»A filozófia mint a világ dolgairól való következetes, szisztematikus és tudatos gondolkodás, mai tudásunk szerint hozzávetõleg két és fél ezer évvel ezelőtt alakult ki az antik görög világban. Az ókorban indult története során a rendszeres gondolkodás többek között a tudományok kialakulásához és fejlődéséhez, a fizikai világ egyre tágabb és mélyebb feltárásához, a modern technológiákhoz, az új típusú gyógyítási módokhoz és a modern demokráciákhoz vezetett, mely utóbbi a benne élő milliárdnyi embernek az emberiség történetében példátlan mértékben és módon biztosított békét, biztonságot, emberi méltóságot és jólétet. Az emberi gondolkodás történetének tanulmányozása és továbbadása által a nyugati demokráciák saját magas fejlettségû kultúrájuk és civilizációjuk kialakulását, a demokratikus emberi világ „kognitív” eredetét és saját fennmaradásuk egyik feltételét kutatják és tanítják.« (Boros János)
Az alábbiakban egy lengyel gondolkodó, Leszek Kołakowski három, magyarul is olvasható kötetét futjuk át.
A világhírű, Oxfordban élő filozófust 1996-ban meghívta a lengyel televízió tíz előadás megtartására.
„Előre jeleztem, hogy előadásaimnak két értelme van: először is rövidek, s így hallgatóimnak remélhetőleg nem jut ideje elaludni; másodszor, egyáltalán nincs bennük szó a lengyel politikáról.”
Ez a tíz előadás kiegészült még öt másutt elhangzott szöveggel, s megszületett ez a kis könyv, a
Kis előadások nagy kérdésekről,
amelyről csak elragadtatással lehet beszélni.
A XX. század végén az összezavarodott, s bizonyos szociológiai bölcseleti iskolák által szinte már kéjjel összezavart, de tájékozódni, eligazodni vágyó emberhez szólt ebben a kötetben Leszek Kołakowski. Nem a kiválasztott tudós fölényével, hanem a tapasztalt embertárs megértésével, nyugalmával, világos, tiszta szavával. Közérthetően, tehát bátran. És azt sugallja, hogy van támpont ebben a világban; hogy az értékválságról alkotott hangzatos és teátrális szólamok zajában az ember higgadtan és józanul megtalálhatja azokat a valőröket, amelyek egyáltalán nem tűntek el, s amelyek most is segítenek erkölcsös lényként sikeresen élni.
Hatalom, szabadság, tolerancia, egyenlőség, kollektív felelősség – csupa olyan fogalom mélyére ás le Kołakowski, amelyekkel naponta együtt élünk, amelyekkel naponta nem tudunk mit kezdeni.
A lengyel filozófus idős korára olyan kötettel ajándékozta meg az olvasót, amelyet nyugodtan definiálhatnánk Francis Bacon Esszéi-nek alcímével: „Tanácsok az okos és erkölcsös életre.”
»A kollektív felelősségről
[…]
De létezik-e egyáltalán olyan észérv, amellyel a kollektív felelősség védhető, azaz létezhet-e olyan felelősség, amely nem tetteink következménye, mégis bennünket terhel? Úgy gondolom, létezik, s nem is mond ellent az ember normális igazságérzetének.
Mindegyikünk különféle emberi közösségekhez tartozik, amelyek akkor is megőrzik identitásukat, ha összetételük változik; természetes, hogy azonosítjuk magunkat ezekkel a közösségekkel – a nemzettel, az egyházzal, egy adott politikai vagy társadalmi szervezettel, adott intézménnyel, mondjuk, az iskolával, a kórházzal, az egyetemmel, a várossal –, az pedig, hogy azonosítjuk magunkat, azon az érzésünkön alapul, hogy sorsunk közös az adott kollektíva sorsával, s e közösségvállalás nem egyszerűen azt jelenti számunkra, hogy a kollektíva kudarcai érzékenyen érintenek, sikerei bennünket gazdagítanak, hanem azt is, hogy az adott közösség a szemünkben egyfajta erkölcsi képződmény, egyfajta érték, hogy a kapcsolatok, amelyek benne léteznek, és amelyek bennünket hozzáfűznek, nem csupán a veszteség és nyereség könyvvitelén alapulnak, hanem a sorsközösségbe vetett hitünkön, önzetlen szolidaritásunkon is, amelyet akkor is elismerünk, amikor vétünk ellene. Tehát az a normális, ha nem csupán pillanatnyi érdekeinktől vezérelve vállalunk részt mindabban, amit e közösség tett és tesz – jót vagy rosszat –, hanem a közösség mint egész nemcsak anyagi, de erkölcsi érdekeit is szem előtt tartjuk
….
Valamennyi európai nemzet történelmében (vagy inkább: valamennyiében, az enyém kivételével) vannak a dicstelen lapok, amelyekről jobb szeretne megfeledkezni.
Szabad-e megkövetelnünk, hogy azok, akik e csúf dolgokban végül is semmilyen körülmények közt sem vettek részt személyesen, bűntudatot érezzenek vagy szégyenkezzenek? Elvárhatjuk-e, hogy a háború után vagy közvetlen a háború előtt született németek, tehát a mai hatvanévesek, felelősséget érezzenek a hitleri bűntettekért? Hogy a ma élő amerikaiaknak bűntudatuk legyen a rabszolgaság és a rézbőrűek kiirtása miatt, az angoloknak a gyermekek viktoriánus kizsákmányolása, a lengyeleknek a XVII. századi vallási üldözések és a két világháború közti időszakban a nemzetiségekkel szemben gyakorolt szégyenletes politika miatt?
A válasz alighanem így hangzik: nem, megkövetelni másoktól ezt semmiképp sem lehet, ám annál inkább megkövetelhető és megkövetelendő saját magunktól, mert ez egyszerűen hozzátartozik lelki egészségünkhöz (a valóságban a dolog nyilvánvalóan épp fordítva működik: másoktól megköveteljük, míg magunknak megbocsátunk, mondván, hogy a kollektív felelősség kérdése merő képtelenség). Nem vagyunk felelősek az elődeinkért, de ha hiszünk abban, hogy a nemzet szellemi és erkölcsi egység, hogy az idő múlásával is megőrzi önazonosságát, noha a nemzedékek egymás után kihalnak és újak lépnek a helyükre, akkor jól tesszük, ha az egyéni felelősség mellett a kollektív felelősségben is hiszünk, azaz a nemzet mint folyamatos egység felelősségében.
[…]
Ami nem jelent számunkra jogi kötöttséget, és mások nem is követelhetik meg tőlünk a felelősségtudatot, de, ismétlem, ez hozzátartozik lelki egészségünkhöz, sőt szükség esetén még a bűntudat és a szégyen is. Ellenkező esetben nem leszünk egészségesek; ránk vetül a hazugság árnya, és alkalmatlannak mutatkozunk az ellenállásra, ha olyan új, bizonyos tekintetben mégis hasonló helyzetben találjuk magunkat, hogy nemzeti méltóságunkat kell megvédeni.«
Mit kérdeznek tőlünk a nagy filozófusok?
Leszek Kołakowski lengyel humanista, filozófus, író, nemzedékek nevelője és spirituális rektora volt, „a liberális értelmiség lelki mestere” (Józef Tischner), akit „jó ideje a lengyel humanisztika legnagyobb koponyái közt tartunk számon„(Adam Michnik).
Az eredetiként három kötetbe komponált sorozat Leszek Kołakowski népszerű televíziós előadásait foglalja össze. Szinte egy mini lexikon, amely a „bölcsesség szeretetére” bátorítja olvasóit. A benne szereplő mesterek, mint Szókratész, Platón, Arisztotelész, Szent Ágoston, Aquinói Tamás, Eckhart Mester, Descartes, Pascal, Leibniz, Hume, Kant, Kierkegaard, Nietzsche, Husserl, Heidegger – és sok más filozófus – felel nekünk olyan kérdésekre, minthogy:
-
- Milyen kritériumok alapján tudnánk megítélni a fejlődést a történelemben, ha lemondunk arról, hogy az erkölcsi jóhoz/rosszhoz viszonyítjuk?
- Elképzelhető-e, hogy a jó dolgok, élvezetek, melyek megadatottak nekünk, azok csupán negatív jelenségek, a szenvedés, a fájdalom hiányai.
- Ha hinnénk az örök visszatérés elméletében, hogy minden részleteiben végtelen sokszor megismételjük az életünket, akkor ez biztató, rémisztő vagy érdektelen?
- Gyakoroljuk-e a hatalom akarását, adjunk-e saját értelmet az életnek nem törődve a jó és a rossz öröklött szabályaival.
- A nagy művész különbözik-e a nagy bűnöstől, vagyis mind a kettőt ugyanúgy kell-e csodálnunk, ha mind a ketten ugyanúgy építették fel az életük értelmét, ahogy akarták.
- Hihető-e, hogy az emberek jobbak lesznek, ha meggyőzik őket arról, hogy az élet elkerülhetetlen vereséggel végződik és nincs sem vigasz sem pedig megváltás.
- Van-e értelme általában véve annak a kérdésnek, hogy mit jelent létezni? Szabad-e ilyen kérdést feltenni, abban a reményben, hogy van erre válasz.
Az ideológiai csatározások bölcs és ironikus kezelésére maradandó példát adott Leszek Kołakowski, akinek briliáns esszéje 1992-ben jelent meg magyarul. Ebben lényegében azt mutatta ki, hogy lehetünk egyszerre konzervatívok, liberálisok és szocialisták, mert ezeknek a politikai irányzatoknak az alapeszméi nem mondanak ellent egymásnak, sőt igazából hibát követünk el, ha egyetlen ideológia mellett cövekelünk le.
Soha nem volt és nem is lesz a szó szoros értelmében vett „néphatalom”: ez technikailag kivitelezhetetlen. Legfeljebb bizonyos eszközök vannak, amelyek segítségével a nép a hatalom körmére nézhet, s az egyik hatalmat egy másikkal helyettesítheti. Természetesen ha a hatalom már elfoglalta a helyét, alá kell vetnünk magunkat különféle korlátozásoknak, és sok fontos kérdésben nincs választásunk; nem dönthetünk például arról, hogy küldjük-e a gyerekeinket iskolába vagy sem, hogy fizessünk-e adót vagy sem, letegyük-e a vizsgát, ha jogosítványt akarunk, vagy sem, s ugyanez vonatkozik még ezer más kérdésre.
A nép sem mentes a tévedésektől, amikor a hatalmat ellenőrzi, a demokratikusan megválasztott hatalmat sem kerüli el a korrupció, ez a hatalom is gyakran hoz a többség vágyaival ellentétes döntéseket, nincs olyan hatalom, amellyel mindenki elégedett lenne stb. Ezek banalitások, mindnyájan tisztában vagyunk velük. Nem létezik tökéletes módszer, amellyel a nép a hatalmat ellenőrzi, de az emberiség által eddig elgondolt legeredményesebb módszer, ha meg akarjuk előzni a zsarnoki önkényt, az ennyi: megszilárdítani a hatalom társadalmi ellenőrzésének rendszerét, az államhatalom hatáskörét arra korlátozni, ami valóban nélkülözhetetlen a társadalmi rend fenntartásához. Ha az állam minden emberi tevékenységet szabályozni akar, az a totalitárius hatalom. (Leszek Kołakowski)
A civilizáció a vádlottak padján – Korrekt nézeteim mindenről
A XX. század legbölcsebb közép-európai filozófusa, Leszek Kołakowski (1927–2009) tudományos, de közérthető interjúkban és tanulmányokban foglalja össze legfontosabb gondolatait ebben a kötetben.
Kimerítően foglalkozik a kommunizmussal és örökségével. Feltárja a sztálinizmus marxista gyökereit, azt hangsúlyozva, hogy Sztálin egyáltalán nem torzította el a marxi örökséget, ahogy oly sokan állították és állítják.
Elgondolkodtató nézeteket tesz közzé az emberi önazonosság mítoszáról, a baloldal örökségéről, a náci és szovjet népirtás különbségeiről és hasonlóságáról, s kifejti, hogy az emberi előrelátásban való csalódást az emberi állapot természetes velejárójának tekinti.
A civilizáció a vádlottak padján. Korrekt nézeteim – mindenről című munkáját a Rubicon Intézet jelentette meg magyar nyelven. Az intézet igazgatóját, Hahner Péter történészt, Rozgonyi Ádám kérdezte (hanganyag).
