A filozófia mint a világ dolgairól való következetes, szisztematikus és tudatos gondolkodás, mai tudásunk szerint hozzávetőleg két és fél ezer évvel ezelőtt alakult ki az antik görög világban. Az ókorban indult története során a rendszeres gondolkodás többek között a tudományok kialakulásához és fejlődéséhez, a fizikai világ egyre tágabb és mélyebb feltárásához, a modern technológiákhoz, az új típusú gyógyítási módokhoz és a modern demokráciákhoz vezetett, mely utóbbi a benne élő milliárdnyi embernek az emberiség történetében példátlan mértékben és módon biztosított békét, biztonságot, emberi méltóságot és jólétet. Az emberi gondolkodás történetének tanulmányozása és továbbadása által a nyugati demokráciák saját magas fejlettségű kultúrájuk és civilizációjuk kialakulását, a demokratikus emberi világ „kognitív” eredetét és saját fennmaradásuk egyik feltételét kutatják és tanítják.
Ezzel a bevezetéssel indítja Boros János 2009-ben az Iskolakultúra-könyek sorozat 34. köteteként megjelent művét.
A kiadványt .pdf formátumban ITT olvashatják!
Filozófiaművészet című kötetét .pdf formátumban ITT találják meg.
Boros János (Pécs, 1954), az MTA doktora, a Pécsi Tudományegyetem filozófiai tanszéke és a filozófia doktori iskola vezetője. Eredeti végzettsége okleveles vegyészmérnök (Veszprém, 1978). Az 1980-as években Svájcban (Fribourg és Zürich) tanult filozófiát, Fríbourgban 1986-ban filozófiai diplomát, majd 1987-ben filozófiai doktorátust szerzett.
Párizs, az Amerikai Egyesült Államok és Németország számos egyetemén folytatott kutató és oktató munkát. Legfontosabb könyvei: Pragmatikus filozófia (1998) és A demokrácia filozófiája (2000), mindkettő a Jelenkor Kiadónál jelent meg.
Harmincnál több nemzetközi filozófiakonferenciát szervezett, több könyvsorozat szerkesztője. Tizenhárom monográfiája jelent meg, legutóbbi könyvének címe Immanuel Kant. Kutatási területei: újkori filozófiatörténet, ismeretelmélet, művészetelmélet, etika, társadalomfilozófia, kommunikációfilozófia.
Kapcsolódó:
„Távolabbra láthattam, de csak azért, mert óriások vállán álltam” (Isaac Newton) – Interjú Boros Jánossal