A Szlovák Nemzeti Múzeum – A Szlovákiai Magyar Kultúra Múzeuma, illetve a Hagyományok és Értékek Polgári Társulás tisztelettel meghívja Önt egy délutáni filmvetítésre, melyben Tóth László és Karol Wlachovský bemutatja Grendel Lajos Kossuth-díjas szlovákiai magyar író, kritikus, egyetemi tanár munkásságát.
A rendezvényt 2024. március 5-én 16.00 órai kezdettel tartják a pozsonyi Brämer-kúriában.
Helyszín: Brämer-kúria, Žižkova 18, Pozsony
GRENDEL LAJOS
1948-2018
Író, szerkesztő, egyetemi oktató
Grendel Lajos 1948. április 6-án született Léván. A lévai gimnáziumba járt, később pedig a pozsonyi Comenius Egyetem Bölcsészettudományi Karán végzett magyar-angol szakon.
1973-tól a Madách Kiadónál volt szerkesztő és főszerkesztő-helyettes. 1989 novemberében aktívan politizált, először a Független Magyar Kezdeményezés egyik megalapítójaként és szóvivőjeként, 1990 februárjától júniusig pedig a Szlovák Nemzeti Tanács kooptált képviselőjeként.
1990 és 1992 között az Irodalmi Szemle főszerkesztője volt. A Kalligram Kiadó alapítói közé tartozik, melynek 1994-től az igazgatója, és ezzel párhuzamosan a Kalligram folyóirat főszerkesztője is volt. Több szlovák napilapban és folyóiratban is rendszeresen publikált.
1990 és 1992 között a Csehszlovákiai Magyar Írók Társaságának volt az elnöke, 1997-től 2000-ig pedig a szlovák PEN-központnak. Ezzel párhuzamosan a Szlovákiai Írószervezetek Társulásának elnöke és a Csemadok alelnöke is volt. 2003 márciusában a Szlovák Helsinki Bizottság elnökévé választották.
1997-től a pozsonyi Comenius Egyetem Bölcsészettudományi Karának Magyar Nyelv és Irodalom Tanszékén tanított modern magyar irodalomtörténetet és a modern regényirodalom történetét. Ezenkívül a prágai Károly Egyetem Bölcsészettudományi Karához tartozó Szlavisztikai és közép-európai Intézetben működött.