A nagy gondolkodók, alkotók sose egyszerű és könnyen kezelhető emberek. A huszadik század egyik legnagyobb zsenije, aki mindent átformált, amit ma modern technológiának nevezünk sem volt az. Az atombomba atyját egyesek öntelt szörnyetegnek látták, aki ellopja tudóstársától az egyetlen felfedezést, amely nem az ő fejében fogant meg, és úgy vetődik rá az ötletre, mint fenevad a véres koncra. De volt gondos apa, aki előkészíti lánya útját egy nem mindennapi intellektuális pályafutáshoz. Ő volt egyben a kibírhatatlan férj is, aki egyetlen nagy vágyától is megfosztotta feleségét. „A neve Neumann János Lajos volt. Más néven Johnny von Neumann.”
A korszak tudományos életének talán legzseniálisabb és legösszetettebb figuráját kelti életre Benjamín Labatut, Neumann kortársainak és családtagjainak kórusán keresztül. Wigner Jenőtől Richard Feynmanon át Dán Kláráig és Paul Ehrenfestig sokak hangját halljuk, ám történeteikből nem csupán egy portré rajzolódik ki, de az a korszellem is, ami hasonlóan vészjósló kérdéseket vet fel, mint a mai.
Neumann felfedezései nyomán megszületett a mesterséges intelligencia, egy autonóm gép, egy olyan intelligencia, amely teljesen kívül esik az emberi irányításon. A holland származású chilei író lebilincselő regénye beszámoló a múlt század sötét szféráiról, felforgató gondolatairól és legnagyszerűbb elméiről.
„Van az intelligenciának az az ördögien magas foka, amikor a zseniről szóló történetek között lehetetlenné válik a valóság és a fikció megkülönböztetése. De ez nem is feltétlenül szükséges, mert ha a fiktív történetek kitalálója eléggé ismeri az alanyt, akkor még a fehér foltokat kitöltő kitaláció is hozzátehet a briliáns elméről alkotott képhez. E briliáns elme pedig Neumann János, aki ismerői nagy többsége szerint egyszerűen korának legokosabb embere volt. Rendszeresen járt Los Alamosba, ahol részt vett az első atombomba megépítésével kapcsolatos titkos programban
Benjamín Labatut Chilében élő, Hollandiában született író már második regényében egyensúlyozik a tudománytörténet és a fikció határán. Első könyve, a When We Cease to Understand the World (Amikor többé már nem értjük a világot) az atomfizika úttörőinek életével és vívódásaival foglalkozott, valós tényeken alapuló fikciós történetbe ágyazva, és hamarosan ugyancsak megjelenik magyarul. Először azonban második regénye, a Maniac magyar kiadása látott napvilágot nálunk; a döntés oka nyilván az volt, hogy ennek a könyvnek a legnagyobb hatású magyar tudós, Neumann János a főszereplője (sok kortársa mellett). A regény tehát egy tudománytörténeti tényekkel masszívan alátámasztott, mégis fikciós történet, hiszen Labatut nagy hangsúlyt fektet arra, hogy Neumann kortársainak róla alkotott, újraképzelt vélekedésein keresztül mutassa be a zsenit. A könyvben így feltűnnek Neumann rokonai és munkatársai Wigner Jenőtől Marina von Neumannon (a lányán) keresztül Richard Feynmanig” – írja a könyvről Molnár Csaba.
A tudósról pár éve jelent már meg könyv Wisinger István tollából „Egy elme az örökkévalóságnak – Neumann János regényes élete” címmel (Athenaeum Kiadó, 2018).
„Tényleg sok tehetséges magyar származású tudós dolgozott Amerikában, de zseni csak egy: Neumann János.”
Így emlékezett barátjára, iskola- és munkatársára Wigner Jenő Nobel-díjas tudós.
Neumann Jánost ma elsősorban a számítógép és az atombomba atyjaként ismerik, pedig jelentős eredményeket ért el a kvantummechanika terén, megalapozta a játékelmélet közgazdasági összefüggéseit, elvégezte a legfontosabb számításokat az atombomba elkészítéséhez, és foglalkozott más matematikai és fizikai problémákkal is. Rendkívüli emlékezőtehetségének köszönhetően a princetoni házában tartott társasági eseményeken viccekkel és ókori történetekkel szórakoztatta vendégeit.
Wisinger István dokumentumregénye az ő rövid életének (1903–1957) rendkívüli krónikáját meséli el.
Elsősorban arról szól, hogyan jutott el Neumann zseniális elméjének hála Budapestről az Egyesült Államokba, és hagyatékából hogyan lett az örökkévalóság egyik legnagyobb kincse. Tudományos eredményeit a szakemberek Galilei, Newton és Einstein életművével mérik össze.
