390 éve e napon hunyt el Szenczi Molnár Albert pap, egyházi író, nyelvtudós, az első magyar-latin szótár készítője, zsoltárköltő, műfordító, tudományszervező.
Szenczi Molnár Albert 1574-ben született a Pozsony megyei Szencen jómódú, mezővárosi, református molnárcsaládból. Apja elszegényedése miatt saját erejéből végezte tanulmányait. Győrben, Göncön, majd Debrecenben tanult. Éppen akkor volt Göncön, Károlyi Gáspár környezetében, amikor kinyomtatták itt az első teljes magyar nyelvű Bibliát. 1590-ben egyetlen garas nélkül németországi tanulmányútra indult, kezdetét vette több évtizedes vándorélete, amelynek nagyobbik fele két kisebb megszakítással Németországban telt.
A polgári szellemű magyar protestáns művelődés legszorgosabb munkása volt.
Latin–magyar és magyar–latin szótárát a magyarországi tudományos és iskolai élet szükségletei hívták létre, valamint annak a felismerése és érvényesítési szándéka, hogy a magyar nyelv immár egyenrangú társa a művelt európai nyelveknek. Az 1604-ben Nürnbergben megjelent első kiadást 1611-ben Hanauban követte a második és 1621-ben Heidelbergben a harmadik. Az újabb kiadások részben bővültek a magyar nyelvi anyag terén, részben kiegészültek a szavak görög megfelelőivel.
Híres szótára nyitotta meg az utat a magyar értelmiség előtt az európai tudomány felé.
Szenczi Molnár szótára nemcsak a magyar szókincset gyűjtötte egybe, hanem földrajzi, történeti, mitológiai nevek, tudományos fogalmak magyarázatával is szolgált, és ezáltal enciklopédiaként is lehetett használni. Ezenkívül szólásmondásokat is tartalmazott, valamint szabályozta a helyesírást. A németországi perspektíva és környezet nyomaként egyes címszavak a külföldi olvasó informálásának célzatával fogalmazódtak meg. Szenczi Molnár szótára kétszáz esztendőre a magyar szótárirodalom alapjává vált, görög része pedig egészen a múlt századig egyedülálló volt a maga nemében.
Hasonlóan úttörő szerepet töltött be a kor tudományos színvonalát képviselő magyar nyelvtana (Nova grammatica Ungarica, Hanau, 1610). Egyetlen számottevő előzményét, Sylvester János magyar nyelvtanát Szenczi Molnár nem ismerte. Mindenesetre hozzá hasonlóan a héber és latin felől közelített a magyar nyelvhez, tehát a kor tudománytörténeti állásának megfelelően olyan szempontokat alkalmazott, amelyek a magyar nyelv rendszerét csak külsődlegesen írhatták le. Alaktan mellett már mondattant is tartalmaz nyelvtana, amely elsősorban azzal a célzattal készült, hogy idegenek számára lehetővé tegye a magyar nyelv elsajátítását. Míg Sylvester nyelvtana hamar feledésbe merült, Szenczi Molnáré megalapozta a magyar nyelv tudományos kutatását, és kézikönyvként is hosszú időn át használták.
Prédikátor-elődei és kortársai közül ő volt a legszélesebb látókörű: a magyar kultúra ügyét európai perspektívából látta és európai eszmények jegyében szolgálta. Fordításai révén stilisztaként is fontos helyet foglal el a 17. század elejének késő-reneszánsz magyar irodalmában. Szenczi Molnár Albertnek nagy szerepe lehetett abban, hogy Bethlen Gábor és I. Rákóczi György gyulafehérvári főiskoláján egymás után jelentek meg a neves német tanárok. Először barátja, a német barokk költészet úttörője, Martin Opitz bukkant fel rövid időre, majd 1630-ban, a háború által szétdúlt herborni akadémia professzorai: Johann Heinrich Alsted, Johann Heinrich Bisterfeld és Johann Ludvig Piscator. Velük a legkorszerűbb európai műveltség és művelődési program érkezett Erdélybe.
Életének javát külföldön élte le (Wittenberg, Strassburg, Heidelberg, Altdorf, Marburg és Oppenheim). Olyan európai hírű tudósokat tudhatott barátainak, mint Johannes Kepler és Martin Opitz. Műveinek többsége külföldön született, tevékenységét mégis hazája javára fejtette ki. Barátait idézve egyik levelében, ezt írta:
„Azt mondják ugyanis mind és erősítik, hogy egyetlen szótár kibocsátásával, amit a deákság egész Magyarországon szomjúhozik, többet csinálhatok mind az egész hazának, mintha egyik helységében több évig tanítom az ifjúságot avagy az egyházközséget.”
– Szenczi Molnár Albert levele Georg Remhez
