kerületi Hivatal 2002 augusztusában jegyezte be. Segíteni szeretnénk sérült és egészségkárosodott gyermekeket nevelő családoknak súlyos gondjaik leküzdésében. A szülők és a pedagógusok munkáját szakirodalommal és előadások szervezésével is támogatjuk.

Felhívjuk a figyelmet a fogyatékossággal élő emberek nehézségeire, a külső és belső akadályokra, amelyekkel meg kell küzdeniük, s megpróbálkozunk ezeknek az akadályoknak az elhárításával. Carissimi – Esély fogyatékos és egészségkárosodott embereknek címmel magyar nyelvű ismeretterjesztő kéthavi lapot jelentetünk meg.

Együttműködünk különféle szlovákiai és magyarországi szakmai szervezetekkel, szakemberekkel. Jó kapcsolatot alakítottunk ki a budapesti Bliss Alapítvány, De Jure Alapítvány, Kézen Fogva Alapítvány és az ÉFOÉSZ balassagyarmati Elfogadásért Önérvényesítő Egyesület munkatársaival, a Selye János Egyetem és az ELTE Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Kar oktatóival, a Petőfi Irodalmi Múzeum múzeumpedagógusaival. Tagja vagyunk a Szlovákiai Magyarok Kerekasztalának, és 2013-ban csatlakoztunk a Kárpát-medencei Családlánchoz. A Családláncot a Kárpát-medencei Családszervezetek Szövetsége (KCSSZ) a budapesti Nemzeti Erőforrás Minisztériummal együttműködve alakította meg azzal a céllal, hogy felkutassa és összefogja a határon túli magyarlakta területeken a családdal foglalkozó civil szervezeteket.

A második szám tartalomából:

Szászi Zoltán: Közbeszéd
A sajátos nevelési igényű gyermekek helyzete – beszélgetés Petőcz Kálmánnal, az oktatási minisztérium főosztályvezetőjével
Átalakult az iskolaügyi tanácsadói rendszer
Szabó T. Anna: Csigaház
Horváth Péter László: Könnyen érthető nyelvi szint – szabályrendszerek. Tipográfia
Perlusz Andrea: Az inkluzív iskolafejlesztés első lépései Kenyában
Visszhang: A képernyőidő és a gyermek fejlődése
Buzgó Menyhart Annamária: A tánc- és mozgásterápia
Széles Melánia: A diszpraxiáról személyes tapasztalatok alapján, II.
Látogatóban az ekecsi bentlakásos speciális iskolában
A mi történetünk: Nagy Dominik és családja
Akik segítenek: Molnár László, Human International
Kocsis Károly: Olaszország más szemmel
Kitüntetések
Melaj Erzsébet: Picasso, a fogyatékos zseni
A Jókai Színház akadálymentesítéséről
Sztakó Zsolt: Pápalátogatás
Magyar–szlovák és szlovák–magyar szótár

Kiemelt kép: Az édesanyákat köszöntik az ekecsi bentlakásos speciális iskolában.

A Carissimi nonprofit szervezet lapja az alábbi helyen érhető el és olvasható ingyenesen:

https://www.carissimi.sk/wp-content/uploads/2023/03/carissimi_2023jun.pdf