Konferencia

Polgár Anikó: Mítosz, utazás és kulturális emlékezet

Polgár Anikó: Mítosz, utazás és kulturális emlékezet című ellőadása. A Bázis – Magyar Irodalmi és Művészeti Egyesület Szlovákiában szervezet az Arany A. László Társasággal közösen rendezte meg Nyitrán a „Transzkulturalizmus és bilingvizmus 6. Nemzetközi tudományos konferencia” elnevezésű kétnapos előadássorozatát a Konstantin Filozófus Egyetem Közép-európai Tanulmányok Karának  égisze alatt rendkívül gazdag programmal. Ennek néhány rögzített felvétele tanulságos lehet a pedagógusok munkájában is.

Nyitra, Transzkulturalizmus és bilingvizmus 6., Bázis-konferencia 2023. szept. 12.

Polgár Anikó

Költő, műfordító, irodalomtörténész. Szlovákiában, Vágsellyén született, a pozsonyi Comenius Egyetemen latin-magyar szakos tanárként, valamint ógörög szakos klasszika-filológusként végzett. 2004-ben az ELTE BTK-n irodalomtudományból PhD-fokozatot, majd 2009-ben fordítástudományból habilitációt szerzett a szlovákiai Konstantin Egyetemen. Két évig a pozsonyi Új Szó nyelvi szerkesztője, a Konstantin Egyetemen 2004 óta, a Comenius Egyetemen pedig 2013-tól tanít egyetemi docenseként.Irodalomtörténeti tanulmányaiban, monográfiáiban főként az antikvitás hatástörténetével foglalkozik.Latin, görög, szlovák és finn nyelvből fordít.

Utazás és emlékezet

• Egyéni emlékezőképesség: a felkészülés és a tapasztalat szembesítése (az utazó által korábban elolvasott, az iskolában megtanult dolgok ütköztethetők a gyakorlatban látottakkal).
• Kollektív emlékezet: egy-egy nemzedék ugyanolyan tapasztalatai (sokszor hasonló iskolai élmények) is felbukkanhatnák s kombinálódhatnak vagy konfrontálódhatnak az utazási élményekkel
• Kulturális emlékezet szimbolikus alakzatai (Hellasz, Itália tájai), a mítikus alakzatok a történeti tények fölé kerekednek. Az utazót többnyire nem a múlt önmagában, hanem az emlékezetes múlt érdekli.
• A dokumentálás és rögzítés igénye: a dokumentálás technikai feltételei, a dokumentálás érzelmi háttere, az utazó és a helyiek hozzáállásnak különbségei, a kiválasztás, a fókuszálás problémája, az élmény továbbörökitése, a kulturális emlékezet rétegei.