A Szuezi-csatorna a Sínai-félsziget nyugati és a Nílus-delta keleti szélén épült tengeri csatorna, a világ egyik legfontosabb víziútja. Hossza 163 km, a legkeskenyebb részén 300 m széles, mélysége 24 m. Egyiptomban található, a földközi-tengeri Port Szaíd és a vörös-tengeri Szuez városokat köti össze.
A csatorna megnyitása előtti időkben az áruk szállítása a Földközi-tenger és a Vörös-tenger között gyakran a hajókból való kirakodással és a szárazföldön való áthordással járt együtt. A csatorna kezdetben csak egyirányú – észak-déli irányú – vízi szállítást tett lehetővé Európa és Ázsia között, Afrika megkerülése nélkül. A hajók egyszerre csak egy irányba haladhattak a csatorna kapacitása miatt, de 2015-ben elkészült és átadásra került a csatorna második ága, az új szuezi csatorna, ami lehetővé teszi a folyamatos forgalmat mindkét irányba.
A csatornát két részre, északi és déli részre osztja a 250 km² kiterjedésű sós vizű a Nagy-Keserű-tó összekapcsolván a Földközi-tengert és a vörös-tengeri Szuezi-öblöt. Mivel a csatorna nem zárt, a tengervíz szabadon áramolhat a tóba a párolgási veszteség pótlására. A tónak puffer szerepe is van, csökkenti az árapály áramlások hatását.
A csatorna építése
Az első próbálkozás egy modern csatorna építésére Bonaparte Napóleon egyiptomi expedíciójából származik, aki így akarta elérni, hogy Anglia kereskedelmi hátrányba kerüljön. Az előkészületeket 1799-ben Jacques-Marie Le Père (1763–1841) kezdte, azonban egy (később hibásnak bizonyult) számítása szerint a Földközi-tenger és a Vörös-tenger szintjének eltérése mintegy 10 méter, ami túlságosan nagy, így a zsilip nélküli csatorna megvalósítása lehetetlen. A munkálatokat felfüggesztették.
Évtizedekkel később, 1846-ban egy francia tudósokból alakult társulás ismét tanulmányozta a csatorna megvalósításának lehetőségét. 1847-ben Paul Adrien Bourdalouë (1798–1868) egy új méréssel bebizonyította hogy nincs komoly különbség a tengerek szintje között. Linant de Bellefonds (1799–1883) jelentése Ferdinand de Lesseps alexandriai francia alkonzul (1805–1894) figyelmét is felkeltették.
1858. december 15-én Ferdinand de Lesseps megalapította a Szuezi-csatorna társaságot (Compagnie Universelle du Canal Maritime de Suez), miután 99 évre szóló koncessziókat kapott Szaíd pasa egyiptomi alkirálytól a tengerhajózási csatorna megépítésére és üzemeltetésére. Alois Negrelli osztrák mérnök tervei szerint a Szuezi-csatorna építését 1859. április 25-én kezdte meg a Szuezi-csatorna társaság és a mintegy 10 évig tartó munkálatok után az első hajó 1869. február 7-én haladhatott keresztül rajta. A csatorna hivatalos megnyitó ceremóniájára 1869. november 16-án került sor, melyen a világ minden tájáról hatezer híres meghívott vett részt.
Az ókorban
A szuezi földszoroson át a Földközi-tengert a Vörös-tengerrel összekötő csatorna ötlete a már az ókorban felmerült.
Valószínűleg már III. Szenuszert fáraó (XII. dinasztia) is ásatott kelet-nyugat irányú csatornát a Tumilát-völgyben, mely összekapcsolta a Nílust a Vörös-tengerrel a Punttal való közvetlen kereskedelem érdekében. Ásatások bizonyítják létezését legalább az i. e. 13. századig, II. Ramszesz fáraó idejéig. Később ez a csatorna jelentőségét vesztette, betemetődött.
II. Nékó (i. e. 610–595), a Nílus-delta pelusiumi ága és a Keserű-tavak északi vége közt ismét csatornát kezdett építtetni, amelyet Hérodotosz szerint I. Dareiosz perzsa király (i. e. 522–486), Egyiptom meghódítója és fáraója fejezett be 100 évvel később. Ezt a csatornát II. Ptolemaiosz (i. e. 285–247) a Vörös-tengerig kibővítette, majd félbehagyta.
A csatorna idővel bedüledezett, de az actiumi csata idejében (i. e. 31) Kleopátra néhány hajója még ezen át jutott ki a Vörös-tengerre.
Az első, a római császárok idején elhanyagolt csatornát, Traianus (98–117) építtette újjá. A csatorna néhány évszázadon keresztül ismét feledésbe merült, majd I. Omár kalifa idejében a 7. században ismét helyreállították. 767-ig használták, amikor végleg betemették al-Manszúr bagdadi kalifa utasítására a Nílus-deltavidéki lázadók elszigetelése érdekében.
Kapcsolódó: A Panama csatorna