Magyarországon az 1956. október 23-án kezdődő forradalom előzményei egészen a kommunista hatalomátvételig nyúlnak vissza. Többek között a Rákosi Mátyás által kialakított sztálinista diktatúra elhibázott gazdaságpolitikájából eredő szegénység, s az MDP által alkalmazott terror már az 1950-es évek elejére komoly feszültséget okozott. Ehhez járult hozzá Rajk László újratemetése, s hogy 1956. június 28-án kitört a poznani munkásfelkelés, ami példát mutatott a lengyelekkel egyébként is szimpatizáló magyarok számára. Az elégedetlenséget ezenfelül még az is szította, hogy a szovjet csapatok a semleges osztrák állam 1955-ös kikiáltása után is hazánkban maradtak, pedig szerződés szerint csak az addig megszállt Ausztria ellenőrzése miatt tartózkodtak Magyarországon.
1956. október 23-án már reggel zűrzavar kezdett kialakulni Budapesten a diákok által meghirdetett tüntetés körül. Bár a rádió és a Szabad Nép című lap is tényként számolt be a demonstrációról, Piros László belügyminiszter mégsem hagyta jóvá. Az MDP vezetése ráadásul hosszas vita után be is tiltotta a tüntetést, de délután 2 óra körül mégis engedélyezték. A Kossuth Rádióban mind a két döntést beolvasták. Ezt követően a párt vezetői az MDP fővárosi tagjait is felszólították a tüntetésen való részvételre, hogy ellenőrizni tudják az eseményeket. Ezzel egy időben pedig a város legtöbb stratégiai pontján mozgósították az ÁVH-t az esetleges zavargások megfékezésére. A felhíváshoz többek között a Magyar Írók Szövetsége, a Petőfi Kör, a párt ifjúsági szervezete, a DISZ is csatlakozott.
Délután 3 órakor a Bem-szobornál Veres Péter, a Magyar Írók Szövetségének elnöke felolvasta a szervezet kiáltványát a tüntetőknek, a diákok pedig a 16 pontot, ezután Sinkovits Imre elszavalta a Nemzeti dalt. A tömeg létszáma ekkor már nagyjából 50.000 fő lehetett. Ekkor született meg az 1956-os forradalom jelképe is, vagyis a „lyukas zászló”, valaki ugyanis kivágta egy nemzeti színű zászló közepéből a szovjet mintájú Rákosi-címert. Ezt hamarosan minden zászlóval megtették. A tüntetés a beszédek elhangzása után sem oszlott fel, a Bem térről a menet a Kossuth-hídon át a Parlamenthez vonult meghallgatni Nagy Imrét.
Az ekkorra már 2-300.000 főre duzzadt, békés tömeg követelésére végül este 9 órára a helyszínre siető Nagy Imre, aki nem támogatta a tüntetést, megjelent a Parlament ablakában. A politikus „Elvtársak!” megszólítása indulatot váltott ki az összegyűlt emberekből, párton belüli reformokat ígérő, hazatérésre szólító, követeléseiket nem említő beszéde pedig nem volt több, mint az 1953-ban meghirdetett programja. A tömegből ez általános csalódást váltott ki.
A tüntetéssel egy időben Gerő Ernő pártfőtitkár és köre riadóztatta a budapesti és a környékbeli katonai egységeket, valamint Hruscsovtól is katonai segítséget kértek. Még Nagy Imre megjelenése előtt este 8 órakor a Kossuth Rádió közvetítette Gerő Ernő beszédét, amelyben többek között antiszemitának és nacionalistának nevezte a tüntetést, önmagát a reformok képviselőjének nyilvánította, addigi politikáját helyesnek ítélte és a tüntetők minden követelésétől elzárkózott. Ezzel tulajdonképpen hadat üzent nekik, ami hatalmas felháborodást keltett a budapesti tüntetők körében.
A tömeg egy része felháborodásában a Magyar Rádió épülete elé vonult, ahol az ÁVH felfegyverzett egységei fogadták őket. Miután hiába próbálták meg feloszlatni az egyre növekvő emberáradatot, a rádió vezetése a tüntetők rendelkezésére bocsátott egy felvevőkocsit, hogy beolvassák a 16 pontot. Ez azonban használhatatlan volt, amivel csak még tovább növelték az emberek haragját. Ekkor, a tömegben néhány katona lövöldözni kezdett a levegőbe, amit az épületben levő ÁVH-sok támadásként értelmeztek és tüzet nyitottak a tüntetőkre (egy katonatiszt meghalt és két tüntető megsebesült). Ennek hatására azonban a rádióhoz vezényelt katonák egyre nagyobb része állt át a tüntetők oldalára, átadva fegyverüket, s letépve sapkájukról a vörös csillagot. Két órával az incidens után a lövöldözés kiújult, amivel kezdetét vette a budapestiek fegyveres felkelése. A felkelők hajnalra elfoglalták a Rádió épületét, ahol azonban csak használhatatlanná vált stúdiókat találtak. A pártvezetőség ugyanis lekapcsoltatta őket a rádióadóról, és a parlamentben rendezett be ideiglenes stúdiót. Innen közvetítették a Kossuth Rádió műsorát a forradalom ideje alatt, sőt még annak leverése után is, egészen 1957 áprilisáig.
A tüntetők másik része ezalatt a Dózsa György úti Sztálin-szobornál gyűlt össze, hogy eltávolítsák azt. A Himnusz éneklése mellett fél 10 körül végül sikerült ledönteni a szobrot. Sztálin monumentális szobrából csak csizmái maradtak, feje a pesti utcán hevert.
A fővárosi események mellett több magyarországi megyeszékhelyen és nagyobb városban is szerveztek tiltakozásokat a diákok, s a települések lakosai. Debrecenben például már a budapesti tüntetés előtt megkezdték demonstrációjukat a diákok, az ÁVH-sok azonban figyelmeztetés nélkül a békés tüntetők közé lőttek, mire az emberek menekülni kezdtek s a tüntetés is feloszlott. A sortűznek két halottja és sok sebesültje volt. Miskolcon, azután hogy híre ment a fővárosi eseményeknek, gyári munkások, a budapesti diákokhoz hasonlóan elkészítették a borsodi munkások követeléseinek 21 pontját, a Miskolci Egyetemen pedig megalakult a független Diákparlament. Székesfehérváron és környékén este 10 óra körül megjelentek a szovjet tankok, melyek Budapest felé vonultak. A forradalom eseményei azonban ezzel nem érek véget, a harcok egészen november 11-ig eltartottak.
